Eléggé úgy kezdtük a harmadik évadot, hogy fogalmam sem volt arról, mi is folyik a képernyőn. Felcsavarta a szürrealitást a sorozat, de közben meg csak annyi történt, hogy ugrottunk az időben és nem rágtak mindent a szánkba azzal kapcsolatban, hogy ki hogyan kerül az aktuális helyzetébe. Ami fontos lesz, azt úgyis bemutatják, a többiről meg nyugodtan mindenki azt gondol, amit csak akar.

Ehhez képest a negyedik epizód volt a leginkább straightforward (egyenes, egyértelmű, könnyed befogadható, veretős, baszatós) epizód, amibe így is került egy óriási csavar. Összességében azt érzem, hogy a készítőknek négy epizódra volt szükségük ahhoz, hogy úgy rendezzék a helyzetet, hogy minden készen álljon a tényleges utolsó felvonásra és a terveik szerint zárhassák le sorozatukat. Ehhez el kellett jutni Ausztráliába, amit nem úgy oldottak meg, ahogy esetleg várni lehetett és nem volt komplett költözés, pusztán csak egy hirtelen ötlettől vezérelt menekülés, ami után nincs egyből visszaút.

Ezzel a sorozat fenntartja a kiszámíthatatlanságot és az előző évad költözése után valóban nehéz lett volna egy újabbat megindokolni. Ezen túlmenőleg fel kellett robbantani a központi kapcsolatot Nora és Kevin között. Erre van felépítve az egész epizód, úgy hogy közben Kevint és Norát is követjük egy fontos utazás során. A vége egy hatalmas detonáció, amire számítottunk, jó előre megmutatták nekünk a jövőbeni Norát, aki nem ismeri fel a Kevin nevet, illetve Lindelof az premier kapcsán adott interjúkban sem kezelte túl nagy spoilerként, hogy a napjaik meg vannak számlálva.

Ezzel sikerült lefedni az egyik legjellemzőbb dolgot a sorozatban, ami sokakat egészen biztosan frusztrál. Mégpedig, hogy egy bizonyos idő után megszokjuk, hogy a vágyakozásaink fabatkát sem érnek és ami ennél is fontosabb, ha úgy tűnik, hogy az egyik imánk esetleg meghallgatásra találna, akkor tudjuk jól, hogy egy csapádról van szó. A sorozat jellegéből adódóan bármikor el tudunk képzelni bármilyen furcsa magyarázatot a történtekkel kapcsolatban. Itt nem csak az emberek eltűnésére kell gondolni, azon túl is tele a padlás furcsán megmagyarázható eseményekkel a sorozat.

Az első évadban például különböző eltűnő dolgokkal szórakoztak, mikor Kevin bégelének veszett nyoma rejtélyes körülmények között. A sorozat írói folyamatosan kísértik a sorsot, de eddig mindig sikerült a vártnál kijönni ezekből a helyzetekből. Most is elég kockázatos volt eljátszani azzal, hogy Kevin megint egy halott embert lát, ezúttal a prológusban feltűnő Evie-t, aki teljesen adja magát, mint Patti szellemi örököse. Első nézésre pedig el is hisszük, hogy Evie nem halt meg és van valami összeesküvés a Bűnös Maradékkal kapcsolatosan.

Aztán ott van a haját elrejtő kendő, amiről jövőbeli Nora jut eszünkbe és máris ott tartunk, hogy kombinálunk, hogy az embereknek valami agymosás segítségével kínálták az újrakezdés esélyét, és Evie melett Nora is éltek ezzel.

Megmagyarázta volna, hogy miért nem ismeri fel Kevint. Az, hogy tényleg Evie az, és csak eljátssza az nem tűnt túl hitelesnek és ezt nem is vártam a sorozattól. Kevin hallucinációja túl komolyan nem merült fel bennem elsőre, talán ezért is tudott rám olyan nagy hatással lenni a végeredmény. Másodszorra már más szemmel nézi az ember és ilyenkor kicsit feltűnik, hogy a megszokotthoz képest sokkal inkább dominál a cselekmény és számomra ezúttal valahogy kevesebb volt az olyan jelenet vagy apróság, aminek kapcsán olyan hosszas eszmefuttatásokba lehetne bonyolódni.

Még ha nem is ehhez vagyunk szokva, jó volt látni, hogy a készítőknek ez is megy és nem csak az a fontos, hogy minél többször megbasszák a nézők agyát, de közben fontos, hogy egy kereknek érződő történetet meséljenek el, ehhez most jól jött a pörgős tempó. Voltak egészen konkrét visszautalások például az International Assassin című epizódra, leglátványosabban azzal, hogy Kevin a televízió segítségével veszi fel a kapcsolatot az apjával. Ezt még becsomagolta a Leftovers egy olyan palacsintába, ami jól kiröhögte a reggeli műsorok furcsa stílusát, amiben egyik percben még egy családi tragédiáról van szó, következőben meg egy teljesen értelmetlen kis semmiségről.

