Az ötödik évadra olyan sok küldetésen vannak túl Jenningsék, hogy a készítők simán felhúzhatnak egy részt csupa olyan szálra, ami mostanság nem volt annyira fontos. Erre a legjobb példa Kimmy, akit hosszú idő után újra először látunk, a segítségével lehallgatott irodából pedig újabb bomba hullik főhőseink orra elé. Ismét más megvilágításba kerül egy küldetésük, ezúttal azonban a saját hazájukban kell csalódni. A sorozat legalapvetőbb témája, hogy a magukat kertvárosi utazási ügynököknek kiadó KGB-ügynök életében hogyan kuszálódik össze maximálisan a munka és a magánélet.

A személyes érzések folyamatosan változatnak azon, hogy mit gondolnak a magukról. Az ilyen élethez olyan elköteleződés kell, ami Elizabethben megvan, Philipből pedig egyre inkább hiányzik. Ugyanakkor nagyot tud ütni, mikor kiderül, hogy valaki, akihez elkezdtek kötődni, jelen esetben William talán nem is azért halt meg, amit mondtak. Ez szép kifordítása annak, ami korábban a szuperbúzával lejátszódott, csak épp fordítva. Akkor az amerikaiakról gondoltak rosszat és kiderült, hogy lehet mégsem olyan gonoszak ebben a helyzetben. Most pedig a szovjetekről tűnik úgy, hogy az embereiknek magasztos magyarázatot adtak be, miközben a veszélyes tömegpusztító fegyvert pont tömegpusztításra akarják használni, de nem is amerikaiak, hanem az afgánok ellen.

Újabb csepp a pohárban, az epizód pedig megint abban a hangulatban ér véget, hogy Philipnek tele van már a töke az egésszel, csak ezt kivetíti kicsit Tuanra. A vele előforduló kolosszális félreértés pedig elég ügyes sztoriszál. Felépítését tekintve kicsit első évados, de nem kap olyan sok játékidőt, hogy tá tudjon telepedni a részre. A lényege pedig szintén az, hogy ebben a munkában nem lehet teljesen megúszni a személyes érzéseket, illetve, hogy arctalan tömegek ellen lehet véget nem érő gyűlöletet érezni, de h megismersz meg együtt élsz emberekkel, akkor sokkal bonyolultabbá válik a helyzet.

Így van ezzel Tuan is, aki érthető okokból gyűlöli az amerikaiakat, ennek ellenére emberből van, ezért természetesen aggódik azért a családért, akik annak idején befogadták őket. Hiszen lehet, hogy amerikaiak, de ellenüksokkal nehezebb érezni ezeket a durva érzéseket. Egy súlyos betegségben szenvedő gyerek ráadásul még a kemény szíveket is meg szokta lágyítani.

Nem véletlen, hogy Tuan is ilyen messzire megy (a szó szoros és átvitt értelmében is) azért, hogy felvehesse az egykori családjával a kapcsolatot.

Valószínűleg a magány, amin aggódik Elizabeth szintén közrejátszik abban, hogy mindenképpen szeretne velük beszélni. Mikor a pótanyuka viszont már tenne ezért valami, akkor már túl késő és pont így jön létre a probléma, amit valószínűleg megúsztak volna, ha nem kezdenek el jobban odafigyelni a vietnami fiú mindennapjaira. Továbbá az egész szál rímel arra is, amit korábban láttunk, hogy a paranoia milyen veszélyes tud lenni, illetve, hogy a hírszerzés során milyen könnyen fordul elő, hogy a balkéz nem tudja, hogy mit csinál a jobb. Végeredmény pedig nem más, mint rombolás, nem hiszem, hogy ebből Jenningsék és Tuan kapcsolata már vissza tud jönni.

