Az egyik legelcsépeltebb cím a The Americans recapek versenyében a “The Kids Are Not All Right”. Korábbi évadokban többször el lehetett már sütni ezt és az ötödik évad ötödik epizódja egy újabb remek példát szolgáltat, ezzel ugyanis össze lehet foglalni az epizód legfontosabb és legszívfájdítóbb történetszálait. A Noah Emmerich által rendezett epizódban szinte mindenkinek összetörték a szívét valamilyen módon, de ebben a világban ez olyan természetes, hogy talán fel sem tűnik. Vagy legalábbis külön erőfeszítést igényel, hogy valóban a helyén kezelhessük azokat az ütéseket, amiket a karakterek kénytelenek elszenvedni.

Kezdjünk Mischával, aki az előző epizódban szemmel láthatóan megérkezett New Yorkba, azóta már a fővárosba is sikeresen eljutott. Szegény, mindent kockáztatva belevágott az ismeretlenbe, és eddig sikerrel járt, a cél kapujában, viszont Gabrielnek le kell törnie a lelkesedését. De mielőtt ezt a pados beszélgetést elemeznénk, nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy milyen bátorság kellett ahhoz, hogy valaki így nekivágjon egy minden tekintetben idegen országnak.

Nem láttuk egy percig sem Afganisztánban, vagyis nem tudjuk, hogy Mischa pontosan hogyan kezeli az igazán rázós helyzeteket, vagy pontosan mennyi fogalma is van az Egyesült Államokról. Ezek az apróságok még gazdagabbá tehették volna az utazásáról szóló történetszálat, ami ennek hiányában is képes megsemmisítő csapást mérni a nézőkre. Mert azok után, hogy mindent feltettél egy lapra és valószínűtlenül közel kerültél ahhoz, hogy végre beteljesüljön az álmod, akkor előtte néhány méterrel szólnak, hogy bocsi ez mégsem fog sikerülni?

Ennél kevés demoralizálóbb dolog van, remélhetőleg Mischa nem fogja feladni a dolgot és innentől kezdve sokkal izgalmasabb lesz a szála, ami eddig az egész háttere miatt volt érdekes, de hatásfokában elmaradt az évad többi, fontos sztorijától.

De Mischa csak az egyik az epizód fontos gyerekei közül. Végre megtudjuk, hogy miért hívta be Jenningséket Henry matektanára és ahogy korábban Paige esetében is eljátszották már, megint az volt, hogy valami rosszra számítottak és valószínűtlenül jó, vagy inkább ártatlan dolog sült ki belőle. A gyerek egy ösztönös zseni, ez a szál pedig leginkább arra volt jó, hogy lássuk: Jenningsék sem robotok és nem mindig tudnak ösztönösen természetesen viselkedni egy olyan helyzetben, ami váratlan számukra, viszont nem követeli meg tőlük, hogy megöljék a váratlan fejleményt közlő felet. Ahogy köpni-nyelni nem tudnak az iskolában, az nagyszerű volt, ahogyan az a tény is, hogy a készítők tartották magukat az ígéretükhöz és Henry tényleg kapott egy saját szálat.

Ami remélhetőleg nem ér véget, több olyan pillanat kellene, amiben Keidrich Sellati megmutathatja, hogy milyen jó kémiája van a szüleivel és remek ellenpontot tud nyújtani a meglepően tétova Philipet eljátszó Matthew Rhys-nek. Aki egyébként az epizód motorja volt és egymás után hozta a különböző, viszont egyaránt nagy érzelmi hatást kiváltó pillanatokat az epizódban. Egy visszaemlékezésen keresztül pedig annak is megtalálták a módját, hogy Philipre is tudjunk, elárvult fiúként tekinteni, ami nincs annyira előtérben, de azért fontos összetevője a személyiségének.