Kevin maga volt a zavarodottság a jelenetben, ahol persze pont a legrosszabbkor kapcsolták ki a tévéjét. Ezek után megindult a hajsza Evie után, akiről rögtön kiderült, hogy nem Evie, de a tempó miatt elsőre nem is nagyon filóztam azon, hogy mennyire lóg ki a lóláb az egésszel kapcsolatban, illetve mennyire átlátszó Kevin viselkedése. Mert tényleg mindent megtesz azért, hogy a néző a lehető legtovább maradjon sötétben az egész helyzet kapcsán. Ennek legékesebb témája, hogy miután lefényképezi a nőt, utána nem nézi meg a képet elég hamar és elég jól ahhoz, hogy kiderüljön számára az igazság.

A nagy leleplezés után olyan érzésünk lehet, mintha az egész csak azért történt volna, hogy végre ki tudjon lépni a Norával folytatott mérgező kapcsolatból.

Újra előmásztak a démonjai a szekrényből, amikkel Nora már meg sem próbál megküzdeni. Mondjuk az epizód ennél továbbmegy és azt mondja, hogy valójában ennél kisebb megpróbáltatásokkal sem tud mit kezdeni, csak korábban jól tetette ezt. Illetve Kevinnel olyan szépen belesimultak ebbe a kapcsolatba, hogy egy idő után már természetes volt nekik, hogy soha nem arról beszélnek, ami igazán fontos.

Az évad korábbi epizódjain lehetett már ezt érezni, a készítők előkészítették ezt a helyzetet és megmutatták nekünk a szakadékot, de soha nem tolakodóan. Főleg azt, hogy Nora csak abban lett jobb, hogy milyen arcot mutasson a világnak, de valójában egy cseppet sem változott ahhoz képest, amit az első évadban láttunk tőle, amikor inkább volt még bogaras nő, mintsem közönség kedvenc főszereplő.

Eleve az egész ausztráliai utazás ebből nő ki, de ez magyarázza meg a reptéri viselkedését is. Korábban akkor éreztem ugyanezt, mikor John jött, hogy lerója a tiszteletét az elhalálozott pasival még Miracle-ben, de Nora ezen átlendülve inkább Matt-tel írt közös könyvéről kérdezi inkább. Lehetett látni korábban is, hogy bizonyos érzések kívül esnek Nora érzékelésén. Szerencsére ez egy olyan sorozat, ami maximális empátiával kezeli a karaktereit, így az epizód után is nehezemre esett mondjuk haragudni Norára, annak ellenére, hogy a lojalitásom Kevin felé maximális. És bármennyire is mérgező ez a kapcsolat, amiben benne voltak, nekem eléggé úgy tűnt, hogy azért nem tudtak tőle megszabadulni, mert képtelenek voltak átugrani a saját árnyékukat.

Kettőjük közül Kevin az elbaszottabb, viszont ő az, aki azt is megmutatta, hogy képes változni és azt hiszem ott dőlt el végérvényesen, hogy más irányba mennek, mikor Kevin azt mondta, hogy gyereket szeretne, Nora pedig csak nevetni tudott. Ott látszott, hogy ez a dolog véget ért, de egy kicsit még húzták a dolgot. Ezek után nehéz megjósolni, hogy milyen kalandok várnak rájuk Ausztráliában. Ha jól sejtem akkor a sorozat még a Mad Mennél is drasztikusabb lesz, ami a karakterek egymástól történő elbúcsúzásait illeti, úgyhogy azt hiszem Jill és Kevin már tutira nem látják egymást, és simán lehet, hogy az utolsó Kevin és Nora közös jelenetet is láttuk a sorozatban.

Igen nagy jelentősége lehetne akkor annak, hogy Kevin vissza se néz, csak elviharzik. Nora az epizódban új helyzetben kerülhetett közel a halálhoz, ezúttal egy koporsóban feküdhetett egy ideig, az egészet vezető emberek pedig nem értették, hogy mégis miért bírja ilyen jól ezt a helyzetet. Mert erre vágyik. Viszont ezzel, hogy a küldetésnek vége számára nem maradt túl sok minden az országban, de muszáj lesz maradnia és ha a korábbi flash forwardból indulunk ki, akkor lehet már nem is hagyja el a kontinenst soha.

Második nézésre egyébként túl sok új réteget a nyomozása nem tartogatott, de azt értékeltem, hogy a sorozat tartotta magát az egyik epizódban felvezetjük a következőben megoldjuk a rejtélyt és kiderült, hogy aki megölne egy ikerpár egy tagját azért, hogy meggyógyítsa a rákot, azt bizony nem küldik el az űrbe. Vagy épp azt küldik fel. Az előző részben ugyanis a csávó azt mondta, hogy nem ölte volna meg a babát. Vagyis ez egy olyan fura szekta, ami valószínűleg arcból és hozzáállásból dönti el, hogy kit öl meg és kit nem, a többi csak duma.

