Westworld 1x01 - The Original

02_westworld_10.jpg

Szegény Michael Lombardonak távoznia kellett programigazgatói állásából azután, hogy vezetésével az HBO az utóbbi időben folyamatosan szopórollerezett és képtelen volt kitermelni egy újabb igazán sikeres sorozatot. Ez odáig jutott, hogy szépen elfogytak a dráma sorozataik és hamarosan az aranytojást tojó tyúk (Game Of Thrones) is véget ér. Az HBO persze anyagilag továbbra is jó helyzetben van, nem mondták vissza emberek tömegesen az HBO előfizetésüket csak azért, mert botrányosan gyengén sikerült a Vinyl. A részvényesek viszont nem olyan emberek, akik a stagnálást jó néven veszik, egy cégnek, meg a részvényeknek, folyamatosan növekednie kell. Ha egy idő után mégsem történik ez meg, akkor keresnek valaki mást, aki majd talán irányba tudja állítani a hajót. Pedig tényleg csak egy kicsit kellett volna türelemmel lenni. A The Night Of nemcsak, hogy kritikailag teljesített jól, de még a nézettsége is folyamatosan nőtt, a Westworld hagyományos Nielsenes nézettsége kedd reggel még nem nyilvános, de az HBO már kiadta, hogy a különböző platformokon máris 3.3 millió ember nézte a premiert, vagyis nem kell sokat várni a második évados berendelésre. Ráadásul a legfontosabb meglátásom az első epizód alapján, hogy nagyjából végtelen potenciál van a Westworld-ben, és pontosan az a gyógyszer lehet, amire az HBO-nak jelenleg nagy-nagy szüksége van.

A tovább mögött jönnek a spoilerek.

A Westworld látványos, véres, van benne sok fedetlen nemiszerv, vagyis minden, amit az HBO-tól megszoktunk, de a régi paneleket sikerült egy új ízzel megbolondítani. Ez a sorozat ugyanis roppant meta, és olyan újfajta kérdéseket tud feszegetni, amire az HBO magát okosnak és edgynek tartó közönsége vasárnap esténként kíváncsi lehet és nem rágták még le unalomig más filmek vagy sorozatok. Az élet értelmének összetett problémáját több HBO sorozat is több különböző szempontból boncolgatta már, ahogy az emberi természetből fakadó, gyarlósággal és esendőséggel is sikerült már emlékezetesen foglalkozni. A Westworld szintén felteszi ezeket a kérdéseket, de közben új módszereket talál arra, hogy rátapintson a 21. századi ember neurózisaira. Mitől lesz ember az ember és mennyire szimulálható gépekkel az emberi élet? Hol az emberi találékonyság határa és mi van akkor ha az ember a teremtővel került egy szintre és ezt tudja is magáról?

Nem attól forradalmi a Westworld, mert felteszi ezeket a kérdéseket, hanem attól, ahogy egyetlen olvasztótégelyben a legnagyobb természetességgel tudja összegyűjteni ezeket a témákat.

 

Igazán meta attól lesz, hogy egy gazdag emberek legalantasabb ösztöneit innovatív módon kiszolgáló szórakoztató park a sorozat igazi főszereplője. Ez lesz az HBO, vagy a tévéipar megfelelője, amin keresztül vizsgálni tudjuk ezeket a kérdéseket. Vagyis a kecske is jóllakik meg a káposzta is megmarad. A Game Of Thrones-ban többször előfordul, hogy epizódok közben érezzük bizonyos helyzetek, történetszálak csak azért kerülnek bele egy-egy epizódba, mert egy HBO sorozat készül belőle és nem feltétlenül azért, mert Martin világát vagy a történetet, a karaktereket ez szolgálja a legjobban.  Az is előfordul, hogy ez a dolog nem lóg ki, de emlékezzünk csak szegény Rose-ra a második évadból. Na a Westworld esetében nem kell ettől félni, mert ez vállaltan játszódik egyszerre a valaha volt összes HBO dráma-sorozatban, szóval természetes, hogy dugni fognak, értelmetlenül lövöldözni, Shakespeare-t idézni, meg persze skalpolni is. Nem véletlenül mondom: a Westworld legnagyobb erénye a szendvics jellege.

