The Americans 5x03 - The Midges

-dsc0283-copy-1489772045217_1280w.jpg

Vajon hány metaforát bír el a The Americans? Az ötödik évad harmadik részének spoileres nézőnaplójában hiábavaló kísérletet teszünk arra, hogy összeszedjük és megfejtsük az összeset.

Mire képes egy kisbogár?

 

Ez a kedvenc kérdésem, azon témák sorából, amikkel a sorozat "The Midges" névre keresztelt epizódja foglalkozik. Ezzel a készítők sikerrel vették az akadályt és korábbi évadokhoz hasonlóan, megint tökéletesen működik metaforaként az évadon átívelő küldetés az azt végrehajtó szereplők életére és munkájára. #szorgosméhek Azzal sikerül a következő szintre emelni ezt a történetszálat az évadon belül, hogy ebben az időszakban még kényesebb kérdéssé válik a karakterek és az anyaország viszonya. Köszönjük meg ezt Reagan kormányának, hogy segít eldönteni a szereplőinknek, hogy ki is a jófiú ebben a történetben. Néha a sok személyiség között az ember elkezd ilyenekben kételkedni. 

Sajnos/Szerencsére ez a The Americans szóval a dolgok soha nem mennek egyszerűen és amellett, hogy egyre könnyebben lehet rásütni az amerikaiakra, hogy igazi gecik, nos az az igazság, hogy a Szovjetunió sem áll túl jól az közönség szavazatai alapján. Ez egy másik fontos szál, ami tényleg a sorozat DNS-ébe van kódolva, de nem mindig fedi fel magát ilyen egyértelműen. Egyszerűen hívjuk csak a Szovjetunió igazi arcának, amivel újra és újra szembe kell nézni. Ilyenkor azt érzem, hogy a sorozat szereplőinek esélye sincs azon filózni, hogy a pohár félig tele van, vagy félig üres, mert életük egyik felében örülnek annak, hogy van víz, a másik felében pedig igyekeznek vigyázni rá, hogy ne mérgezzék meg, de ez azzal is jár, hogy tisztában vannak, hogy mit is kevernek bele folyamatosan. Így meg nehéz élvezni az életet, hogy az amerikai meg a szovjet életformának is csak az árnyoldalát látod.

Jenningsék munkájával kapcsolatban rengeteg hátrányoltató tényezőről lehet beszélni. Ezek közül viszont kiemelkedik az a hit, amit az egész rendszerbe kell vetniük minden egyes nap, amikor lehet, hogy menekülniük, gyilkolniuk, vagy egyéb improvizatív tevékenységet kell végezniük, annak érdekében, hogy életben maradjanak. Bármikor darabjaira eshet az egész, de erre nem szabad gondolni. És az epizódból világosan látszik, hogy milyen szoros összefüggés van azzal kapcsolatban, hogy hogyan viszonyulnak az országukhoz és úgy egyébként, hogyan érzik magukat a bőrükben. Mikor épp Philipnek vagy Elizabethnek adják ki magukat. (Erről ritkán van szó és én eleve nem az eredeti nevükön szólítom őket, de valójában ez a két figura is egyfajta paróka nélküli szerep.)

ta-503-00054-1489772045226_1280w.jpg

Matthew Rhys hatalmas utat jár be, miközben Philipet alakítja, de talán akkor a legjobb, amikor vissza kell fognia a kétségeit, a benne lévő dühöt, zavarodottságot olyan érzelmeket, amiknek az elfojtását színészként megjeleníteni különösen nehéz feladat. Neki nagyszerűen megy, látjuk is a bowling klubban, vagy az előző évad végén, mikor megtiltotta Paige-nek, hogy Matthew-val járjon, de igyekezett közben nem megmutatni, hogy mennyire érzékenyen érinti a téma. Vagy mikor évadokkal korábban Kimberly-t kellett átölelnie. Akkor is látszott rajta, hogy legszívesebben felrobbanna és Matthew Rhys tényleg nagyon minimális eszközöket használhatott csak, mégis tökéletesen átadta ezt az őrületes belső konfliktust.

