Fega: Azt hiszem a Better Call Saul eléggé próbára teszi a nézőjét. Korábbi epizódok kapcsán is beszéltünk arról, hogy a készítők egészen szabadon értelmezik azt, hogy mennyi cselekmény és párbeszédre van szükség egy 45 perces epizódhoz. Mintha minél kevesebből akarnák kihozni, ezzel létrehozva egy olyan sorozatot, ami néhány tekintetben alaposan kilóg a mostani a trendekből. A mostani epizód legfőbb eseményei is könnyen összefoglalhatóak néhány bővített mondattal és nem mondom, hogy nem élvezem az utazást, de néha azért előtör a türelmetlenség.

A nem egyértelműen jó vagy rossz főszereplő legalább annyira megdolgozza a nézőket, mint a szokatlan epizód felépítés. Ha bűnözőkről készül film vagy sorozat, akkor mindig felmerül a kérdés, hogy a nézőnek pontosan, hogyan is kell állnia a képernyőn megjelenő törvénytelen cselekedetekhez. Könnyen el is marasztalhatnak egy-egy alkotót, ha túlságosan elfogult az ártatlan embereket valamilyen formában megkárosító karakterek irányába.

Azért jutott ez az eszembe a harmadik évad harmadik epizódja kapcsán, mert nem volt jó érzés látni Jimmy lecsúszásának egy újabb fejezetét. Ez lehet, hogy nevetséges annak fényében, hogy tudjuk hova tart a történet és a Breaking Bad azért ennél is komolyabban tudta arcon vágni a nézőt. Számomra viszont minden egyes epizód egy új kezdet, amikor nem igazán veszem figyelembe meglévő tudásomat arról, hogy hova is tart a Gilligan és Gould által kézben tartott narratíva. Azt szeretném, hogy lenyűgözzön a végeredmény, ahogy tette azt például múlthéten epizód, elsősorban a lenyűgöző rendezésével.

Kíváncsi vagyok, hogy téged mennyire nyomasztott ezt az epizód Gaines, mert engem nagyon. Semmilyen szempontból nem ez volt a sorozat legsötétebb epizódja, mégis azt éreztem közben, hogy a történeten belül megérkeztünk egy új szakaszba, amiben már sokkal kevesebb igazi önfeledt pillanatra lehet számítani. Némileg összefügg ez azzal, amit írtunk már, hogy közelebb kerülünk a Breaking Bad cselekményéhez, ami azt jelenti, hogy bizonyos szálakon bizonyos fordulatoknak be kell következniük. Ezek közül egy jelentős már a múlt héten megérkezett, amiből visszatáncolni nehéz lesz.

A tehetetlen várakozás volt rám a legnagyobb hatással, ahogy Jimmy azt az ezeréves cigarettát pöfékelte a bátyja háza előtti járdán. Ekkor értettem meg, hogy a bevezetőben is említett nem egyszerűen beskatulyázható főszereplő a néző érzéseit is teljesen összezavarja és hiába tudjuk, hogy Jimmy/Viktor/Saul/Gene élete nem kerül veszélybe, ezzel a lassú ereszkedéssel is könnyen lehet bántani a nézőt.

Jimmy bekerül a nyilvántartásba és nem tudja elintézni, hogy olyan simlis ügyészhez kerüljön az ügye, aki a lehető legenyhébb büntetést biztosítja a számára néhány hamburgerért meg sült krumpliért cserébe. Ez túl könnyű lenne természetesen, de ennél is jobban fájt, hogy lement három rész, de Kimre még nem igazán jutott idő. Most kaptunk ugyan egy reggeli montázst, de az biztos, hogy számomra a legbeszédesebb Jimmy meghallgatása volt, ahol szinte elüldözte a segítségére rohanó Kimet. Erről mit gondolsz Gaines, neked is satuba tette a szíved a jelenet, amiről tudni lehet, hogy sokkal rosszabb dolgok előszelét jelenti? Hiteles, ahogy Kim továbbra is maximálisan lojális Jimmy irányába?

Problémám egyrészt azzal van, hogy a Mesa Verda-ügy súlya alatt roskadozó nő nem kap elég időt a történetben, Jimmytől függetlenül, másrészt pedig nem vagyok benne biztos, hogy meddig lehet őt megtartani Jimmy mellett anélkül, hogy sérülne a róla kialakított képünk. Rhea Seehorn alakítása az egyik legkedvesebb meglepetés a sorozatban és mindkettőnk szívéhez elég közel került a karakter az évek során. Ezek után nálam az ő kettőjük kapcsolata fontosabb is a nagy egészt tekintve, mint bármelyik másik párosé.