1-w3oc8pm8tjmadokklrk_gw.jpeg

Plusz a lehető legzseniálisabb dolog, hogy a Westworld világát mindenféle történetszálak (NARRATÍVÁK!!!) népesítik be, mint egy számítógépes (MMO)RPG-nél, vagyis olyan meta kiszólások is beleférnek, hogy a "csatorna" valami belső gikszer miatt előrehozza a bandita feltűnését és a véres leszámolást. Itt nem arról van szó, hogy nincs nézettség, de nem is kell ennyire tökéletesnek lenni a metaforának ahhoz, hogy értsük miről van szó. Plusz azáltal, hogy látjuk az állandó szereplőket többször meghalni az első részben még a Game Of Thrones által igazán köztudatba hozott “Milyen fasza dolog, hogy bármikor kinyírhatnak bármilyen fontos szereplőt” valódi értelmetlenségét is sikerül kritikával illetni és itt furcsa módon pontosan azért működik, mert tudjuk, hogy nem kell elbúcsúzni Rodgiro Santorotól vagy Ingrid Bolsø Berdal-tól.

Mivel ennyire meta a sorozat, ezért muszáj volt ezekkel a nagyszerű pillanatokkal kezdeni, de megpróbálok kicsit hagyományosabb epizód-elemzést is összehozni.

Ennek a pilot epizódnak nem volt könnyű dolga, azt illetően, hogy megtalálja a megfelelő tempót és felépítést, de Lisa Joy Nolan és férje Jonathan Nolan remek munkát végeztek a forgatókönyvvel. A robot, illetve dolgozói nézőpontok között sikerült megtalálniuk az egyensúlyt. Nyilván az utóbbi ad lehetőséget arra, hogy itt több évadon keresztül valami komplex történetet elmeséljenek, mert önmagában a gépek lázadásában szerintem nincs annyi kakaó. Az első tökéletes trükk mindenképpen az, hogy kezdetben fogalmunk sincs róla, most akkor ki az android és ki nem és mi történik akkor ha esetleg emberre lő valamelyik android. Nagyon szépen elhitetik velünk, hogy James Mardsen vendég, vagyis ember, hogy aztán 10 perccel később kiderüljön, hogy dehogy is.

01_westworld_101_25.jpg

Helyette a legfontosabb ember szereplőnk a parkon belül a névtelen Ed Harris, aki hozza a tipikus HBO antihős drámák főszerepét, és ha már itt tartunk meg kell jegyezni, hogy milyen jó döntést hozott ezzel a szereppel, mert milyen badass és hálás karaktert filmben tuti nem kapott volna. Ettől függetlenül ő volt számomra a legkevésbé érdekes az első epizódban és nem igazán akarom, hogy a különböző összeesküvés elméletekhez az androidok lefejtett bőrén keresztül lehessen eljutni. Az mondjuk király, hogy egyáltalán nem akarják szimpatikussá tenni, csak azért, mert ő az egyik fontos emberi POV a történetben. Később biztos többet megtudunk a múltjáról és mondjuk kiderül, hogy a parkot is birtokló cég miatt veszítette el a családját, vagy valami hasonló, és azért tölt el itt 30 évet, és próbálja belülről legyőzni ezt az egészet. Persze simán lehet, hogy ennél kreatívabban magyarázzák meg, hogy hogyan engedheti meg magának, hogy folyton itt legyen és közben ne legyen gyanús az üzemeltetőknek sem és így tovább.

Ennek ellenére az első leszámolásnál jól működött a vagány karaktere, ráadásul itt van ez a sorozat, ahol a 15. percben megerőszakolják a főszereplőt (robotot), vagyis azt a "személyt" akivel fontos érzelmi kötödés alakítunk ki és azonnal rosszul kell érezni magadat a helyzet miatt, még akkor is(?) ha robotról van szó. És hogy teljes legyen az élény, közben meg naív hangon azt mondja, hogy milyen csodálatosan szép az élet. Hatásvadász, de legalább komplex sorozatról van szó és itt jegyezném meg, hogy

végre eljutottunk oda az HBO-n, hogy egy nagy költségvetésű dráma sorozatnak nemcsak a társkészítője nő, de a főszereplője is, aki (az utolsó jelentből ítélve) nem mindig fogja hagyni magát olyan könnyen, mint az elején.

