Már negyedik éve írok lassan mindenféle sorozatról nézőnaplókat és szeretem magam azzal hitegetni, hogy már nem érhet felkészületlenül epizód. Leftovers időről időre azért oda tudott dörrenteni egy olyan részt, ami után köpni-nyelni nem tudtam, de most a Certified névre keresztelt epizód Laurie-val a főszerepben, sikeresen legyőzött. Bebizonyította, hogy a televíziózós drámaírás során kialakult szabályok egyáltalán nem olyanok, mint a fizika törvényei, meg lehet és néha meg is kell szegni őket, ha valami maradandót akarunk letenni az asztalra.

Az IndieWire írt is egy cikket erről a folyamatos szabályszegésről, ami nekem kicsit olyan, mint mikor David Copperfield műsoráról elmondják, hogy pontosan, hogyan is verte át vele a nézőket. Volt már szó a hatásos monológokról, például a harmadik évad negyedik epizódjában, ahol Grace mesélte el gyerekei halálának szörnyű tragédiáját. De ez csak egy a sok közül és ahogy az IndieWire-ön is leírják, ezzel a sorozat azellen a szabály ellen lázad folyamatosan, ami azt mondja a készítőknek, hogy amit csak lehet azt ne elmondják, hanem mutassák meg, mert úgy sokkal érdekesebb és látványosabb a végeredmény.

A Leftovers tudja, hogy a történeteknek óriási hatalma van felettünk, egy jól előadott monológ hatása elől nincs menekvés.

Ahhoz, hogy az ember el tudjon mesélni egy összefüggő történetet, szükség van valamilyen narratívára, ez pedig csak úgy megy, ha tisztázzuk az érzelmi kapcsolatunkat a történtekkel. El kell döntenünk, hogyan állunk hozzá, ami befolyásolja, hogy hogyan prezentáljuk a történetünket. Egy sorozatszereplő esetében pedig rengeteg mindent tudhatunk meg róla egy ilyen jelenet során és ilyenkor könnyebben tudjuk a helyükbe képzelni magunkat. Egy sorozatban az empátia különösen fontos, az eseményeket akkor érezzük igazán a bőrünkön, akkor van katarzis, ha annyira magával ragad minket a sztori, mintha velünk is megtörtént volna.

Ezekkel a monológokkal meg lehet mutatni, hogy mi van a másik fejében, vagyis ezzel lehet a leggyorsabban közel hozni a nézőkhöz a karaktereket. A Leftovers a legapróbb szereplőknek adja meg ezt a lehetőséget, akik rengeteget profitálnak belőle. A hatodik epizód is egy ilyen múltidézéssel kezdődik. 2 évvel az elragadtatás után vagyunk Laurie irodájában, és az a nő mesél nekünk, akivel az egész sorozat kezdődött. Annyit beszéltem a harmadik évadban már az eltűnt kisbabák rejtélyéről, de azt képtelen voltam megemlíteni, hogy a sorozat konkrétan ezzel kezdődik, másrészt, hogy Laurie és Kevin közös kisbabája is eltűnt, méghozzá Laurie méhéből.

Ez egy különösen fontos történés és a sorozat bizonyos pontjain megállapítottam, hogy Laurie úgy került a Bűnös Maradék szorításába, hogy nem is tűnt el konkrétan senkije, ami nem igaz. Ebből az is látszik, hogy saját identitásunk legszorosabban az emlékeinkkel való hozzáállásunkon keresztül formálódik és a tagadással meg a titokban tartással egész jól lehet ezt a külvilág elől elrejteni saját magunkat. Ezért egészen sokáig tűnhetett nekünk úgy, mintha Laurie, Norához hasonlóan meg tudta volna őrizni a józan eszét a történtek után és ő volt az egyik józan hang az elszabaduló káoszban.

A harmadik évad viszont minden eddiginél világosabban megmutatja, hogy ez mennyire nem volt igaz, mennyire könnyen be tudnak csapni minket az emberek. Ez nagyon fáj. Sokszor leírtam már, hogy a sorozat egyik bírálata az volt az első évad idején, hogy abuzálja a nézők érzelmeit és nincs benne egy pillanatnyi feloldás, poén sem, csak a folyamatos támadások. Ezek így a vége felé még jobban felerősödtek, mert

a készítők az eddigieknél is hatékonyabban jutnak el a szívünkhöz, ahova így még komolyabb traumát tudnak eljuttatni.