A mostani epizódban ráadásul meg a Paige probléma kezelésében is átveszi a nejétől az irányítást. Mostanság inkább Elizabeth diktálta a tempót, vagyis tartotta a garázsban az önvédelmi edzéseket, de a harmadik epizódban Philip veti fel, hogy a legújabb küldetés részleteiről a lányuknak is kellene számolni és ő maga kezdi ennek a meséjébe bele és igyekszik választ találni a kínos kérdésekre. Paige viszont pontosan azokat a témákat firtatja, amikről a közönség is hallani akar. Mert ebben a helyzetben a szülők ugyan őszinték, de tudjuk, hogy valójában csak úgy tesznek, mintha őszinték lennének és egy vékony dróton egyensúlyoznak, hogy egyszerre kezeljék Paige-t a lányukként, és a legértékesebb ügynökként, aki az egész életüket veszélybe sodorhatja.

Paige tudja az igazi nevüket, ami a legnagyobb az egyetlen drága kincs ebben a sorozatban, Philip is azt mondja, hogy ezzel védik magukat leginkább, mikor valaki másnak adják ki magukat munka közben. Itt nézőként nem is igazán tudjuk elképzelni Paige nézőpontját, mert mi már évek óta nézzük a szörnyűségeket, amik Jennigsék munkájával járnak együtt és túlságosan hozzászoktunk és hozzá edződtünk fejben és szívben ehhez a gyilkos és mocskos világhoz, de szegény lánynak fogalma sincs arról, hogy milyen mély is a nyúl ürege valójában.

Vannak dolgok, amiken nem változtat a helyszín, vagy az ország. A messzi Oroszországban is ugyanolyan komoly védelmet jelent, ha valaki nem tudja meg a nevünk, mikor rosszban sántikálunk. Oleg szélmalomharca tovább folytatódik és igyekszik a végére járni annak, hogy kit kell lefizetni ahhoz, hogy extra minőségű gyümölcs jusson az ember boltjába. Ebben az is a szomorú, hogy mindenki lefizet mindenkit és túl jól ismerjük innen Magyarországról, hogy ezek a lefizetések, ajándékozások mennyire hozzátartoznak a mindennapokhoz és enélkül az ország sem működne. Ezek a berögződések pontosan úgy fojtják meg az országokat, ahogy a levéltetvek teszik egy növénnyel. Mindenki csak egy kicsit szív el a közösből, ami pont elég ahhoz, hogy az egész szép lassan elrohadjon.

americans5_3paige.jpg

Oleg, szegény nyesegetné le ezeket a vérszívókat az ország testéről, de nagyon nehezen megy. Azt is jól látja, hogy ha az emberek nem szólalnak fel, akkor ez soha nem ér véget. Közben érzi, hogy súlyosbodik a helyzet, már nyomatékosabban kérték, hogy vegyen részt a találkozón egy idő után őt is úgy fogják becserkészni, ahogy Stan teszi azt az Aeroflotos ürgével. Nagyon rossz ez az egész, pláne azért, mert tudjuk, hogy Olegnak jelenleg is igaza van, korábban is igaza volt, mikor árulást követett el és ez is kapcsolódik a korábban említett a Szovjetunió igazi harca témához az epizódban, mert az is a Szovjetunió igazi arca, hogy egy ilyen Oleg kaliberű figurát bedarál a rendszer pusztán azért, mert a szabályok szerint akarna játszani.

Oleg aktívan morfondírozik rajta, hogy mekkora a hatalma valójában. Nyilván ezt a kérdést az epizódban legerősebben Paige piszkálja fel, aki a szüleit kérdezi az ő hatalmukról, de a sorozat legtöbb karakterével kapcsolatban érdemes ezen elgondolkodni. Főleg azért, mert tudjuk, és a New Yorkerben korábban Emily Nussbaum már szinte hibátlanul megfogalmazta, hogy a sorozat azt a helyzetet járja körül, amikor elveszik tőled az irányítást és tudod, hogy veszélyben vagy. Mennyit tudnak tenni ellene?