Az utolsó jelenettel kapcsolatban több szálon is el lehet indulni, de ha már a hatásvadászatnál tartottunk, akkor meg lehet említeni a legyet, ami az első epizódban a robotokban lévő bugnak a konkrét megjelenítése volt és mint olyan egyébként elég lusta metafora, de megtette a hatását és mivel olyan sok kérdést dob fel alig 70 perc alatt a Westworld, ezért ezt simán meg lehet neki bocsájtani. A légy nekem teljesen összeforrott a Breaking Bad legemlékezetesebb epizódjával, amikor Walter White igyekszik megtalálni a hermetikusan lezárt laboratóriumába valahogyan bekerült legyet, de csúfos kudarcot vall. Az egész egy óriási metafora, aminek pont annyi valóságalapja van, hogy ne legyen hiteltelen. A Westworldbe berepülő légy kábé ugyanezt hozza, de kicsit túl egyszerű volt, mert egyébként is biztosra vettük, hogy az androidok elkezdenek majd furcsán viselkedni.

1-dkvqgv5n3fwn1tmmcv5o4a.jpeg

Persze ha arról van szó, hogy valaki szándékosan akarja lerombolni a parkot, vagy gikszert előidézni, akkor máshogyan néz majd ki ez az egész légyesdi. Azt látjuk, hogy a kívülről bekerült anyagok milyen nagy galibát tudtak okozni, ilyen volt a fotó is, aminek lehet nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint kellene, de ott éreztem, hogy vannak még játékosok, akiket nem láttunk, de aktívan le akarják rombolni ezt az utópisztikus világot. Mert az első epizód egyensúlyozásának másik nagy erénye volt, hogy mind a robotok életének alakulását, mind a dolgozókat érdekessé tudta tenni és hirtelen nem is tudom melyikre vagyok jobban kíváncsi.

Az biztos, hogy egyetlen rész alapján Mr. Sizemore (Simon Quarterman) a legszórakoztatóbb figura, pedig általában a falra mászok az angol dialektustól. Hangos kiakadása és kicsi lúzerkedése viszont pont annyi életet hozott az epizódba, amire nagy szükség volt. Hosszabb távon még lehet ebből gond, mert ha őt kiszednénk az epizódból, akkor bizony joggal mondhatnánk azt, hogy nagyon robotikusan viselkedett mindenki ebben a részben, az emberek is. Főleg az utóbbiaktól lesz szükség több érzelemre, mert a robotok történetére mindig máshogyan fog tekinteni a közönség, pláne azok után, ha többet látjuk majd őket meghalni vagy teljesen másik szerepben feltűnni.

1-kicodzl1mnzy9fefqaoneg.jpeg

Persze Sir Anthony Hopkins egy tökéletes szerepet kapott az istent játszó zseni képében és tökéletesen használta őt a forgatókönyv is. Szintén nagyon fontos, hogy ő nem főszereplő és csak kevés jelenetben tűnik fel, de azokat Hopkins játszi könnyedséggel tudja emlékezetessé tenni. Mindkét robottal folytatott beszélgetése zseniális és ezek az isten komplexussal összefüggő kérdések nagyon izgalmasak és kevés ennyire egyébként ponyvás vagy populista sorozat tudja őket ilyen szemtelenül a történetbe ágyazni. (Egyelőre jobban áll neki, mint mikor a True Detective próbálkozott hasonlókkal az első évadban, remélhetőleg ez továbbra is így marad.) Plusz ott van az emberi dráma abban, ahogy a második kreálmányával beszélget és arról nosztalgiázik, hogy régen milyen egyértelműen le lehetett vágni egy androidról, hogy az egy gép. Egy epizódban még az is simán beleférhet, hogy többet tudjunk meg róla.

Az egyik nagy kérdés, hogy a jövőben milyen lesz az epizódok felépítése.

Mert valamennyire a készítők hasonló helyzetben vannak, mint a vendégek, akik Westworldbe indulnak. Megalapoztak egy csomó egymásba gabalyodó narratívát úgy, hogy közben elég sokat még csak a háttérben tárolnak. Például, a parknak mindössze a PG-14 részét láttuk és a folyón túl nagyon beteg dolgok is jöhetnek és gondolnom hamarosan jönni is fognak. A készítők kezében lévő nagyobb erő azonban nagyobb felelősséggel is jár.

