Önismétlésnek tűnhet, de úgy érzem, hogy a The Americans ötödik évadában is muszáj onnan indítanom a legújabb nézőnaplóm, hogy miért vannak olyan sokan, akik képtelen látni a sorozat zsenialitását. Mark Harris az egyik kedvenc popkult újságírom jelenleg a második évadnál tart és meg is osztotta Twitteren, hogy még mindig nem esett szerelembe a sorozattal. Számomra bántóan sokan írták azt neki válaszban, hogy egy vagy két évad után milyen könnyen hagyták ott a sorozatot. De egy konkrét tweet miatt írom ezt az egészet, ugyanis Jack Moore (a Netflixes Dear White People egyik írója) azt írta, hogy azért nem nézi már tovább a The Americans-t, mert számára mindig házi feladatnak érződött.

Ez pedig egy egészen jó és fontos hasonlat, ami részben indokolhatja, hogy miért nem érint meg mindenkit Jenningsék története. A "házi feladat jelleget" lehet úgy érteni, hogy a nézőtől vár el másfajta befogadást, de gondolhatunk a történetmesélési stílusra is. Engem mindig is lenyűgözött, hogy a sorozat különböző szálait mérnöki pontossággal tervezik meg, és a történetek lenyűgöző alakzatban kapcsolódnak egymáshoz. Tele van párhuzamokkal, mélyebb rétegekkel és én lehetek körülbelül az 1500. ember, aki leírja róla, hogy Matrjoska babára emlékeztet, mert újabb és újabb jelentéstartalmakat lehet kiszedni az egyes helyzetekből vagy történetekből. Ez viszont azt is jelenti, hogy

ezekkel a mélyebb rétegekkel a nézőnek otthon kell elszámolnia magában, mert a készítők természetesnek veszik karaktereik komplex életét és lelkivilágát.

És nem mindenki arra vágyik egy sorozattól, hogy lélekölő kérdéseken kelljen gondolkodnia órákkal vagy napokkal az epizód megtekintése után is. Ráadásul a sorozat tényleg fojtogató és ebben a reményvesztett világban kevés lehetőséget ad arra, hogy egy néha fellélegezzen a néző. Ennek a szívszorító légkörnek sikerül elérnie, hogy a 80-as évek Amerikája vagy Szovjetuniója sokkal elviselhetetlenebb hely tud lenni, mint mondjuk a The Walking Dead disztópiája, ami elég beszédes. A The Leftovers első évadát például hasonló vádak érték, amin a második évadban sikerült csavarni, viszont a The Americansnek erre nem lesz lehetősége.

Legalább Philip elkezdett néha poénkodni! Az előző epizódban, miután a feleségével közösen meggyilkoltak egy épp rosszkor rossz helyen lévő labor technikust, megkérdezte, hogy erről beszámoljanak-e az igazságot az utóbbi időben egyre jobban megismerő lányuknak. Ahogy leírtam ezt a mondatot ez is abban erősített meg, hogy a The Americans-nek nincs esélye arra, hogy többet süssön be a nap és kicsit lazább legyen a hangulat. Be kell érnünk az ilyen kissé groteszk beszólásokkal.

A negyedik epizód teaserében a készítők beröffentenek egy meghatározó szálat az évad hátralévő részére. Philipnek és Elizabethnek is össze kell jönnie egy-egy fontos vezetővel az Agricorp emberei közül. Mint tudjuk, az utóbbi időben szerettek volna visszavenni a kúrós helyzetekből és úgy csinálni, mint egy kertvárosi házaspár, aki szemrebbenés nélkül gyilkol ha kell, de másokkal nem feküdne le ha nem muszáj, annyira belejöttek az anyaország által előírt papás mamásba. De ez a munka része és hiába tesz Philip egy tétova kísérletet annak érdekében, hogy kihúzzák magukat a melóból, sajnos nem jár sikerrel, ezek után pedig a kocsiban megjegyzi, hogy vajon kell attól félniük, hogy kirúgják őket? Ez egy jó poén, ami szintén az előző viccről levezetett állításom húzza alá, hogy az ilyen gúnyos megjegyzés a maximum, amivel reagálni tudnak az elviselhetetlen helyzetükre.

Maga a poén attól lesz igazán ütős, hogy Philipnek és Elizabethnek teljesen igaza van: jelenlegi helyzetben egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a heti utazások az ország másik felébe beleférjen az idejükbe és az energiájukba. Nem véletlen volt tele az epizód olyan pillanatokkal, amikor Philip csak szomorúan bámult maga elé. Teljesen ki vannak zsigerelve és nem tudnak ennyi akciót párhuzamosan futtatni, de nincs más választásuk. Egyébként is fura ez az egész. Oké, hogy utazási ügynökökről van szó, egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ennyi repülés nem szúr szemet valahol valakinek. Az nem tudom, hogy mennyit számít ebben a helyzetben, hogy Philip eleve álcában utazik a repülőn, hiszen mindkettőjüknek el kell számolniuk Philipként és Elizabethként is azzal az idővel, amit Kansasben töltenek.

