Utolsó előtti évadát kezdte a kedvenc sorozatom, a The Americans. 350 ezer karakternél is többet írtam már róla különböző blogszolgáltatók felületeire, a Fanboy Híradó név is ennek a sorozatnak a kapcsán született meg, szóval még ízlelgetnem kell a gondolatot, hogy hamarosan véget ér. Kezdettől fogva igyekszem örömódát zengeni róla, de ha valamire felhívta a figyelmem az ötödik évad első epizódja az az, hogy néha még így is nehéz észrevenni az összképben rejlő zsenialitás minden egyes megjelenését. Az showrunner-ök és az írószoba teljesítményére pedig nehéz szavakat találni. Nyugodtak, türelmesek, ami a történetet és a csavarok illeti, viszont nem állnak tőlük távol az igazán váratlan húzások sem. De legtöbbször képesek nemet mondani az üres tűzijátékokra, a mélyebb és emberibb pillanatok érdekében. Pontosan tudják milyen tempóban kell elmesélni a történetet, viszont nem lehet azzal vádolni őket, hogy hiányoznának a ritmusváltások a The Americansből.

Nem akarok ennek kapcsán a szokásos narratívával foglalkozni - miért nem nézi senki a legjobb sorozatot -, úgyhogy inkább próbáljuk megfejteni az évadnyitót, ami elsőre nem tűnt annyira jónak, másodszorra viszont tényleg lenyűgözött. Az rögtön világos volt, hogy egy remekül összerakott epizódról van szó, de nem éreztem azt a pluszt, amivel a sorozat általában az érzelmi stabilitásomat szokta miszlikbe aprítani. Másodszorra nézve sokkal kevesebb "zavaró tényező" tűnt fel.

A legfontosabb és a legdrámaibb nyilván szegény Hans halála, amire egyáltalán nem számítottam. Ennek például a segített az újranézés, hiszen az ember ilyenkor már tud figyelni az esetleges apró jelekre, forshadowing momentumokra, amik először eszébe sem jutnak. Nem pakolták ezzel tele az epizódot, ez nem a The Walking Dead, mert tulajdonképpen a fiatal kém úgy távozott el tőlünk, hogy igazán meg sem ismertük, ez pedig így hatásosabb tragédia, mintha most, ennek felvezetéseként hirtelen kiderült volna 1-2 dolog róla.

Az epizód utolsó 11-12 perce önmagában is komoly teljesítmény és megmutatja, hogy az ötödik évadban sem fogytak ki az olyan helyzetekből, amik egyrészt történelmileg hitelesek, de egyébként metaforaként is értelmezhetőek arra, amit Jenningsék csinálnak. Betörni egy szigorúan őrzött gyár területére, majd ott órákon keresztül ásni, több szempontból is kimeríti az elképesztő szopás fogalmát. Láttunk már elég sok mindent szerencsétlen főszereplőinktől, de ezzel a mutatvánnyal sikerült egy újabb mélységbe elérni. 

A filmekben és a sorozatokban narratív szempontok miatt ki kell hagyni a felesleget és mindig a lényegre ugrani. Vagyis egy ásást sem lehet olyan hosszú ideig mutatni, mint amennyi ideig az eltart. Viszont közelebb lehet hozni a nézőt a helyzethez, hogy jobban át tudja érezni, hogy pontosan min is mennek keresztül a Szovjetunió legtitkosabb fegyverei. Ez azért jó kifejezés, mert kiemeli, hogy ők valójában csak eszközök egy értelmetlen háborúban és bármelyik pillanatban lecserélhetőek. Ez itt remekül sikerül, fojtogató atmoszférát teremtettek és érezni lehetett, hogy egy apró figyelmetlenség is elég a tragédiához. Arról nem is beszélve, hogy mekkora szopás órákon keresztül ennyit ásni.

Nina halála kapcsán már leírtam, hogy miért profik a készítők, ha egy karakter haláláról van szó, de itt most azt is aláhúzzák, hogy ha azt hozza a szükség, akkor a sokk faktor, vagy a téma dupla aláhúzása kedvéért is kinyírnak valakit. Hans nagyon régen velünk van és szerintem a legtöbb nézőhöz közel is került a figurája, mert olyan egyszerű srácnak tűnt, akinek semmi keresnivalója nem lenne ilyen sötét ügyek körül. Ráadásul mindig ott volt ha kellett valaki, aki figyel. Ennek gyanúsnak kellett volna  lennie, de ki számított rá, hogy a végén Hans fázik rá az egészre? Az utolsó előtti évadra kicsit átalakulnak a történetszálak, úgyhogy ebből a szempontból nincs baj azzal, hogy kiírják a német kémet, ettől függetlenül nem volt jó érzés most és ilyen körülmények között búcsúzni tőle.

