Mikor a lányodból egyik pillanatról a másikra felnőtt lesz, nehéz szülőként úgyis kezelni. Jenningsék viszont fel kell ismerniük, hogy Paige sokkal érettebb és okosabb, mint gondolnák.

A legnehezebb dolog egy sorozat készítésénél, hogy olyan karaktereket formálj, akik emberiek, hitelesek, elnyerik a nézők rokonszenvét, de közben képesek betölteni minden funkciót, amire szükség van a folyamatosan izgalmas sztorihoz. Ez nem egyszerű feladat és nagyon sok sorozat operál azzal, hogy alárendeli a plotot a karakter hitelességének, mert a sokkhatás fontosabb, minthogy folyamatosan hűek maradjunk ahhoz a figurához, akit kidolgoztunk. Tinédzser szereplőt írni egy presztízs dráma sorozatba nem mindenkinek sikerült, a The Americans ebben is kivétel és a héten megint muszáj Paige Jenningsről, illetve arról beszélni, hogy milyen remekül építették fel a kezdetektől a karakterét ami így egyszerre hiteles, illetve viszi új, lenyűgöző irányokba a történetet.

Minden vele kapcsolatos esemény logikusan következik abból, amit eddig láttunk. Egy korához képest kifejezetten érett és érző lányról van szó, aki arra vágyik, hogy az életének valami nagyobb értelme is legyen. Nyitott a világra és könnyen képes valaki más helyébe képzelni magát, ami nagyban hozzásegíti ahhoz, hogy az egyre durvább dolgokat, amik épp történnek vele, ép ésszel tudja feldolgozni. Ez létfontosságú lesz ahhoz is, hogy jó kém váljon belőle, de nem rohannék annyira előre, hogy tényleg készen állna a hideg fejjel gyilkolásra, ha a helyzet esetleg úgy hozná.

Ez most még nem is fontos, inkább az, hogy miután egy újabb fal omlott le előtte és látta, ahogy az anyja nyakon szúr egy random utcai bűnözőt, hogyan tudja ezt beilleszteni a saját kis világába. Továbbra is remek, hogy az epizódok rövid időszakokat ölelnek fel és mindig onnan folytatjuk, ahol épp abbahagytuk. A 12. rész elején tehát azt nézhetjük, hogyan próbálják Jenningsék megnyugtatni a lányukat. A csend hihetetlenül nyomasztó atmoszférát teremt és a sorozathoz a negyedik évadban rögtön executive produceri rangban csatlakozó Chris Long remekül mutatkozik be rendezőként, mert pontosan eltalálta ennek a fontos jelenetnek a hangulatát.

A sokk és a trauma azzal keveredik, hogy valójában fel sem fogják a jelentőségét az eseményeknek, és mikor az előző epizódról írtam én sem fogtam fel teljesen, hogy két milyen durva lelepleződést sűrítettek egy epizódba a készítők. Megismerkedett Tim atya és Stan, illetve Paige minden eddiginél tisztább képet kapott a szülei tényleges munkájáról és ezek után már semmi sem lesz olyan, mint régen. Ők akik a történet közepében vannak, pláne nem látják be, hogy hamarosan minden még sokkal rosszabb lesz, mint eddig volt. De ott a szobában csak az a lényeg, hogy a szülei még mindig tudnak neki meglepetést okozni. Viszont amiről meg Matthew-nak panaszkodik, az tényleg egy valódi érzés, mert sem Philip sem Elizabeth nem akarja túl gyorsan bevezetni őt a valóságba. Pedig a harmadik évad nem véletlenül kezdődött azzal a képpel, hogy Elizabeth az akkor még csak néhány éves Paiget egyszercsak bedobta a vízbe, minden figyelmeztetés nélkül. Akkor úgy cselekedett, ahogy az a természetéből fakad, most viszont folyamatosan visszafogja magát, pedig tudja, hogyan kellene kezelni a lányát.

Minden egyes mondat, amikor arról beszélnek, hogy honnan jöttek és hol nőttek fel segít megértetni a lányukkal, hogy miért is állják ki nap mint a nap az irgalmatlanul nehéz munkájukkal járó kihívásokat.

Azért, mert ha valaki a második világháború utáni Szovjetunióban nőtt fel akkor egész más elképzelése van a mindennapi élet nehézségeiről. Ezt Paige elképzelni sem tudja, viszont megpróbálja és nem utasítja el, ami közelebb viszi a szüleihez és ezzel együtt a küldetéshez is. Korábban mikor Philip beszélt a múltjáról az is fontos volt, ahogy most Elizabeth meséje is a gyerekkoráról. Nem lehet véletlen, hogy Gabriel arról beszél Philipnek, hogy Williamet emlékeztetni kellett arra, hogy miért is csinálja ezt az egészet. Paige esetében ugyanerről volt szó, mert csak ennek a kontextusában lehet megérteni a hivatásukkal járó embertelen helyzeteket.

Persze ettől sem lesz elfogadható, de mint tudjuk, Paige-nek mindig nagyon imponáltak azok a tettek, amik túlmutattak saját magán és egy nagyobb közösség érdekében tehetett valamit. Itt pedig egy egész országról, illetve az egész világ békéjéről van szó, tudjuk, hogy erről mit gondol. Nagyon-nagyon érdekes lesz, hogyan formálódik majd tovább a karaktere, mert attól féltem, hogy a Matthew-val szőtt román talán túlságosan Rómeó és Júliás lesz, de szerencsére a készítők nem ebbe az irányba vitték és még ha szimpatikus is neki Matthew valamennyire, legalább ugyanennyire dolgozik benne a kém, aki minél többet meg akar tudni Stanről meg a munkájáról. Hihetetlen, hogy ennek a fontosságát nem ismerik fel Jenningsék.