00_westworld_01.jpg

Hogyan egyensúlyoznak aközött, hogy csak kihasználják azokat a cool dolgokat, amiket a világból adódóan megengedhetnek maguknak és hogyan mesélnek el egy tényleg érdekes és szórakoztató történetet? Kicsit hihetetlen, hogy 2016-ban a Grand Theft Auto sorozatos megjelenítése jelenti a menő újítást, de a High Maintenance-t nézve is ez jutott eszembe, ott főleg a jelenetek hangulatára és abszurditására értve, itt pedig a világ maga ad hasonló érzést, ráadásul az emberek pont azért jönnek Westworld-re, mert megkapják valóságban azt, amiért a Grand Theft Autot vagy a Red Dead Redemption-t játszották. Ezen keresztül jutunk el a narratívák és az életünket kiadó véletlenek boncolgatásáig, ami az egyik kedvenc dolgom volt az első részben. Twitteren már viccelődtek is vele, hogy milyen sokszor használja a narratíva kifejezést a sorozat, de azt hiszem ez egy olyan pontja az emberi létnek, ami elképesztően fontos, mégis keveset kezdjük ki és illetjük kritikával a tényt, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a történetnek, amit saját magunknak mesélünk arról, hogy kik is vagyunk.

Robotokon keresztül persze pont annyira eltávolítva lehet bemutatni, hogy ne legyen annyira húsbavágó, ezért remélem, hogy ez a problémafelvetés a Westworld-ön dolgozó emberekkel kapcsolatban is előjön majd. Első tippem abból indul ki, hogy Shannon Woodward karakterét úgy mutatták be nekünk, hogy lesmárolta az androidot, akin dolgozott. Ehhez jött hozzá, hogy később kiderült, ez a munkahely nem engedi a magánéletet, a családtól távol kell élni, ami mindenkit megvisel. Gondolom a szexuális vágyaikat kénytelenek vagy a kollégákkal vagy a robotokkal kiélni, ami szintén sok potenciális problémát hozhat később.

1--lsirj_kbpbaqokeqbiwig.jpeg

Végül a lusta metafora mellett meg kell említeni a peak tv tökéletes metaforáját is az epizódból, amikor Ford (Anthony Hopkins) arról beszél, hogy soha nem lesz már jobb az élet, mint most. John Landgraf szerint az elkövetkező 1-2 évben pörög majd csúcsra az amerikai televíziózás és utána következik a lejtmenet. Vagyis a sorozatiparra tökéletesen igaz minden, amit mond és soha nem volt ennyire jó sorozatot készíteni, a leggyengébb nézettségű sorozatot is életben lehet tartani, ráadásul még a halált is sikerült legyőzni több különböző módon, hiszen egyszerre van jelen a Gilmore Girls, a Halálos Fegyver, jön majd a Prison Break, úgy hogy a Westworld is egy régi mozifilm újragondolása. Egy ilyen önazonos és meta sorozat pedig pontosan az, amire 2016-ban az HBO-nak szüksége volt, már csak abban kell bízni, hogy a nézői reakciók is pozitívak lesznek.  Szerencsére az HBO-nak egyre kevésbé kell támaszkodnia a Nielsen adataira és egyre pontosabban látja, hogy saját felhasználói mit hányszor indítanak el. Reméljük a célközönség felismeri, hogy a jövő megérkezett és az HBO végre rájött, hogyan tegye új megvilágítása a megfáradt antihős, dráma sorozatot.

Egyéb felfedezések:

  • Üdvözlök mindenkit a Westworld kibeszélő különkiadásában. Jövő héttől a Comment:Com-ra érkeznek majd a posztok.
  • A sorozat 21. századi, szóval ezen a vadnyugaton nemcsak női, de férfikurvák is vannak, biztos vagyok benne, hogy hamarosan látjuk is őket. Ugyanide kapcsolódik a vendégek kiszólása, hogy a rosszfiúk sokkal érdekesebbek, mint a tökéletes jófiúk.
  • Evan Rachel Wood-ról külön nem írtam, mert annyira nem volt lehengerlő, de bízom benne, hogy később alakul még ez a dolog.
  • Volt néhány furcsa vágás az epizódban, főleg az olyan látványos beállítások után, amikről látszott, hogy ezek kerülnek majd bele az előzetesbe is, mert nagyon epicek. Utána viszont a következő kép többször elég kiábrándító volt.
  • Még ha van is ártalmatlan része Westworldnek, akkor sem jönnék ide családi kirándulásra, az egy nagyon furcsa jelenet volt, mégha értettem is a funkcióját az epizódon belül.
  • Az is a 21. századi az epizódban, hogy Ford helyére előbb-utóbb egy nő fog odakerülni, aki nem látnok, hanem menedzser.