Bár az eddigiekhez képest Paige-nek is háttérbe kellett szorulnia, azért nem feledkeztek meg róla. Vacsora közben meglepő könnyedséggel (a körülményekhez és a témához képest) számol be a szomorú következtetésről, amire néhány hét járás után jutott. Saját bőrén tapasztalta meg a a plátói szerelem és a valódi kapcsolat közötti különbséget, és így rá kell döbbennie, (amit a szülei oly nagyon jól tudnak), hogy esélye sincs normális, egészséges és harmónikus párkapcsolatra. Egyelőre csak a felszínét kapargatja ennek az egésznek és nem látja át, hogy pontosan mikor és milyen hátrányokkal jár majd a származása. De jó irányba tapogatózik, csak kicsit sajnálom a visszafogottságot, amivel az egész helyzetet kezelték. Viszont a jelenet eredménye így is az, hogy sikerül a nézők szívét is összetrancsírozni az őszinte vallomással.

Ez mégiscsak az egyik legdurvább felfedezés, amivel az utóbbi időben akár Paige-nek, akár Philipnek szembe kellett néznie. Bár lehet átélve ők sem látják ennek az egésznek a valódi jelentőségét, azért kezelték így ezt a jelenetet. Mindenesetre sok pénzt kifizetnék azért, hogy halljam mi hangzott el az epizód előtti tone meetingen, ahol a showrunnerek az epizód írója és rendezője leülnek, hogy átbeszéljék melyik jelenet miért fontos és hogyan kell megközelíteni a különböző technikai és narratív szinteken.

Ez a vacsorajelent ugyanis el van dugva kicsit az epizódban, mégis nagyon komolyat üt, hiszen tudjuk: Paige útja a későbbiekben úgyis fontos lesz. Arról nem is beszélve, hogy ezzel gyorsul fel igazán Philip szétforgácsolódása. Az epizódban nem reflektált arra, hogy ez a beszélgetés milyen gondolatokat indított el a fejében, de meglepődnék, ha túl sok jó sült volna ki belőle. Talán az sem véletlen, hogy újra láttuk egy EST gyűlésen részt venni. Ez ezúttal csak egy nyúlfarknyi bevágás volt, de ez is azt húzta alá, hogy az epizód fő tematikája a gyerekekkel van összefüggésben. Szokás szerint az előadó elég komolyan kimondta az epizód fontos mögöttes tartalmait, amin el kell gondolkodniuk a szereplőnek, hogy

a régi beidegződések tartják őket fogva és konzerválják a mindennapjaikat ebben a feszült és boldogtalan légkörben.

Kíváncsi vagyok, hogy Paige-dzsel vagy Henry-vel kapcsolatban változtat-e majd valamit, illetve milyen irányban. Illetve ezeket a helyzeteket biztosan nem erősíti majd meg túlságosan, ha a KGB tudta nélkül találkozik a frissen előkerült fiával. Ez egy újabb adag bonyodalmat hozhat, viszont teljesen beleillene a szovjet módszerekbe ezt a mostani epizódban is láttuk.

Közben Stan és Andrea afférja egyre jobban halad, viszont már Philip is arra tud gondolni, hogy valami bűzlik a nővel, aki túlságosan álomszerűnek tűnik az FBI ügynök mellé. Feltételezése szerint egy kollégáról lehet szó és az egész összevághat azokkal a jelentésekkel, amiket ő ad le szorgosan a központnak. Viszont meg sem próbál a cégen belül kideríteni valamit, inkább saját szakállára figyeli meg a nőt, miután végzett a randin. Ez jól illusztrálja, hogy ilyen paranoia és titkolózás mellett egyszerűen képtelenség hatékony munkát végezni. De még az is eszembe jutott, hogy Philipnek hogyan van még erre is ideje ennyi minden mellett.