Ezzel pedig el is érkeztünk az epizód másik fő témájához, mégpedig, hogy Jenningsék nem jó szülők. Nem olyan meglepő, hogy Tuanra nem jut annyi idejük, de közben otthon megint előfordul velük, hogy egy fárasztó nap után ott áll velük szemben a gyerekük, aki kész tények elé állítja őket. Paige nincs is benne az epizódban, törlesztve ezzel azokért az epizódokért, amikből meg Henry maradt ki, szinte teljesen egészében. Henryvel a már megkezdett szálat viszik tovább, aminek főszereplője a titokzatos lány, illetve a tény, hogy ez a srác hihetetlen okos.

A lányt, aki tetszik neki, Chrisnek hívják és az egész családja elég nagy hatással volt a fiúra, képesek voltak meggyőzni arról, hogy két állammal odébb járjon középiskolába. Henry letagadja, de ezt a helyzetet nekem szerelem nélkül nehéz elhinni, de ki tudja, lehet itt az írók a változatosság miatt pusholnak egy helyzetet arról, hogy igenis létezhet fiú és lány barátság. Ki tudja. Mindenesetre elég kemény, hogy képesek voltak bizonyos szinten reprodukálni a Paige-es helyzetet úgy, hogy közben nem lepleződnek le és arra is valamennyire magyarázatot ad, hogy miért nem gyanúsak Henrynek a szülei.

Henry kampánybeszéde kicsit koravén ugyan, de gondolom az írók úgy voltak vele, hogy ennyi belefér, ha már az egész arról szól, hogy milyen okos és ügyes. A helyzet attól lesz igazán érdekes, hogy papíron örülhetnének neki, hogy bentlakásos iskolába kerül a gyerek, hiszen nem tűnik fel neki, hogy milyen sokat nincsenek otthon a szülők satöbbi. Ellenérvként azt lehet felhozni, hogy így viszont sokkal kisebb lesz a hatásuk rá, ami veszélyes lehet és ki is zárhatja ezt az egészet, de közben meg tök világos, hogy ez az egész helyzet talán azért is alakult így, mert Henry félig-meddig kénytelen volt saját magát felnevelni.

Erre is lehet egy reakció, hogy ezek után nem lenne neki olyan durva elszakadni a szüleitől, szóval ez egy meglepően ügyes húzás a készítők részéről, annak ellenére, hogy nem hiszem, hogy Henry tényleg el is jut ebbe az iskolába. Philip szerint a fia egy idő után meg fogja unni Henry, hogy mindig egyenruhában kell lennie, de simán lehet, hogy a sok egyedül töltött idő után Henry pont úgy vágyik valamilyen külső erőre, ami ad egyfajta tartást az életének. Paige-nél ez volt a vallás, amit szépen lassan elkezdtek átformálni, Henry-nél pedig ez az iskolai rendszer lehet az egészre a válasz. Ráadásul ha bekerülne egy ilyen elit klubba, és sikerülne őt is ugyanúgy a szovjet oldalra állítani, akkor Henry #elképesztő értékes kém lenne. Persze tudjuk, hogy nem fogják eddig húzni Jenningsék, ezzel együtt szépen lehet érvelni az iskola mellett és ellenében is.

Nemcsak a vírus, illetve Henry került elő még a kispadról, hanem Gaad ügye is, akinek sikerült azonosítani a támadóit. Ez szintén ahhoz a szálhoz kapcsolódik, hogy hogyan fertőznek meg mindent a személyes kapcsolatok ebben a munkában és, hogyan lesz ettől végül mindenkinek sokkal rosszabb. Gaad munkája sok lemondással járt, végül a nyugdíjas éveit is elvették tőle, a feleségének pedig egyedül kellett ezt átvészelnie, a személyes kapcsolatok nem terjedtek ki annyira az FBI-ra, hogy az özveggyel is foglalkozzon valaki a történtek után.

Szegény Stan duplán rossz helyzetben van, mert ezzel a fejére van olvasva, hogy most is csak a munka miatt érkezett ide, nem az emberi érzései miatt.