Ennél is fontosabb talán, hogy mennyire éri meg az, amit azért cserébe kapnak, hogy elveszítették saját életük felett az irányítást, és arcátlan katonák csupán két szívtelen és arctalan nagyhatalom háborújában. A hatalom elveszítése legplasztikusabban Mischa szálán jelent meg az epizódban, aki sokkal több pénzt veszített mikor Ljubjanaba ért ráadásul egy teljesen ismeretlen emberen múlik az élete. Itt felmerül, hogy arról van szó, mint a reptéren, hogy Mischa útja össze fog jönni, de azért legyen bennünk a kétség, hogy mégsem?

img_1043.jpg

Az ő narratívájukban attól, hogy arctalan katonák, a pillangó hatás következtében elég messzire elér az, amit csinálnak. Ebben az értelmezésben nagyon is rajtuk múlik, hogy sikerül-e a jenkiknek elpusztítani a hazát. Ha pedig még nem volt elég a rovaros metaforákból, akkor azt is lehet mondani, hogy ők csak névtelen bogarak, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne az országban, mégis hatalmas pusztításra képesek. Legalábbis ezt kell elhinniük magukról. Ebből láttunk már ízelítőt, pláne úgy, hogy ha kell akkor a saját fajtájukat is megölik, a falka (vagy nem tudom mi a célszerű kifejezés a rovarok nagy csoportjára) túlélése érdekében, amit a szovjet érdekeknek kell értelmezni. Világos a hasonlóság Tuan és Hans között, az egyik jött, a másiknak mennie kellett és azt hiszem azzal, hogy Hanst kinyírták az első részben simán megteremtették a lehetőséget, hogy valamikor Tuant is saját kezűleg kell majd megölniük.

Még ha ez látszólag Philip számára (nagyon helyesen) csak egy munkakapcsolat mély érzelmek nélkül, ezt a helyzetet nehezen lehet sérülések nélkül megúszni.

 

De ne rohanjunk ennyire előre, mert még az epizód utolsó 10 percéről nem esett szó, ami az első epizód lezárásához hasonlóan egyetlen lélegzetelállító jelenetsor, aminek során Philip és Elizabeth először betörnek laborba, majd megkínoznak egy ott dolgozó faszit, akinek végül a nyakát is el kell törniük. (Igazából mindenki tudta, hogy a csávó halott, ahogy megérkezett, nem?) Ettől függetlenül felmerül a kérdés, hogy nem volt bekamerázva a labor? Ezt leszámítva remekül komponált jelenetekről van szó, ahol szintén az volt a kérdés, hogy egy egy pici tényező ebben a nagy egészben mekkora kárt tud okozni és mekkora a felelőssége az okozott káoszban. Úgy tűnik, hogy nagy, pláne akkor ha nem tesz fel kérdéseket, csak teljesíti a parancsokat.

Ezek a bogarak azok, akik megmérgeznek és gátolnak társadalmakat a fejlődésben, úgy hogy talán ők is tisztában vannak a következményekkel, mégsem hagyják abba. Ha nem lennének tudósok, akik hajlandóak a tudományt az emberi játszmák és ilyen aljas gyilkosságok céljára használni, akkor nem kerülnénk ilyen helyzetbe. Itt pedig felmerül, hogy valójában Philip és Elizabeth is csak hozzájárul ahhoz, hogy emberek éhezzenek és ilyen szörnyűségek történjenek. Ilyenkor jön az, hogy akkor inkább üljenek a szovjet pusztaságban és pusztán elszenvedői legyenek az eseményeknek, vagy próbáljanak meg rajta változtatni? Persze a rendszer lebontásához nem áll minden a rendelkezésükre. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy jelenleg Elizabeth és Philip is árulásként élné meg, ha megpróbálnák bedönteni az otthoni rendszert, legyen az bármilyen veszélyes, visszamaradott és gonosz.

americans5_3cowboy.jpg

Meglátjuk milyen mélyre képesek eljutni az önmarcangolásban, mindenesetre a harmadik epizód megint tökéletes példája volt annak, hogy mennyire polifoniukus a sorozat, ahogy egy jelenetnek szabadon 2-3-4 különböző értelmezése is van, vagy más miatt tud érdekes lenni. Ebben vannak egyszerűbben kiszúrható meta megszólalások is, mint például, mikor megkérdezik Philipet és Elizabethet, hogy “Do you know anything about bugs?” az egyszerűen túl gyönyörű. (Egyrészt a küldetés miatt igyekeznek kiművelni magukat, aztán ott vannak a lehallgató készülékek, amikhez értenek plusz a harmadik dolog, amit ők sem tudnak, csak a néző, hogy ők maguk a bogarak és ez az egész valójában csak egy szép nagy metafora.)