Az epizód becsületére legyen mondva, hogy elképesztő természetességgel mozgatja a karaktereket és mutatja meg, hogy hogyan illesztik be ezt a nagyon fárasztó kansasi utazgatást a napirendjükbe. Az is fontos, hogy addig a másiknak vinnie kell tovább a küldetéseket, nincs megállás, míg Philip utazik, Elizabeth az egyre fontosabbá váló Morozovnéval találkozik. Mikor pedig Elizabeth merül el a szakállas Superman karjaiban, akkor Philip Tuannal játssza el a hétvégi apuka szerepét. Ezek az apróságok létfontosságúak ahhoz, hogy hiteles maradjon a sorozat és elhiggyük, hogy tényleg képesek ennyi mindent párhuzamosan vinni Jenningsék.

A sok különböző szálnak hátulütője is lehet. Mégpedig, hogy nincs idő egyre annyit szánni, hogy azt érezzük, komolyabbat lépett előre a cselekmény. Ezért is volt fontos, hogy a mindössze néhány epizód alatt felépített Agricorpos szál már az ötödik epizódra teljesen átfordult és a karaktereket is arra ösztönzi, hogy szembenézzenek magukkal és a munkájuk jellegével. Az, hogy ártatlanokat kell megölni, meg olyanokat, akik csak rosszkor vannak rossz helyen, azt már megszoktuk. Jó látni, hogy Philip számára ez nem lesz soha természetes, de könnyen el lehetne cseszni ezt az egészet, ha "sírós bébit" csinálnának a főszereplőből. Ezért is nagyon jó döntés, hogy Elizabeth számára derül ki az epizódban, hogy minden amit a legújabb feladatukról hittek az hazugság volt.

Az első dolog, amit a nézőtől kér a sorozat, hogy próbáljon meg empatikusan viselkedni az ellenséggel.

Ezért nagyon jó látni, mikor az Americans azt is megmutatja, hogy milyen az, mikor a szovjetek empatizálnak az imperialista ördögök ügynökeivel, céljaival. És pont a Jennings házaspár női tagja az, akinek nagyobb belső konfliktust okoz egy ilyen helyzet.

De ezt ő sem tudja lesöpörni az asztalról, akkor sem ha tudjuk, valószínűleg nem először derül ki egy küldetésről, hogy az nem teljesen úgy van, ahogy beadták nekik. Nem most először érzik azt, hogy teljesen feleslegesen oltottak ki egy ártatlan életet, amivel közvetlenül járultak hozzá, hogy a föld egy kicsivel rosszabb hely legyen. De egyre nehezebb függetleníteni magukat az ilyen helyzetektől. Mondjuk az epizód ennek a súlyával nem tudott megküzdeni, legalábbis az epizód lezárása több, mint furcsa volt.

Számomra nem volt egyértelmű, hogy mit mondhatott Philip Tuannak, amiért rögtön oda kellett mennie, Philip vallomása a feleségének pedig olyan volt, mintha mondat közben vágták volna el és még fontos lenne az is, hogy Elizabeth mit reagál, vagy Philip mit tesz még hozzá a mondanivalójához. A vallomás összességében így is erős, meg mire eddig jut az epizód, addig a sorozathoz képest is igen sokszor próbáltak a nézők érzelmeit megnyomorítani, így felüdülés volt, hogy nem érkezett újabb csapás.

Visszatérve a gyerekes szálakra, a hazaköltöző Olegnek is szembe kell néznie azzal, hogy a családi házban úgy is kezelik, mint egy tinédzsert. Ezek után a vicces és a szomorú határ egyensúlyozik az Oleg-feleséget-keres-szegmens, ahol az édesapja hozott neki 3 szóba jöhető nőt, akikből egy napon még a felesége is lehet. Persze mindenben a hibát keresem, ezért rögtön azon gondolkodtam, hogy mégis hogyan lehetnek ezek a lányok Oleg korában hajadonok? Oroszországban azért túl sok lehetőség nem volt a nők előtt, még ha normálisabb családból is származtak, mint ezek a hölgyek.