Chuck és Jimmy háborúja persze meghatározóbb, de tekintettel arra, hogy Chuck egy menthetetlenül gőgös figura, nálam kevésbé számít komplexnek a kettőjük viszonya, mert viszonylag tisztázottak a szabályok. Azt is látjuk, hogy miért kell majd teljesen másik néven folytatnia Jimmynek az üzletet. Azzal, hogy most is az engedélye került a középpontba kiderült, hogy ez az, ami a legjobban sérti Chuck túlságosan érzékeny egóját.

Ha jól emlékszem, akkor korábban is volt már erről szó és mi is beszéltünk róla, kíváncsi vagyok, hogy ezeknek a fényében te, hogyan értékelted Jimmy és Chuck technikáit, ahogy a helyzetükön próbáltak javítani? Jó döntés, hogy jogi meccs kezdődik a testvérek között? Elég érdekes lesz ez az egyre inkább Gus hálójába kerülő Mike története mellett? Vagy nem fogja ennyire meghatározni szerinted az elkövetkező eseményeket ez a tárgyalás? Ismét húznak egy váratlant és az egész sokkal hamarabb véget ér, mint számítanánk rá?

Mike és Gus történetének a megfejtése rád hárul majd én csak azt szeretném mondani, hogy értékeltem a visszatérő zenét a második évad egyik legzseniálisabb teaseréből. Illetve azt is, ahogy Mike kifundálta a teherautó lebuktatását. Mindig jó, mikor a néző perceken keresztül csak találgatja, hogy mégis mi lehet a terv. Azért pedig különösen nagy elismerés jár a részemről, hogy megmutatták, hogyan kerül fel a tornacipő a vezetékre. Mondjuk így is talán túl simán ment, de legalább láttuk Mike-ot kicsit megszenvedni a dologgal.

Mielőtt átadnám a szót, még egy dologra térnék ki, mégpedig Gus és Mike találkozása az epizód elején. Az ilyen találkozók után mindig Breaking Badet kiállt az ember és erről az jutott eszembe, hogy jó lenne, ha a jövőben a sorozat minél többször tudná elkerülni azt, hogy kulcsjelenetek úgy épüljenek fel, hogy ilyen simlis emberek találkoznak valahol, megállnak egymástól viszonylag messze és szúrós tekintettel fenyegetik a másikat. Értem, hogy íg működik a maffia és olyan ez, mint számon kérni, hogy miért dől el olyan sok dolog a bíróságon, miközben a félreértéseket, máshogyan is lehet rendezni. Szerencsére az utca törvénye kevésbé kötött, úgyhogy jó lenne újabb szituációkat látni, vagy mutatni nekünk egy olyan leszámolást, vagy összekülönbözést, amit nem maxolt már ki a sokat emlegetett anyasorozat. 

Azt érzem, hogy hiába készül maximális profizmussal a sorozat, időről időre azért előfordul, hogy nem tud olyan letaglózó élményt nyújtani és nem tudom ebben mekkora arányban keveredik, hogy a főhős egyre rosszabb helyzetbe kerül és rosszabb döntéseket is hoz, illetve, hogy időről időre vannak ismerős motívumok a Breaking Badből. Mindig rosszul érzem magam, ha kicsit rossz véleménnyel írok egy epizódról, úgyhogy remélem Gaines neked jobban tetszett az epizód és helyreteszed az indokolatlan nyavalygásom.

Gaines: Érdekes volt olvasni a nem kifejezetten hízelgő véleményedet, Fega, mert egyrészt a legtöbb állításoddal nem tudnék vitatkozni, másrészt viszont magasan a „Sunk Costs” tetszett eddig a legjobban az évadból. Ugyanakkor ott vannak a sorozat kétosztatúságával kapcsolatos érzéseim, amiket hétről hétre különböző formában csak megismételni tudok, úgyhogy most nem akarom sokadjára is elmondani, hogy Mike szála miért nem tud elkapni, inkább abból indulnék ki, amit nagyon helyesen leírtál az utca és a bíróság eltérő módszereiről.