Akárhogyis legyen, ezzel érthetővé vállt a magát a sivatagban felgyújtó ember története, aki nem tudta feldolgozni, hogy rosszul válaszolt erre az egyszerű kérdésre. Kíváncsi lennék milyen körülmények között találták ki a készítők ezt a találós kérdést, mert annyira jól jellemzi ez a sorozat gondolkodásmódját. Legalábbis azt hiszem, hogy értem, miért működik nagyszerű metaforaként erre a világra, az ikerpár, akinek az egyik felének meg kellett halnia, de állítólag a jó cél érdekében.

A világ annyi veszteséggel van tele, hogy nem bír már el egy újabbat még akkor sem, ha azzal újabbakat lehetne megelőzni.

Mondjuk az is igazán passzolt a sorozatba, hogy a két dolgozó azért nem akarja itthagyni a Földet, mert az egyiküknek állítólag mindene megvan a másik meg csak nem hiszi el, hogy az emberek túl jó helyre kerültek. Vicces, hogy szerinte tényleg működik a gép és áthelyezi az embereket. Norának viszont már azzal is gondja volt, hogy ezt elhiggye.

De mostmár mindegy és mielőtt az egyebekre térnék még meg kell említeni az epizód mesteri felépítését. Egyrészt nagyszerű volt, ahogy Kevin és Nora között ugráltunk. Ennek a csúcspontja az volt, mikor Kevin elmegy a taxival és mi váltunk az út túloldalán lévő Norára. De később is nagyon jó ütemérzékkel ugráltunk a két szál között. Azt már szinte természetesnek vesszük, hogy maga a szakítás tökéletesen volt felépítve és eleve az első kérdés, ami elhangzik az epizódban, hogy "maguk együtt vannak?" De később is lesznek még ilyen kétértelmű kérdések, például Kevin megkérdezi Norát, hogy mi mindent rejteget még.

Ezzel a Leftovers folytatja a remek harmadik évados formáját, aminek keretében úgy használja ezt a mindfuckkal terhelt történetmesélési stílust, hogy közben a magyarázatok a helyükön vannak és nem érezzük magunkat soha átverve vagy kihasználva. Mondjuk talán a Take On Me ilyen szintű felépítése kicsit olcsó volt, de egyáltalán nem bánom, mert azt hiszem sokan pislogtak még a képernyőre, ahogy véget ért az epizód és elsötétült az irodai szobában dohányzó Nora sziluettje. Vagyis a sorozat egyre gyakrabban árulja el jó előre, hogy mit fog csinálni, ez viszont egyelőre nemhogy gyengíti, de erősíti a kifejtett érzelmi hatást.

Lehet ezt még fokozni?

Egyéb felfedezések:

• Azok az emberek, akik az Antarktiszra akarnak eljutni vajon mire számítanak?
• A robbanás! A robbanást valószínűleg hamarosan megmagyarázzák, de vicces, hogy az előzetesek alapján azt hittem, hogy az eső miatt nem szállnak majd fel a gépek vagy ilyesmi, ehhez képest egészen másféle para van.
• Nem tudom Johnra és Laurie-ra mennyi idő jut még a következő epizódokban, mindenesetre a készítők mindent megtettek, hogy abban a kevés jelenetben, amit itt kaptak a lehető legtöbbet elmondják a jelenlegi helyzetükről. Persze lehet már túlzás az olyan apróságokat elemezni, minthogy Laurie fizeti a számlát, vagy hogy egy újabb árnyoldalát láttuk a közös vállalkozásuknak.
• Imádom a meta pillanatokat, az epizódban nyilván az volt a csúcs, mikor Kevin újraélte a halálát és feltámadását Matt könyvét olvasva. Kíváncsi vagyok, hogy ennek lesz-e esetleg valamilyen extra jelentősége, hogy most megsemmisült a kézirat. (Következő rész Mattről fog szólni a cím alapján.)
• Apróságok, amiknek valószínűleg nincs jelentőségük: Norának azt mondják a buszmegállóban hogy mostmár any minute now a világvége. Az első évadban az any minute now volt ráírva a kézigránátra, amit a kezébe nyomtak New Yorkban.
• A Bérgyilkosok könyv egy fontos referencia, amiről nem tudtam, de utánanéztem és hát, tényleg nem nagyon titkolóznak a készítők. Ennek a története a valódi elragadtatásról szól és úgy ér véget, hogy meggyilkolják az Antikrisztust. 
• Istenem, Lindelof csak nem bírta ki cameo nélkül a sorozatot. És milyen jól tette! Ő volt ugyanis a koala jelmezben, akitől Kevin megkérdezte, hogy merre van a könyvtár.