Persze nem csak azzal szegnek írott vagy íratlan szabályt, hogy sok mindent meséltetnek el a karakterekkel az események konkrét megmutatása nélkül, de mondjuk a rejtélyeket is szabadon kezelik. Nincs spoiler, tudják, hogy nem az a fontos, hogy tudjuk valamiről, hogy megtörténik, hanem hogy miért és hogyan. Csak ennek tudom betudni, hogy a Gravediggaz 1-800 Suicide című száma szólt a főcím alatt, miközben az epizód elméletileg Laurie öngyilkosságáról szól. Gondolkodtam rajta, hogy mikor fogom ezt először leírni és egészen sokáig húztam azok után, hogy olt olyan terv, hogy rögtön ezzel kezdek.

De fel kellett építeni, ahogyan az epizód is teszi, ami több keretes szerkezetet is felhasznál ehhez. Eleve az egész sorozat kezdőjelenetéhez térünk vissza, aztán megmagyarázza nekünk, hogy milyen körülmények között lett Laurie a Bűnös Maradék tagja, ami még úgy is kérdőjeles volt, ha számoltunk az eltűnt magzattal. Miért kellett két évnek eltelnie, hogy feladja? Azt gondolom, hogy egy pszichológusnak elég sokat segít a munkájában a magas fokú empatia és Laurie-ban ez ott is volt, a kezdőjelenetnek pedig azt kellett eladnia számunkra, hogy ennek a nőnek a története olyan mély sebeket tépett fel, amiket nem tudott elviselni.

Folyamatos tagadásban élt az incidenssel kapcsolatban és ahogyan Nora, úgy ő is megtalálta a módját, hogy többé-kevésbé elrejtse az igazságot a világ elől, de azoknak az érzéseknek előbb utóbb felszínre kellett törniük. Mondjuk a tanulság az volt, hogy nem igazán lehet ezeket az érzéseket a helyükre tenni, Laurie lehet, hogy megerősödve jött ki a Bűnös Maradékos kalandból és úgy tűnt ő is, mint Nora, hogy teljesen jó működik ebben a világban. A sorozatból viszont kiderül, hogy rohadtul nem ismered egy ember valódi belső világát még akkor sem, ha esetleg együtt éltek.

Ez egy elég kemény üzenet és azt hiszem a Fargo második évados fináléjában volt egy hasonlat ezekre az emberekre, hogy a gyümölcsökkel simán előfordul, hogy az egyik oldalról nézve kifogástalan állapotban vannak, viszont ha megnézed a másik oldalát, akkor látod, hogy teljesen el van rohadva. Nem mondom, hogy Laurie vagy Nora konkrétan ezen a szinten van, de biztos, hogy sokkal nagyobb démonokkal küzdenek, mint amit korábban sejtettünk róluk.

Azt végképp nem gondoltam volna, hogy a végére pont Kevin Garvey életének két meghatározó nőjének a története, életútja fonódik így össze. Az is képtelenül hangzik leírva, hogy Nora, Matt és Laurie kommandóznak Melbourne utcáin és egy hippi buszból kémkednek két leszbikus tudós után. (Itt is előjön az előző epizódban emlegetett sitcom-szerűség, hogy a váratlan csoportok új távlatokat nyitnak.) Mégis működik, ahogy azok az elemek is, amiket mostanra szinte már elvárunk. Játszik az időrenddel az epizód, de ez csak egy kiskapu arra, hogy a kacsa lebukik a víz alá, a kacsa feljön a víz alól technikájukat tökéletesíteni tudják, vagyis így feldobnak maguknak egy csomó nagyon könnyen leüthető labdát.

Azelőtt tudjuk, hogy a monokli Norától van még mielőtt elmondja, de ettől még érdekes látni, ahogy kiderül. Arra is számítunk, hogy megtudjuk, honnan tudja Laurie a tanya címét és minden más fontos dolog is lelepleződik, ami esetleg nem világos az ide-oda ugrálások miatt. Azt is tudjuk, hogy a következő részben Kevin újra eljut a túlvilágra.

Nem az az érdekes, hogy mi történik, hanem hogy hogyan és miért.

Ezért fordulhat elő, hogy Laurie öngyilkosságának módját Nora simán elmondja a kocsiban és azt is megindokolja, hogy miért olyan elegáns választás ez az egész. Illetve, hogy a meglévő veszélyek miatt azon sem kell aggódni, hogy az egész mennyire lesz levágós. Ezek után tényleg így ér véget az epizód, nekem meg az jár a fejemben, hogy nem túlságosan szerencsés üzenet a sorozattól, hogy az egyetlen olyan ember, akiről úgy tűnt, hogy meg tudja őrizni (vagy legalábbis valamennyire vissza tudta nyerni) a józan eszét ebben az értelmetlen világban, végül inkább öngyilkos lesz, akkor könnyű azt érezni, hogy nincs remény.