Ugyanakkor nem azt kapja, amiért érkezett, magát meggyőzte ugyan, hogy Gaad nem akarna bosszút állni a szovjeketeken, az özvegye, viszont emlékezteti, hogy ez hülyeség. Erről is természetesen Stan meglévő személyes érzései tehetnek, kíváncsi vagyok, hogy ez a beszélgetés volt-e elég kijózanító ahhoz, hogy tényleg végig is vigye a dolgot és újra elővegye Oleget, azok után, hogy korábban saját magát is veszélybe sodorta azért, hogy megvédje.

Mindezzel párhuzamosan Oleg története is elkezd közeledni a fősodorhoz és nem csak azért, mert megint kiejti a száján Stan Beeman nevét. Az estében már egy ideje megy ez a szál, hogy nem is ismeri valójában a szüleit, most azzal kapcsolódott Henry-hez, hogy felfedte édesapja előtt a lapjait és először beszéltek őszintén arról, hogy milyen hatással volt az életükre a tény, hogy a felesége munkatáborban volt éveken keresztül. Érdekes módon az nem kerül szóba, hogy pontosan miért került oda, eddig úgy tudjuk, hogy nem a saját bűnei miatt. Valószínűsíteném, hogy tényleg így van, legalábbis az emiatt érzett bűntudat elég lehetett ahhoz, hogy ne akarja elhagyni azok után, hogy kiszabadult.

Oleg munkával is kapcsolódott a főbb témákhoz. A previosuly azt engedi sejtetni, hogy lehet azért kerül veszélybe, mert végzi a unkáját és korábban már figyelmeztették, hogy nem kellene ezzel a kajás emberrel baszakodnia. Mostanra beért a munka és sikerült megtörnie, természetesen azzal, hogy a családján keresztül borzasztó lelki terrort helyez rá. Persze maga a börtön is sokat segíthetett, de a jelenet azt adja el nekünk, hogy Oleg nélkül ez nem jött volna össze.

Persze simán lehet, hogy ezzel Oleg csak a saját sírját ássa.

Az, hogy ki barát és ki ellenség, szinte folyamatosan változik és változhat, a Tuanos szál kicsit erről is szólt és Gabriel látogatása Marthánál is ez volt. Alapból azt gondolná az ember, hogy egy kicsit ismerős arcnak örülne Martha, viszont szánalmas kis életében inkább nem is akarja, hogy bármi emlékeztesse arra, hogy miért hozta meg ezt a döntést, ezért azt mondja Gabrielnek, hogy ne jöjjön vissza. Lehet ez azért is van, mert nem hisz abban, hogy lesz majd jobb és nem lesz ilyen magányos, mindenesetre azok után, hogy pont a magány volt az, ami Clark karjaiba vezette elég durva büntetés, hogy ilyen mértékű izolációban telnek a mindennapjai. Azt mondanám, hogy ezzel elbúcsúztunk mindkét karaktertől, de ennél a sorozatnál aztán soha nem lehet tudni.

Egyéb felfedezések:

• Tetszik, hogy a sorozat egyszerre képes feszültséget építeni, illetve megmutatni a munka unalmas részét azzal, ahogy mutatja nekünk folyamatosan, ahogy Philip hallgatja a CIA-irodában felvett szalagot, vagy ahogy Elizabeth egyre idegesebben tévézik Tuannál.
• Bejött még egy új besúgó is a részben, egy pap, aki Gabriel távozása után kerül Philiphez. Ezzel mutatja, hogy milyen munkát végzett még az öreg, mutatja azt, hogy ezek a besúgó szerepek szintén adhatnak az embernek egyfajta stabilitást, vagy valami olyasmit, amitől még fontosabbnak érzi magát.
• Gabirel udvariasan megjegyezte, hogy milyen jól néz ki Martha vacsorája, de ezt Martha egy pillanatig sem hitte el, a színésznő továbbra is zseniális.
• Nagyon sűrű volt az epizód, ugyanakkor volt egy olyan tempója, ami az ötödik évadban túl sokszor hiányzott. Ennyi szálat mondjuk nem könnyű így vinni egymás mellett.
• Elizabeth újra dohányzik.