Persze pont az ilyen megoldások miatt lehet annyira szeretni ezt a sorozatot, ami egész bátran frissíti a szereplőgárdáját. Plusz amellett, hogy a történetet mindig a megfelelő irányba csavarják közben tudják tartani azt, hogy a központi témák még tovább épüljenek. Kezdetben kijelölt néhány fő csapásirányt a sorozat és az utolsó előtti évadban is ugyanezeknél tartunk, csak már elég nagyra nőtt néhány torony ahhoz, hogy érezzük, hamarosan le kell borulniuk.

Az elég nyilvánvaló, hogy ennek a háborúnak folyamatosan vannak áldozatai és rajtam kívül senki nem lepődött meg azon, hogy éppenséggel Hans lett a következő. Viszont, ahogy végignézzük az egész, kellemetlen helyzetet, attól csak rosszabb lesz. Mindössze annyi történik, hogy rosszul lép, felsérti a kezét, de mi rögtön tudjuk, hogy vége. Ő is tudja, de nem akarja bevallani, Elizabeth is tudja, ő sem akarja bevallani, de aztán a legnagyobb természetességgel puffantja le. Ez egy veszélyes üzem ezt soha nem szabad elfelejteni és talán a legdurvább az egészben, hogy

Jenningsék abban a tudatban dobják rá Williamre Hans hulláját, hogy, ha valamelyikük csúszott volna meg és szedte volna össze a vírust, akkor is ugyanez történt volna.

A biológiai fegyverek már az előző évadban is jó metaforaként szolgáltak, úgyhogy itt külön már el sem kell mondani, hogy itt is értelmezhető halálos vírusként a helyzetük, a munkájuk, aminek már csak egy kis idő kell, hogy elpusztítsa őket.

Ez volt az epizód legmeghatározóbb pillanata, de közben az összes szálon sikerül egyszerre előrehaladni, érdekesen bemutatni az új helyzetet és közben meg központi témák kérdéseit boncolgatni.

Mivel új évadról van szó, ezért az új, átívelő küldetés bemutatásával kezdünk, de úgy hogy a készítők igyekeznek a lehető legkevesebb segítséget megadni ahhoz, hogy a helyzetek kontextusát teljes egészében megértsük. Ez egy okos húzás, amit már régen művelnek, de egy kémekről szóló széria esetén talán érthető, hogy az információk visszatartásával befolyásolják a nézőket. Plusz nevetnek a markukba és azt mondják, hogy ettől hitelesebbek a párbeszédek, amik általában nincsenek tekintettel egy képzeletbeli félre, aki a negyedik falon keresztül figyeli az életüket. Tuan bemutatkozásában kicsit durva volt, hogy ennyire profi és ilyen jól elvan egyedül, de ezt leszámítva minden rendben volt. Láttuk, hogy becserkész egy most Amerikába költözött orosz kisfiút, aki nem is akart idejönni. Ez egyszerűn csak zseniális, hogy külön külön már egy csomó hasonló dolog előkerült, de ez a remix valójában újdonságnak mondható ez az egész szál. Persze Tuan azért is van a képben, hogy Paige-re, Henryre és Mischára párhuzamot vonjon. A szál egyelőre borzasztóan lassan épül, bár közel sem annyira, mint Young-Hee esetében, ahol rengeteget kellett várni, míg kiderült, hogy mi is a célpont.

Itt hamar összejött a vacsora, megláttuk a gonosz oroszt, aki becsapta a hazát és az is kiderül, hogy az álcának miért fontos része, hogy Mr. Eckertként Philip egy pilótának adja ki magát. Az Aeroflot lesz a kulcs, amit szintén egész okosan sikerült belefűzni a jelenetbe. (Nem biztos! FRISSÍTVE AZ EGYEBEK KÖZÖTT) Mondjuk azok után, hogy voltak a Young-Hee-s vacsik az egészen elképesztő mögöttes tartalommal, itt ez nem ütött akkorát, pedig maga a szubtext még súlyosabb, hiszen a két házigazdának fogalma sincs róla, hogy amit oroszul beszélnek, a vendégek azt is megértik. De az igazán zamatos falatokat arról lehet lecsócsálni, hogy milyen hasonlóságok és éles különbségek vannak egyszerre jelen a négy orosz szereplő között. De ez még így sem tud annyira érdekes lenni, mint az, amit Eliabeth gondolhatott, mikor folyamatosan szidták a honfitársai a hazát, aminek az életét áldozta.