Pláne, hogy ha öngyilkos lesz, akkor azzal újabb követ dob ebbe a pocsolyába, ami megint felkavarja mindenki másnak is a lelkiállapotát, amitől nem lesz könnyebb normálisan élni. Ezért szeretném azt hinni, hogy ez csak beugratás és ahogy az epizód elején meggondolja magát Laurie az öngyilkosságával kapcsolatban, úgy majd a vízben is ugyanezt játssza majd el. Lehet azt mondani, hogy az epizód nem annyira hatásos, ha végül nem hal meg, de szerintem meg az epizód is arra akar rávilágítani, hogy az értékelésénél nem az a legfontosabb, hogy meghalt-e vagy sem.

A korábban már emlegetett Fargo második évad fináléjában kellett arról írnom, hogy egy karakter, akiről azt hittem, hogy meghalt, valójában életben maradt. Ott készpénznek vettem a karakter halálát, aztán mégsem történt meg, itt minden jel arra mutat, hogy megtörtént, mégsem akarom elhinni. Van egy elképzelésem azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tennie a sorozatnak és azt hajlamos vagyok annyira készpénznek venni, még akkor is ha a sorozat semmilyen megerősítést nem ad ezzel kapcsolatosan.

Hopp és már megint magamról írok és nem az epizódról, de ez így van rendjén, Lindelof azt is elmondta, hogy az évad egyik fontos témája, hogy az embereknek szükségük van arra, hogy mások történetébe valahogy bevonódjanak és a sajátjuknak érezhessék. Így "mászott bele" idősebb Kevin a fiatalabb Kevin, illetve Matt történetébe úgy, hogy rajta kívül nem is akarta ezt senki. Laurie is belemászott a kezdő képsorokban mesélő nő történetébe, azért nem tudott megszólalni és felszínre jött minden egyes démona a saját helyzetéről vagy arról, hogy mennyire őrület ez a világ, ahol ilyen emberektől veszik el a gyereket magyarázat nélkül, aki már előtte ennyit szenvedett a terhesség miatt.

De akkor mit lehet tenni? Tényleg csak menekülni? Bízok benne, hogy a Leftovers fog adni valami kicsit pozitívabb feldolgozási módszert is mielőtt véget ér az évad. Azt jósoltam, hogy lesz halál, de nem gondoltam volna, hogy esetleg pont Laurie lehet az, akitől búcsút kell venni. Remélhetőleg ezt még idejekorán elsütötték, hogy az utolsó két epizódba már csak az egy fokkal kellemesebb megoldások kerülhessenek be, hisze mindig olyan felemelő tudott lenni az évadok vége, még akkor is, ha előtte mindenen eluralkodott az őrület. Még egyszer utoljára jó lenne ezt összehozni, mert ahogy Kevin számára nem valódi a túlvilág, úgy számunkra sem az a sorozat világa sem, de mégis úgy érzi az ember közben, hogy ezek a karakterek tényleg élnek és nagyon fognak nekünk hiányozni, ha többé nem lesznek. 

Egyéb felfedezések:

• Feladtam. Ez az első dolog, ami elhangzik az epizódban. Kicsit össze is foglalta az érzéseimet, mikor nekiálltam írni az epizódról.
• Ahogy írtam korábban, a sorozatnak fontos, hogy kiköszörülje az első évad hibáit, ami tele volt fehér heteroszexuális karakterekkel. Úgyhogy most az "öngyilkosság gép" üzemeltetőiről kiderült, hogy együtt vannak. Miért ne lehetnének nők is tudósok? És miért ne lehetnének egymásba szerelmesek?
• Az előző utolsó előtti részéből kiindulva azt hiszem, hogy Michael lehet az egyetlen a fiatalok közül, akiről még kiderülhet valami, aki még valamennyire fontos lehet, a többiektől viszont már többé-kevésbé szinte biztosan elbúcsúztunk.
• Az egy dolog, hogy Nora elmondja az epizód első harmadában a legvégét, de vajon később egy beszélgetés során a következő epizód tartalmát is elmondják? Kevin meghal, eltanult egy táncot majd visszajön és megállítják vele az özönvizet?
• Az állatok kezdettől fogva fontosak, az első részben láttuk, hogy a galambok különösek, ezek után még lehet valamire számítani azok után, hogy a tanya a Pigeon (Galamb!) Road-on található. És ha már állatok, akkor Laurie-t még meg kellett harapnia egy kutyának, ami nem tudom miért fontos.
• Szegény John. Rá sem lesz idő, pedig az évadban vele történtek után ez nem tudom mennyire jó ötlet, mert egy kiváló színészről van szó, akinek a karakteréről rengeteg kérdésünk van és biztos rengeteg erős pillanatot tudna szállítani, de a készítők valamiért nem kértek belőle.
• Hányszor mondjam még el, hogy a jelenések könyvét nem kell szó szerint venni?