Átvezető rész és átvezető rész között is van különbség. A hatodik epizódban szinte minden volt, ami egy tipikus Americans epizód ismertetőjegye, az összkép mégsem az igazi Azt lehetett rajta érezni, hogy Gabriel bejelentését leszámítva nem igazán lehet előrevinni a cselekményt, inkább a jelenlegi helyzetben merülünk el. Valahol érthető, hogy a készítők nem találják a történethez legjobban illő ritmust, azok után, hogy így így besűrűsödött a főszereplők élete.

Viszont ha csak ennyi minden történik, akkor a sorozat gyengébb oldala erősödik fel.

Mondjuk, ami igazán vicces, hogy ez egy gyenge epizód volt, de ha a sokat emlegetett párhuzamokat meg témákat vizsgáljuk, akkor nagyrészt helyén volt az epizód. Viszont ezt figyelembe véve is inkább olyan volt, mint egy meditáció, viszont mivel a legutóbbi epizód is csendesebb volt, ennyi állóvizet azért nem érdemelt ki az évad, hiszen ez még csak a hatodik epizód.

Elmerültünk abban, hogy mennyire rossz most Philipnek és Elizabethnek is, volt egy kis, klasszikus kémfilmekbe illő trükközés, 80-as évekbeli slágerre komponált, jelentőségteljes befejezés, és undorító megkörnyékezés az FBI részéről. Viszont hiába van már évadok óta építve az a sok negatívum, ami ott ül a karaktereknek a vállán, csak bizonyos mennyiségű drámát lehet kinyerni abból, hogy szomorúan bámulnak maguk elé és rágódnak.

Az jó volt, hogy Elizabethnél két különböző technika is előkerült a stressz és a trauma feldolgozására. A pszichológus változatát mondjuk nem hallottuk, csak azt, hogy a szakember a Jennings módszert elutasítja. Viszont ez az epizód, (meg a korábbiak is) azt mutatta, hogy ilyen a dózisban, amiben ők szembesülnek a szörnyűségekkel, esélyük sincs a normális feldolgozásra. Ha lelkük minden egyes gubancát megpróbálnák egyenesbe hozni, az több bajt hozna, mint hasznot. Persze vannak olyan nagyobb események, ahol fontosabb lehet a feldolgozás, ezért is volt olyan jó Philipnek az EST. Viszont az esetek nagy részében tényleg az a leghatásosabb módszer, hogy csak mennek előre és nem gondolnak többet a megkínzott és összetett életekre.

Persze, mikor személyes kapcsolatot kellett előbb kialakítani velük, akkor sokkal nehezebben megy az elengedés. Ekkor is csak azt a módszert ismerik, hogy mélyre temetik magukban a traumát, de ettől még bármikor kopogtathat egy kedves idegen, aki az arcukba robbant mindent, amiről igyekeztek nem tudomást venni. Szegény Mary Kay tanácsadónőnek ugyanúgy hozzátartoznak a mindennapjaihoz azok az emberek, akik az arcába vágják az ajtót, de Eliabeth esetében erről szó sem volt. Csak arról, hogy emlékeztette egy barátjára, akinek le kellett rombolnia az életét. Mindennel együtt ez most nem fért most bele Elizabeth életébe.

De ezzel a jelenettel is az a baj, hogy egy rendesebb epizódban elfért volna, mint plusz lelki momentum, de ezt az epizódot kizárólag ilyenekre akarták építeni, ezekben viszont nem volt ennyi, hogy végig éles és ütős tudjon maradni.

A kansasi jelenetben a thai chi jelent meg, mint egyfajta feldolgozási módszer, ami inkább lehet hatásos Jenningsék számára, hiszen a lelki dolgok helyett a testiekből indul ki, ami viszont ugyanúgy hatással vannak arra, ahogy a testében érzi magá. Ilyen jellegű feszültségoldásra pedig nagyobb szükségük van, mint a Szovjetuniónak a vírusbiztos búzára.

Az ártatlan halál feldolgozása megint ott lóg a fejük felett, de aztán túl nagy jelentőséget nem kap. Csak abban a tekintetben, hogy mikor Gabriel bejelenti a távozását, akkor megjegyzi, hogy mivel Philip egyszer már felhívta magára a figyelmet, ezért soha nem fognak már róla leszállni, mindig gyanús lesz, a saját országa számára is. Ebben pedig benne vannak a korábbi ártatlan halálok is. De nem ezzel kerül be Philip az epizódba. Hanem azzal, hogy soha nem tudja meg milyen közel jutott hozzá a fia, viszont ezek után óriási let down, hogy azok után, hogy Mischa túl volt a nehezén, feladta és inkább hazament. Értem, hogy miért lehet ez logikus döntés a részéről, de a sorozat szempontjából még így is csalódás marad.