Ez a hármas értelmezés aztán megvan olyan pillanatokban is, mikor Paige először veti be azt, amit a szüleitől tanult. Mi ugye kezdettől másik szemüveggel néztük a kettőjük jelenetét, de sokáig mindketten sötétben voltak a dologgal kapcsolatban. Paige eddig igazán nagy sokkot csak a gyilkosságkor kapott, most viszont megérkezett az újabb lecke, arról hogy mit csinálnak a szülei valójában és így sokkal nehezebb Matthew szemébe hazudnia. Itt a nyilvánvaló Paige és Matthew nézőponton kívül az a harmadik értelmezés, amit csak a közönségnek kell kiszúrnia, hogy Matthew valójában érzi, hogy Paige-dzsel valami nem oké és nem teljesen úgy van minden, ahogy mondja, de az apjához hasonlóan ő is könnyen képes elnyomni magában a kétségeit.

Nézőként egyre inkább azt érezzük, hogy mindjárt robban a bomba, és bárki tűnik fel a képernyőn, annak az egyetlen funkciója, hogy megkedveljük, majd aztán összetörje a szívünket. Mert nem pont ezt kellett szerencsétlen szegény Marthának átélnie? És miért hoznák vissza, ha nem azért, hogy még jobban meggyötörjenek minket?

Egyéb felfedezések:

  • Az elején a bowlingozás egy újrahasznosított metafora, korábban láttuk már Jenningséket játszani, most Paschaékkal mennek játszani és itt is hangsúlyozni lehet, hogy Tuan mennyire profin játssza a szerepét. Az újrahasznosított metafora pedig életszerűbbé teszi szerintem a sorozatot.
  • Ha már New Yorker és metaforák, ezzel kapcsolatban az említett lapban jelent meg egy gyönyörű írás, hogy hiába próbálnak meg a tévékritikusok mindent, bizonyos emberek csak örökre le fogják szarni a sorozatot.
  • Az igazság kibírhatatlan terhet jelent és minden egyes nappal csak nagyobb lesz a súly Paige-n. Illetve a "Henry-bomba" is fel fog robbanni előbb-utóbb, bízom benne, hogy a készítők tudják mit csinálnak vele.
  • A flashback valahogy nem működik a presztízs sorozatoknak. Imádom a Mad Ment, imádom az Americanst, de nagyon ritkán tudnak jó flashbacket összehozni akár írói, akár produkciós szinten. Kár.
  • Arra jöttem rá, hogy az epizódban, nincs nagy különbség az FBI meg a maffia között. És hogy mennyire gyanús, mikor valaki úgy jön oda hozzád, hogy meg tud/akar védeni. Ilyenkor általában attól kell megvédeni, aki felajánlja a védelmet.
  • Néhány évtized alatt mennyire megváltozott az ember utazáshoz való viszonya. Ma már mennyire furcsán hangzana, ha azt mondanák, hogy valahova 9 napig kell utazni?
  • Nem volt ez sem egy vidám rész, de a készítők tudják, hogyan kell lezárni.
    Az előző csendes és nyomasztó rész után most legalább a végén kaptunk némi slágert, illetve előtte meg csendben lassúzó Philipet és Elizabethet, ami (romantikus, de) inkább szomorú volt. Viszont a gyilkosság után a zene mellé még egy poén is járt. Ilyenkor a The Americans mintha igyekezne jobban kidomborítani a kémkedés filmesebb narratíváját, ami szerint valójában menő ez amit csinálnak. De a The Americans tökéletesen mutatja be, hogy mennyire szörnyű ez valójában így mindig kicsit kilóg nekem.