Így picit megdöccent nálam a dolog, mindenesetre a szegény Oleg narratívát tovább tudta görgetni, kapcsolódott ezzel az epizód fő témájához és legalább nem mindig csak a túlságosan jól ellátott bolttal kapcsolatos nyomozás, illetve a CIA megkörnyékezéséről szólt minden vele kapcsolatban. Ez utóbbi mondjuk szerepelt az epizódban, ami alapján nem volt egyértelmű, hogy először úgy döntött, hogy részt vesz a találkozón és csak meggondolta magát, vagy ez csak egyfajta terepszemle volt.

Jelenleg Oleg egyetlen funkciója is az a sorozatban, hogy még kisebbre morzsolja a szívünket.

Illetve, hogy szépen párhuzamosan fusson a története Stannel, akivel egyre több a közös bennük és ez az a párhuzam, amit az előző rész kapcsán a legtöbb recapben kiemeltek, én viszont nem fordítottam rá elég figyelmet. Ez szerencsére a legújabb epizódban is folytatódik, így némileg törleszthetek. Ugye az epizódot Noah Emmerich rendezte, úgyhogy Stan inkább jelképesen szerepelt az epizódban, bár vallomása Renee-nek elég on-the-nose volt, viszont a sorozattól megszokott és szeretett módon.

Az ügynök, aki éveket töltött beépülve és már évek óta egy KGB ügynök az egyik fő bizalmasa, arról beszél a több, mint gyanús barátnőjének, hogy milyen könnyű nem észrevenni, hogy mit is csinál a másik valójában. Meg arról, hogy mennyit hazudott korábban magának. Egy ilyen beszélgetésnek nem kellene működnie, a készítők viszont mégis megtalálják a módját, hogy életszerű és hihető legyen és ne értelmezzük úgy, hogy Noah Emmerich még ki is kacsint a kamerába, hogy mindenkinek átjöjjön az üzenet.

Lehet az ötödik évadra már hozzászoktunk a sorozat stílusához és azért nem tűnnek fel ezek a pillanatok és szűz szemmel nézve, ugyanúgy leugrik a képernyőről. Ezt nem tudom megítélni, csak azt, hogy a sorozat öles léptekkel halad előre és hiába érezzük azt, hogy túl sok minden történik túl lassan, valamiért a végeredmény, mindig passzol, szerkezetileg, tempóilag egyaránt. Noah Emmerich rendezése mondjuk a szokásosnál is visszafogottabb volt, de nem szabad alábecsülni az ilyen átvezető epizódok jelentőségét sem.

Egyéb felfedezések:

• Az epizód egy olyan programról kapta a nevét, amivel Deirdre szerint időt lehet nyerni. Ez lehetőséget ad Philipnek, hogy azt mondja egy kőkorszakban ragadt cégnél dolgozik, de közben érezzük, hogy ha valakinek, hát neki igazán szüksége lenne rá, hogy kicsit visszavegyen a munkából.
• Nem meglepő, de ettől még okos húzás a készítőktől, hogy a Morozov családot a családfő munkája miatt ismertük meg, de az új munkájával hirtelen a felesége lehet Jenningsék legfontosabb ügynöke, hiszen elképesztő fegyvertény lenne megszerezni a CIA moszkvai embereinek a listáját.
• Egyszerűen senki nem tud olyan meggyőző “not impressed” arcot vágni, mint Matthew Rhys. Sajnálom amerikai tornászlány, aki mémmé is vált.
• Elizabeth kansasi szála egyébként olyan, mint a jövőből lenne. Eleve az álruhája, illetve a pasija is mind olyanok, amik 2017-ben is megállnák a helyüket, az egész egészséges étkezés meg világmegmentés témáról nem is beszélve. Mondjuk ez sem menti meg Elizabethet attól, hogy a férjéhez hasonlóan szex közben is csak a munka járjon a fejében.
  
  • 
  • 
  
  
• Philip családi flashbackjében először abban sem voltam biztos, hogy tényleg étel volt-e az, amit az édesapja hozott. Később az sem győzött meg, hogy Elizabeth-nek azt mondta, hogy igen, mert mi van ha pont az volt a lényege, hogy nem volt mit enniük és azzal a fura izével kellett beérniuük?