Viszont a család tematika Philipnél megmarad, elkezd gondolkozni a saját édesapján, illetve kihasználja az alkalmat, hogy utoljára még megtudjon valamit róla Gabrielen keresztül. A téma jó, csak az időzítés fura, hogy miért pontosan ebben az epizódban kerül elő ez a téma. Ettől függetlenül a kocsiban történő beszélgetések között egész jó helyre tenném azt, amikor Philipnek szembe kell néznie azzal, hogy nem is ismerte a szüleit.

Valami, ami közös benne és a gyerekeiben, bár Paige-n keresztül, mintha igyekeznének helyrehozni ezeket a hibákat. Persze ezzel aztán újabbakat kreálhatnak. Logikus, hogy elviszik Gabrielhez a lányukat, de ettől még nem vagyok róla meggyőződve, hogy tényleg jó döntés is volt. Az biztos, hogy sokat fejlődött, kicsit meglepő volt nekem, hogy ilyen jól kezelte azt, ahogy megismerte Marx hozzáállását a valláshoz. Ugyanakkor meg működik a könyv, mert méginkább felkelti az érdeklődését a szülei országa iránt, ami lehet, hogy Tim atya célja is volt? Vagy csak, hogy újabb hidat nyisson a szülők és a gyerekük között?

Az biztos, hogy Henry egyáltalán nem érzi azt, hogy felé is nyitnának, nem véletlenül látjuk megint, hogy Stannel együtt esznek, ez ráadásul írói szempontból is írtó kényelmes volt, mert így kitérhettek olyan télmákra, amikre az epizódban egyébként nem jutott idő vagy csak nem akartak vele foglalkozni, de így mégsem érezzük azt, hogy kimaradt volna, vagy update nélkül maradtunk volna a Paige - Matthew szerelmi kapcsolatot illetően.

Mintha az egész epizód ilyen lett volna, hogy csak annyi cselekményt akartak beletenni, amennyi feltétlenül szükséges.

Oleg néhány jelenetet kapott, de az fajsúlyos volt, hiszen leleplezték a boltok logisztikájáért felelős embert, aki őszintén kifakadt a munkája lehetetlenségéről, ami természetes módon kínálja magában a korrupciót. Nyilván ez szép kiegészítése volt Paige és Elizabeth beszélgetésének, ahol felmerült, hogy akkor most mi a helyzet a Szovjetúnióban, egyenlőek ott az emberek, mint a medve sajtok a dobozban? Itt jól látszott, hogy mennyire nem és, hogy a meglévő helyzet olyan pozícióba hozza a benne lévő embereket, amiben nem tudnak nyerni. Egyébként is olyan természetes a korrupció, pláne nem lehet igazságot tenni aközött, hogy most a kórház vagy az árvaház érdemli-e meg jobban a friss árút. Pláne, hogy tudjuk, hogy ilyen környezetben valójában szóba sem kerül, hogy ezek az intézmények jól jöjjenek ki a szituációból.

Ugyanez igaz Olegre is, aki elégeti ugyan a bizonyítékot, de kérdés, hogy ezzel mire lesz elég. Az epizódnak a végére egy ilyen üres győzelem illene, és talán Paige bemutatása is ilyen, mert Jenningsék nem fogják tudni már megmenteni a helyzetet, hiába kezdték el aktívabban kiképezni a lányukat. Időzített bombán ülnek és az egy dolog, hogy a mindennapokban sem tudják feldolgozni a munkájukkal járó nehézségeket, de ez az egész a végén biztosan nem lesz kifizetődő. Ebből a szempontból a mostani epizód is hatásos volt, de a sorozat tud ennél sokkal jobb is lenni.

Egyéb felfedezések:

• Olyan rég volt, már ilyen old school kémkedés, mint most Elizabeth kulcsos akciója, hogy talán a készítők is ezt érezték, hogy be kell dobni valami ilyesmit.
• Örülök, hogy Henry-ről kiderült, hogy nem akar utazási ügynökként dolgozni, meg hogy sikerült egy korabeli lányba belezúgnia. Egyébként az utazási ügynökös mondat egy utalás, hogy belőle nem fognak kémet csinálni?
• Gyerekekkel zsarolni valakit nagyon undorító, a játszóteres jelenet megint arra volt jó főleg, hogy emlékeztessen az FBI is borzasztó nem csak a KGB.
• Érdekes volt, hogy Philip, aki munkájából adódóan gyilkol mennyire elborzadt a gondolattól, hogy esetleg az édesapja is gyilkos volt.