Erre meg azért van szükség, hogy érezzük: ők jó szülők és az érzéseiket nem tudják kidobni a kukába, ezért nem akarják, hogy a lányuk minden egyes fontos kapcsolatát beszennyezze a munka.

Elizabeth is pont ebben az évadban tanulta meg, hogy milyen nagy szükség van a barátokra. Ennek ellenére Paige jobban érzi magát ettől, mert ez legalább egy mód arra, hogy úgy érezze tesz valamit a saját illetve a család jövőjéért is. A rész végi konyhás beszélgetésben fakad ki arról, hogy soha nem mondják a szülei, hogy hogyan fognak túlélni ilyen nehéz körülmények között. Ha ő is rajta tartja a kezét Matthew-n akkor még több esélyük van olyan információkat megtudni Stanről, ami Philiphez esetleg nem jutna el.Azt sem kell elfelejteni, hogy az előző rész is azt erősítette meg, hogy a legnagyobb veszedelem Jenningsékre még mindig az utca túloldalán lakik.

A mostani epizód pedig mesteri módon kötötte össze a különböző szereplők érzéseit, ami végül oda vezetett, hogy Beeman és Aderholt ügynökök rájöttek William személyazonosságára. Hihetetlen, hogy  elsősorban a karakterek érzései miatt jutott ide a történet. De arra volt szükség, hogy Oleg besokalljon a gondolattól, hogy esetleg a hideg háború felforrósodik. Ő tisztában van azzal, hogy mennyire van a saját oldala lemaradva az amerikaihoz képest és nem tudom, hogy ő olvasta-e a jelentésekben azt ami Gabriellel történt, de lehet nem ez volt az egyetlen ilyen biológiai fegyverekhez köthető baleset és úgy döntött, hogy ez az egész nem éri meg a kockázatot. Sajnos ez valószínűleg azt is jelenti, hogy ő sem ússza meg a sorozat végéig élve, mert ezzel, hogy leadta ezt az infót Stannek azt hiszem a halálos ítéletét is aláírta egyben és nem véletlen, hogy Tatiana pont most ad egy lehetőséget a kiszállásra.

Valószínűleg nem fog vele élni és tudjuk, hogy mi lesz azokkal, akik nem szállnak ki időben.

Stan érzései pontosan ugyanazok, amiken William is átmegy. Vele kapcsolatban sem lehetnek jó érzéseink, a jövő, amit felvázol Gabriel csak túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Azok után, hogy Marthát sikerült megmenteni, azt hiszem a a fináléban Williamet mindenképpen beáldozza a sorozat, ami viszonylag régen ütött már rajtunk nagyot. Nem volt annyira régen Gaad ügynök halála, de egy fináléra akkor is kell a puskapor. Akárhogyis lesz, ezzel a felépítéssel a sorozat megint megcsillogtatta legjobb tulajdonságát, amikor a szereplők hasonló érzelmeken mennek keresztül és ugyanazt nézhetjük különböző szempontból, ami egy lenyűgöző teljes egészet alkot.

Arról nem is beszélve, hogy a The Americans az a fajta feminista sorozat, amire így nem is mondaná az ember, mert olyan természetességgel kezeli egyenrangú felekként a női és férfi karaktereit, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Valójában az is, de most mikor látjuk, hogy Tatiana kettéfejeli az üvegplafont és megkapja a kenyai nagyköveti posztot, akkor újra emlékeztet minket a sorozat, hogy eddig nem volt olyan nagy drámasorozat, ahol két női karakter sorsa ennyire központi szerepet játszott volna. A többiekről nem is beszélve. A Mad Men persze tele volt szuper női karakterekkel, de az sem tudott ilyen részletesen és hitelesen mutassa be az anyaságot, illetve az anya-lánya kapcsolatot.

Egyéb felfedezések:

• Jó kérdés, hogy mi legyen a héten a metafora versennyel, mert ebben az epizódban nem volt semmi nagyon egyértelmű. Leszámítva az első jelenetet, ahol Philip kipróbálja Henry játékát. Annak viszont az a vége, hogy veszít, úgyhogy nem szeretném, hogy ez egy tényleges metafora legyen a sorozatra nézve.
• Ebben az epizódban lógott ki leginkább a lóláb, ami Keri Russel terhességét illeti. Mindig volt kabát, vagy ült és csak az arcát láttuk, vagy ott volt a pulton meg azon a zacskók, hogy véletlenül se lássuk, hogy megnőtt a hasa. Kíváncsi lennék amúgy pontosan mekkora volt itt, amit takargatni kellett.
• Megtalálták a poloskát a levélrobotban, de gyorsan le is került róla a figyelem, mert Oleg robbantotta a bombát. Ettől függetlenül ez a szál is csak annyira hihetetlenül profin játszódott le, hosszú évadokon keresztül, hogy le a kalappal.
• Azért Paige talán túlságosan okos is néha. Mármint én 14-15 évesen nem hiszem, hogy így meg tudtam volna állapítani egy sorozatról, hogy nem a logika a fontos, hanem az érzelmek.
• Gabireltől is búcsúzunk vajon? Az a fáradt elköszönés Philiptől nem túl sok sejtet.
• Ugyanehhez kapcsolódik, hogy szerintem abból a telefonhívásból még lehet gond, mert így hogy tudják, hogy Stan találkozott Martha apjával, szerintem ez nem volt túl jó ötlet és szerintem még mindenképpen fontos lesz a jövőben.
• Remek kis apróság volt az FBI ügynökök frusztrációja, hogy hiába kapnak el valakit, annak igazi következménye nincs soha.