Az őshazáról elég sok szó esett az epizódban, különösen az volt forró téma, hogy miért kell ott mindennek ennyivel rosszabbnak lennie, mint a hanyatló kapitalista nyugaton. Oleg hazai kalandjai is ezt boncolgatják, de Philipnek és Elizabethnek is el kell ezzel valahogy számolnia. Mert ahhoz, hogy elvégezzék a munkát, amihez igen gyakran elég komoly lelkierő és önfegyelem kell. Ilyenkor pedig segít, ha az ember tényleg elhiszi azt, hogy van értelme annak, amit csinál és tényleg képes megváltoztatni a dolgok menetét.

Egy szar, vesztes nagyhatalomért senki sem akar meghalni. Ugyanakkor félek, hogy Jenningséknek nem adatik meg a kiábrándulás.

Mert maximum dráma kell. Mondjuk a sorozatnak nincs szüksége túlságosan látványos jelenetekre ahhoz, hogy mindent kifacsarjon a színészeiből, Philip és Elizabeth hazaútját tanítani kellene. Matthew Rhys annyira profin hozza ezt a visszafogott öngyűlöletet, mikor a hazájáról beszél, hogy az valami elképesztő. Nem először látjuk, de még mindig nem léptem túl rajta, hogy mennyire hitelesen csinálja, ami miatt tökéletesen elhiszem neki, hogy hiába volt szar az a leves mégis még mindig ott van az íze a szájában és ebben van valami félelmetes és reménytelen. Mert az otthont nem lehet lecserélni, bár korábban már sokat flörtölt ezzel a gondolattal. A visszaút egyre kevésbé tűnik reális opciónak, ráadásul még mi nézők azt is megtudjuk, hogy Gabriel előző ajánlatát nem is okézták le, vagyis lehet, hogy felesleges is arra számítaniuk, hogy az utolsó pillanatban hazaviszik őket a tanúvédelmi program KGB megfelelőjébe.

Ezt az értelmetlen helyzetet pedig Paige és Stan párosánál senki sem képes jobban illusztrálni. Holly Taylor is zseniálisan jeleníti meg az arcán, hogy nagyon be van tojva attól, hogy folyamatosan rejtegetnie kell valamit. Nyilván Stannek eszébe sem jutnak ilyen dolgok, inkább csak örül, hogy a válás után sem ment tönkre a kapcsolata a fiával, sőt a lehető legjobban alakult, hogy beleszeretett a szomszéd lányba. Említettem, hogy az epizód a kezdettől fogva kitalált témákat építgette tovább, és ezek közül tényleg az volt a csúcs, hogy

az utolsó előtti évadban képesek még mindig ennyire sötétben tartani a kémelhárítással foglalkozó szomszédot, aki a pilotban tűnt fel.

Az, hogy ez nem idegesítő, hanem kifejezetten élvezetes, az egyik legnagyobb fegyvertény a sorozat életében.

Paige-nél persze senki sem fontosabb és Hans, meg Tuan is tulajdonképpen a téma elegánsabb és részletesebb bemutatása miatt szükséges, nem azért, mert soha nem látott egyediségű figurák. Mondjuk ha valamibe be lehet kötni az epizódban, akkor az szerintem pont Paige tréningje, ami picit filmszerű lett, illetve egyszerűen túl hamar ért véget. Lehet csak azért, mert később látjuk majd jobban bemutatva a helyzetet. Most sem egy komplett montázs hiányzott, viszont így a jelenet légbőlkapottnak érződött, nagyon hamar véget ért, amivel nem érte el a kívánt hatást.

Elsőre szintén hibának éreztem Mischa szálának a kezelését, másodszorra viszont teljesen a helyére került és továbbra is le a kalappal a készítők előtt, amiért ezt ilyen lassú tempóban tudják adagolni. Itt is megvan a Paige áthallás, illetve még az is kiderülhet, hogy valójában nem is Philip Mischa apja, legalábbis a previously montázsban mutatták az első évados jelenetet, amikor Philip megtudja ezt a hírt és kicsit úgy hangzott, mintha hazugság lenne, amire a nőnek van szüksége valami miatt. Nem tudom a dolog mennyit változtat, mert valószínűleg Philip már nem fog máshogy gondolni Mischára, pláne nem az anyja hülyesége miatt.