Az első pár rész megtanított arra, hogy csínján bánjunk a jóslatokkal, de Gilliganék ebben az évadban mintha két párhuzamosan zajló háborút eszkalálnának a maguk módszeres építkezésével. Az egyik síkon Mike nem hajlandó meghátrálni, és felhagyni a Salamanca elleni hadjáratával, még úgy sem, hogy Gus Fring hozza a szokásos hűllő-hidegvérű formáját, amiből még az is ki tudja következtetni, hogy ezzel a csávóval nem érdemes baszakodni, aki csak annyit tud róla, hogy csirkés gyorsétteremmel fedezi az ügyleteit. A másik oldalon pedig Jimmy és Chuck viszi a hidegháborúját nyílt frontra, abba a közegbe, amiben elvileg mindketten otthonosan mozognak. Nekem tetszik, hogy nem húzták tovább a négy fal közötti mesterkedést és árulásokat, hanem egy olyan igazságszolgáltatási gépezetnek szolgáltatják ki magukat bizonyos fokon, ahol már nem csak ők diktálnak. Ezt jelzi számomra az ügyésznő megjelenése is, aki már az előzetes megbeszélés alatt is felmérte szerintem, hogy emiatt az ügy miatt lesznek még bőven álmatlan éjszakái.

Nem tudom, van-e egyelőre mit megfejteni Mike és Gus szálán – ez még mindig csak az első tapogatózó randi időszaka –, viszont ez a rész szépen példázza, hogy Mike és Jimmy karakterének eltéréseit most már milyen rutinosan szemlélteti a mozgóképes megvalósítás is. Szerintem ez olyasmi, amit már százszor százféleképpen leírtunk, de érdemes ismét kiemelni: Jimmy a szavak embere, aki hisz abban, hogy mindenből ki tudja dumálni magát, így az ő szála dialógközpontú, míg Mike rémálma az, ha egyszerre három szónál többet kell kipréselnie a csikorgó fogsora között, amit még a Peak TV-től is szokatlanul hosszú szöveg nélküli jelenetsorok szolgálnak. Ezért is érdekes, amikor a két szál egyesül, mint a múlt heti részben, ahol Jimmy kényszerült átlépni Mike némafilmes univerzumába, ami olyannyira feszítette, hogy izgett-mozgott, türelmetlenül fickándozott végig a gyorséttermi kémkedés alatt.

Egyik főszereplő sem érzi magát jól a másik világában, és jó lenne, ha a sorozat ezt többször is megjátszaná.

Már csak azért is, mert a két háború között még az is nagy különbség, hogy Mike szálában nem csak a westernes sivatagi beállítások emlékeztetnek a Breaking Badre – vagy az általad is dicsért tornacipős mutatvány, ami meg Walter White pizzás snittjével állítható párhuzamba. Konkrétan minden egyes mellékszereplőt, akivel dolgozik, az anyasorozatból kapott örökül. Idén még nem láttuk a menyét, illetve nem tudom, Fega, mond-e neked még valamit az a név, hogy Nacho, nekem egyre kevésbé. Ezért is lehet az az érzésünk, hogy Mike gyorsabb iramban közeledik a Breaking Bad feliratú célegyenes felé, mint Jimmy McGill, akit viszont a Better Call Saul saját gyártású szereplői vesznek körül.

De hogy akkor miért is volt ez a kedvenc részem az évadból? Hallom ám a kérdésed, Fega, és szerintem ki is tudod következtetni a választ. Jimmyvel nagyon megtekerték azt a bizonyos satut a szívemen. Talán nem is a nyomasztó jelzőt használnám rá, inkább volt benne valami mélységesen szomorú, ahogy Gennifer Hutchison forgatókönyve és John Shiban halkszavú rendezése felerősítette a sorozat felszíne mögött egyébként is meghúzódó melankóliát. Tökéletesen átadták azt az érzést, amikor az ember sokáig látja-tologatja maga előtt az elkerülhetetlent, próbál rá felkészülni, vagy épp tagadja, majd amikor egyszer csak bekövetkezik, onnantól letisztul a kép, elmúlik a feszültség, és marad az, hogy végig kell csinálni a lépéseket. Be kell szállni a rendőrautóba, meg kell mutatni a profilját a rendőrségi fotósnak, el kell menni az óvadéki tárgyalásra. Jimmy tudja jól, mi a menetrend, végigcsinálta már Slippin’ Jimmy korában.

Szerintem azért is fájhatott jobban most mindkettőnknek Jimmy sejthető – bár talán nem ilyen koraira jósolt – bukását végignéznünk, mert Bob Odenkirk keserű rezignáltságával minden eddiginél sebezhetőbb arcát mutatja. Tudja, hogy nagy bajban van, és az első reakciója az, hogy csak magára számíthat: Jimmy szerethetőségét jelzi, hogy ebben nem az egóját láttam megnyilvánulni, tényleg azért utasítja vissza először Kimet, mert nem akarja még jobban magával rántani. Az, ahogy elcsukló hangon megkérdezi Kimet, hogy miért vinné vásárra a bőrét egy ilyen gyarló alakért, mint ő, a sorozat egyik megrendítőbb pillanata. (Külön pacsi a gyönyörű fényképezésért, nincs is jobb egy üvegtéglás falnál, amit hatásos színekkel lehet bevilágítani.)