Maguk a hódítások annyira nem érdekesek, bár azt tudtam értékelni, ahogy a szerencsétlen nőt becserkésző Philipet láttuk. Egymás mellett tekerték a szobabicikliket és Philip szinte már botrányosan rámenős volt, viszont sokáig nem láttuk őket közös képben, hanem egyikük arcáról ugrott a kép a másikra. Ezzel lehet jelképezni azt a falat, amit Philipnek át kell törnie és amiről egyébként nem is hajlandó tudomást venni. Viszont rögtön beugrott Stan legújabb csaja, akivel szintén egy edzőteremben ismerkedett meg. Renee-ről ugye azt mondta Stan, hogy olyan, mintha Philip női változatával lógna együtt, ami rögtön felvetette a kérdéseket, hogy egy ügynökről van szó. A mostani epizódban elmentek négyesben egy dupla randira, ami még tovább erősítette azokat a kételyeket, hogy szerencsétlen Stant egy másik idegen érdek szívtelen katonája is az ujja köré csavarta.

Ez az egész el volt kicsit temetve az epizódban, amiben rengeteg minden történt és elég hatékonyan vitte előre a fontosabb szálak eseményeit. Mégis ez maradt meg a legerősebben, mert felveti a kérdést, hogy lehet-e túl sok párhuzam a sorozat történetében. Már a múltheti posztban is írtam róla, hogy valójában Philip meg Elizabeth is csak egy szerep és ez a vacsi is ezt teszteli, ahogyan a hamis élettörténetüket kell meggyőzően egy vacsora feletti csevejben elmondaniuk. Viszont nem tudom mennyire hiteles, hogy Stannek, aki éveket töltött beépített ügynökként, nem tűnik fel, hogy rajta kívül az asztalnál mindenki hazudik. Az önismétlés mellett igazából ez a legnagyobb problémám azzal, ha kiderül, hogy Renee egy kém, vagy ügynök vagy egyéb hátsó szándékkal rendelkezik.

Ha már Stannél maradunk, akkor egy ennél is fontosabb dolog is történt vele a részben. Bevetette az utolsó fegyverét annak érdekében, hogy megmentse Oleget a CIA karmaitól. A helyzet iróniája és a sorozat precíz szerkesztettségének köszönhetően pontosan Vlad meggyilkolása az egyetlen, amit mégbe tud dobni annak érdekében, hogy jobb belátásra bírja a főnökeit. A fenyegetés hatásában nem vagyok biztos, de abban eléggé, hogy Oleget nem tudja ilyen messziről megmenteni. Mikor megzsarolta és elkészült a felvétel, akkor ez a dolog eldőlt, visszacsinálni nem lehet.

Mindeközben Olegnek is szembe kell néznie azzal, hogy a CIA nem fog csak azért lemondani róla, mert nem megy el a találkozóra. Ennek érdekében bevallja az édesanyjának a helyzetet, aki cserébe elárulja, hogy néhány évet ő maga is lehúzott egy börtönben, ahova ráadásul nem is a saját hibájából, hanem a férje miatt került. Érdekes, hogy Oleg édesapja kimarad az epizódból, csak emlegetik több beszélgetésben is. Továbbá az is érdekes, hogy Oleg munkája zajlik tovább, viszont kollégájával együtt hiába vezérli őket a legnemesebb cél, a korrupció felszámolása, a módszereik ugyanazok, amiket a szovjetek mindenütt másutt is használnak.

Ez elég kiábrándító, pláne a későbbi történések fejében. Mikor a nővel keménykednek, akkor Olegnek nincs azzal gondja, hogy a nő elveszítheti a lakását vagy a férje is munkanélküli lehet, ha nem működik velük együtt. Viszont amint az kerül szóba, hogy valakit az Afganisztánban szolgáló fián keresztül zsaroljanak, az már kivágja a biztosítékot. Ebben a helyzetben nem túlságosan hiteles a részéről különbséget tenni az embereket fenyegető módszerek között. Mindegyik ugyanannyira rossz és mindegyik ugyanannyira hozzájárul ahhoz, hogy a rendszer ilyen rosszul működjön és ne is legyen esély a változásra.