Mischa esetében az egyik legnagyobb bravúr az volt, hogy sikerült feszültséggel megtölteni a határon játszódó jeleneteket, úgy hogy tudtuk úgysem lesz semmi baj. Ha a fiút elindítják, hogy találkozzon az apjával, nem fogják lekapcsolni a határon, ezt tudjuk, és ezzel együtt is működött az egész jelent. Pláne, hogy tök sokan eleve úgyis gyomorideggel élik át ezeket a helyzeteket a valóságban úgy, hogy közben semmi rosszat nem csináltak. Bónusz volt még itt az igazságon alapuló hazugság, mikor mondta, hogy családot látogatni megy Ljubjanába.

A háború ára, illetve a gyermekeit féltő anyák is ott vannak az epizódban. Mischának az anyja szavai visszhangoznak a fülében, miközben Jugoszlávia úttalan utain zötykölődik. Oleg az öccse halála után kénytelen feladni az álommelóját és hazaköltözni, mert ez egy fiú kötelessége. Mondjuk úgy tűnik, mintha rögtön az lett volna a sorsa, hogy azonnal újra aláírja a halálos ítéletét, de ne rohanjunk ennyire előre. Mindenesetre már most megfigyelik, illetve figyelmeztették, hogy olyan emberek után kell majd nyomoznia, akivel az apja is jóban van. Tudjuk, hogy ez önmagában Oleget még nem zavarja, viszont nehéz nem észrevenni a viharfelhőket.

A miért rohad a Szovjetúnió azért érdekes téma, mert abból, amit felsorolnak egy csomó minden Magyarországon is érvényes, viszont nem hiszem, hogy pusztán azért, mert itt volt egy század nagyobb részén keresztül a sereg vendégségben. Ez valamiért benne van az emberekben és errefelé így mennek a dolgok. Ettől még egy sorozat történetein keresztül remek vizsgálati alapot jelent mégha túl eredeti válaszokra nem is érdemes számítani.

Az emberek, akik le akarnak törvényes úton számolni a korrupcióval, azok általában ráfáznak, úgyhogy nem adok túl sok időt Olegnek. Viszont ez a sorozat mindig az ellenkezőjét csinálja annak, amit a logika diktál, úgyhogy remélhetőleg a hátralévő 22 részben nem kell Oleget sem nélkülöznünk. Elég nyomott volt a hangulat és zseniális volt képekkel elbeszélve az, hogy milyen különbség van Oleg szavai és érzései között. De ez meg ilyen oroszos dolog, nem, hogy az érzéseinket inkább elnyomjuk, mert kemények vagyunk, mint a tél.

Azt hiszem a hidegháború értelmetlensége mellett még az lesz egy nagyon szép kísérő üzenet, hogy a belső áskálódás, megfigyelés, lehallgatás, hazudozás még rosszabb ha a saját bajtársaiddal csinálod, és Oleg ennek könnyen a rosszabbik felén találhatja magát.

Egyéb felfedezések:

• Jól le lett oltva a Szupercsapat Tuanon keresztül, de ennyiből nem tudtam megfejteni, hogy ennek az apró jelenetnek, van-e nagyobb jelentősége. Kommentekben lehet jelezni, ha igen.
• Az FBI-ra nem nagyon jutott idő az epizódban, de ott is megerősítettek minket, hogy fogalmuk sincs jelenleg, hogy pontosan mi történik mondjuk Oleggel.
• Stannel kapcsolatban érdekes volt, hogy az előző évadnyitóban még a garázsban vágta a falhoz Philipet, mert biztos összejött Sandrával, most meg poénkodva kérdezi, hogy emlékszik-e rá.
• A legviccesebb jelet is hozzá köthető, ahogy a szerelmi életéről beszámolt, az mindent vitt. Főleg azért is, mert ebben a szakmában eléggé kellene tudnia, hogy épp kinevetik, vagy lecsekkolják.
• Tuannal kapcsolatban nagyon érdekelne ennek az egésznek a történelmi háttere. A szovjetek lenyúltak vietnámi gyerekeket és kémeket csináltak belőlük?
• Egyébként van egy másik narratíva most a sorozat körül is. Az újságírók egy része azt hozta fel, hogy milyen plusz jelentőséget kapott a sorozat azok után, hogy az oroszok aktívan befolyásolták a választások kimenetelét. A másik felük meg ragaszkodott hozzá, hogy enélkül kell értelmezni a sorozatot. (Szerintem meg csak beszéljünk a sorozatról és teljesen mindegy, hogy a politikai narratíva kapcsán, vagy valami más miatt.)
• FRISSÍTÉS: Jobban belegondolva, valószínűleg a pilóta álca azért kell, hogy megmagyarázzák, miért utaznak olyan sokat. A küldetés az élelmiszeriparral lesz kapcsolatos, ezért volt a főcím utáni videó, meg el is hangzott, hogy a faszi agrártanácsadóként dolgozik.