Tudod, mi az érdekes? Miután megírtam a részemet a naplóból, kicsit visszaolvastam, és rájöttem, hogy rosszul emlékeztem egy fontos mozzanatra: úgy rémlett, hogy Kim még nem tudja, hogy Jimmy megváltoztatta a Mesa Verdés adatokat. Ezt leginkább a pocsék memóriámnak érdemes betudni, de azért benne van az is, hogy ha így lenne, akkor könnyebben meg lehetne magyarázni, miért tart ki Jimmy mellett. Akkor igaztalanul meghurcolt áldozatnak gondolhatná a férfit. A valóság viszont szerencsére ennél bonyolultabb, Kim nem ússza meg ilyen könnyen, sokkal izgalmasabb ez, mintha tudatlan szent volna. Így már azt is értem, miért méricskéled azt az etikai határt, amin a nő már nem lépne át Jimmyért.

Kim montázsa viszont arra világított rá, hogy az ő életvitele közelebb áll a kozmetikai szalontól bérelt irodához és az uborkás vízhez, mint Hamlin vagy Clifford Main kiegyensúlyozott körülményeihez. Hamlindigo falat mászik névadó partnere kedvéért, de azt már aligha vállalná be, hogy a munkahelyén éjszakázzon, majd a szemközti edzőteremben tusoljon le és öltözzön át. Kim alulról küzdötte fel magát, és hajlandó a lövészárokban dekkolni a jövedelmezőbb és biztonságosabb parancsnoki sátor helyett – nem csoda, hogy a kisember felé húzza a szíve a hatalmaskodókkal szemben, simlisség ide vagy oda. Azzal, hogy átlépte a Rubicont, és nem hagyta faképnél a csalás miatt, elkötelezte magát mellette.

Szóval igen, nekem is kettejük kapcsolata a legfontosabb a sorozatból. Nem tudom, hogy vitatom-e azt a megállapításodat, miszerint Kimet elhanyagolják az évadban, vagy igazad van, és csak azért nem tűnik fel, mert ő is olyan szófukar figura, mint Mike, és mert Rhea Seehorn egyetlen pillantással, állkapcsa összeszorításával képes a harag, a megbántottság, az aggodalom bonyolult kombinációit érzékeltetni. De a kézfogásuknál úgy éreztem, ebbe az egységbe kapaszkodom bele én is, pedig tudom, attól még, hogy Francesca kijavította az egybefüggő monogramok egyenetlenségeit, a minta, akárcsak az útjuk, csak lefelé vezethet.

Egyéb felfedezések:

• Egész megkedveltem mostanra Oakley-t. Kicsinyes seggfej, akinek valamiért a Main & Davis-re fáj a foga, de valójában nem kevésbé lúzer, mint Jimmy, csak ő nem veszi észre ezt magán. Peter Diseth jól hozza ezt a Michael Scott-típust. (Gaines)
• Igen, az ő feltűnése volt az egyik, amiről mindenképpen szerettem volna kitérni. Odáig nem mennék, hogy megkedveltem, viszont nagyon kell a karaktere a sorozatba, hogy Jimmynek és a közönségnek is viszonyítási alapot adjon. Remélem látjuk még. (Fega)
• Még egy dolog, amire csak jóval a rész megnézése után jöttem rá: hogy a cold open egy flashforward volt a Mike által feldobott cipő haláláról. Valamiért azt hittem, Mike azért választotta azt a helyet, mert mások is oda hajigálják a cipőjüket. (Gaines)
• Ha már Kim és a tévedések. Első nézésre nekem az nem volt egyértelmű, hogy az irodában alszik és az edzőterem az amiatt fontos, hogy valahol le tudjon zuhanyozni. Így viszont az egész montázs sokkal jobban működik. (Fega)
• Szegény Ernie. De tényleg, Jimmy és Chuck háborúja miatt ő szívja meg és ezek után is azt kérdezi, hogy Jimmy hogy van. Túl jó erre a világba, ebbe a sorozatba meg különösen :( (Fega)
• Nacho! Azt hiszem már a készítők sem tudják, hogy mit kellene vagy mit kellett volna kezdeni vele. Pedig annak idején ígéretesnek tűnt a szerepe, de aztán elengedték a kezét. De most valószínűleg visszatér, hogy meghaljon. (Fega)