Erről a rendszerről panaszkodik Alexei Philipnek, amikor újra megfogalmazódnak azok a sirámok, hogy Oroszország minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy bőven el tudja látni élelemmel az összes lakóját, valamiért mégsem sikerül megoldaniuk. Ez a jelenet is egy újabb remek példa a sorozat Matrjoska baba jellegére, ahogy Philipnek lepleznie kell, hogy bármi fogalma is van a szovjet élet viszontagságairól. Közben pedig az is kiderül, hogy Alexei egy roppant izgalmas karakter, akinek előbb-utóbb meg kell halnia, viszont maximális empátiával tudunk felé közelíteni, hiszen teljesen megértjük a helyzetét a családjával. Ő a legjobbat akarja nekik és összehasonlíthatatlanul jobb a helyzetük Amerikában, mégis mindenki csak elégedetlenkedik vele. Az emberek érzései általában összetettebbek annál, minthogy mennyi ételhez vagy tévécsatornához van hozzáférésük.

A megfelelő szavakkal és helyzetekkel mondjuk bárkit a megfelelő irányba lehet terelni, legalábbis ahogy Paige bontogatja a kém szárnyait engem erre emlékeztet. A karakter nagy utat járt be az első évadtól kezdve, de egyáltalán nem tűnik elhamarkodottnak, hogy ilyen elánnal veti bele magát a kémkedésbe  azok után, amik történtek vele. Nem egyszerű ezt a helyzetet hosszabb távon fenntartani, de a mostani epizódnak is az jelentette a csúcspontját, hogy Paige az édesanyja szemébe vágta, hogy ő volt ott és ő hozta meg a döntést arról, hogy beleolvas Tim atya naplójában, akkor is ha esetleg a viselkedése könnyen leleplezheti az egész álcájukat.

Ez a pillanat azért is működik ilyen elementális erővel, mert a sorozat egyik alaptételét csomagolja egyszeri családi köntösbe, ami mindenki számára könnyen átélhető. Az ember próbálja óvni a gyerekét és megmondani neki, hogy mit és hogyan csináljon, de a hatalmas csak egy bizonyos pontig tart. Egy ponton túl nem tudja befolyásolni, hoyg a gyermeke, hogyan viselkedik az adott helyzetben, ezzel minden szülőnek muszáj együtt élnie. Persze egy átlagos családban a gyerek nem döntheti romba egyetlen rossz döntéssel, elszólással vagy megingással az egész életüket, de ettől is olyan lebilincselő nézni a sorozatot. 

Egyéb felfedezések:

• Nem olyan könnyű ezeket a párhuzamokat finoman megoldani, vagy lehet csak én ugrok minden egyes momentumra, de az étellel kapcsolatos szálak miatt kicsit túlzás volt, hogy Henry úgy dobta a kukába a kaját, mert fogalma sincs semmiről és hogyan is lenne. Plusz vele is empatikusnak kell lennünk, mert tényleg nagyrészt szülők nélkül kellett felnőnie, amitől persze nem lehet elnézni, hogy seggfejként viselkedik, de a teljes képhez hozzátartozik. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg bukásra áll-e matekból. Illetve, hogy tényleg lányokkal telefonál-e órákon keresztül.
• Az állatos metaforákat igazán csúcsra járatják a készítők. Philip míg Elizabeth-re vár, addig méhekről szóló dokumentumfilmet néz. De ami ennél is érdekesebb az a fakopáncs, amiről Elizabeth becserkészendő faszija mesél. Ezek a madarak is eléggé hasonlítanak a főszereplőinkre, kitartóan verik a fejüket a fába, újra és újra a túlélés érdekében. Ráadásul ezek igazi ragadozók, akik más madarak tojásait és fiókáit is előszeretettel fogyasztják. Ez valahogy kimarad az őket övező általános képből.
• Ami furcsa volt, hogy Paige babysitterkedése után a főnökét fenyegető Stanra ugrottunk. Az a jelenet ugye az FBI irodájában zajlott, látszólag munkaidőben, viszont nem volt egyértelmű, hogy akkor időben a szombat estéről már ugrottunk is hétfőre, vagy az FBI-ban szombat este, esetleg vasárnap reggel is ott dolgoznak bent az emberek.
• Szintén kicsit meredek volt, hogy Tim atya most látta elérkezettnek az időt, hogy Marx tanaival ismertesse meg Paige-t. Ha ennek lesz valamilyen folytatása, az biztos lenyűgöző lesz.
• Szerettem volna a törzsszövegben szerepeltetni, hogy Aderholt ügynök be tudott számolni egy olyan esetről, amikor a zsarolásnak az lett a vége, hogy mindenki boldogan élt és a titkok sem kerültek napvilágra. Az az érzésem, hogy a sorozatban ez csak álom marad.