The Americans 5x10 - Darkroom

mv5bmji4mda1nduznf5bml5banbnxkftztgwmdexmjcymji_v1_sy1000_cr0_0_1499_1000_al.jpg

A tizedik részig kellett várni, de most rákapcsolt a sorozat és újra megmutatta miért nincsen párja jelenleg a tévében. Paige traumái felszínre kerülnek, mi pedig csak nézünk ki a fejünkből, hogy újra letaglózott minket az Americans.

Az Americans ötödik évada közel sem olyan gyenge, mint amilyen a róla kialakult kép, de az igaz, hogy az utóbbi néhány epizódra nem lehetne a bombasztikus, letaglózó, vagy váratlan szavakat használni. A tizedik rész viszont úgy hagyta ott a nézőt, ahogy legjobb pillanataiban szokta az Americans: tátott szájjal, hápogva. Ami pedig igazán jó, hogy egyik jelenetet sem a fenekükből húzták ki a készítők, hogy mindjárt véget ér az évad, történjen már valami, hanem a korábbi eseményekből következő, logikus cselekmények voltak, amik simán földhöz vágták a gyanútlan nézőt.

Az egyik bomba információ, hogy a búza nagyon bejött a központnak, a szovjet tudósok évekig akarnak ezzel foglalkozni, vagyis Philip és Elizabeth kansasi útjai még évekig folytatódnak. Tudom, hogy nincsen olyan sok Directorate "S" ügynök az országban, de továbbra sem értem, hogy miért washingtoni ügynököket kell utaztatni akkor ha egy ilyen fontos és éveken át tartó küldetésről van szó, egy messzi államban. Ettől függetlenül ez olyasmi, ami nagyot rúg Jenningsék házasságán, mert mindketten furcsán érzik magukat a megbízatás miatt.

vlcsnap-2018-06-07-11h00m29s174.jpg

Philipnek ezen a ponton már mindegy is, hogy milyen típusú feladatot kell csinálnia, mert valamilyen gondja úgyis lesz vele. Persze továbbra is megcsinál mindent, de Matthew Rhys zseniálisan hozza azokat a pici mozdulatokat, arcrándulásokat, amikkel jelzi, hogy Philip belülről lángol és mindegy egyes pillanatban olvad el benne a meglévő elköteleződés a munkájával kapcsolatban. Csak ebből a részből remek példa, mikor kiderül, hogy szerencsétlen Pashának kutyaszart tettek a szekrényébe, vagy mikor azt mondja a kocsiban Elizabethnek, hogy nem akarja, hogy Stanből is egy újabb Martha legyen.

De mégis az a legfontosabb, mikor Elizabteh mondja neki, hogy 19.-én utaznia kell Kansasbe. Philip csak annyi kérdez vissza, hogy “Még több thai chi?”, amivel egyértelműen jelzi, hogy ebben az esetben igenis féltékeny a feleségére, hiába kellett már Elizabethnek több tucat férfival lefeküdni a munkája miatt, de valamiért ez most másként csapódik le a kapcsolatukban. Az sem segít, hogy Elizabethen is látszik, hogy nem tudja, olyan simán kezelni a Toberttel kapcsolatos érzelmeit. Van valami ebben a fickóban, ami furcsa.

mv5bmjixmzq3nzuyof5bml5banbnxkftztgwmjixmjcymji_v1_sy1000_cr0_0_1499_1000_al.jpg

Ez lehet az első számú indoka Philipnek, hogy összehozzon egy titkos, orosz esküvőt, hogy ne csak a KGB által összehozott kamu papírjuk legyen, hanem saját akaratukból is esküt és hűséget fogadjanak a másiknak. A Marthával kötött esküvő az egész sorozat egyik legemlékezetesebb pillanata volt, de ennek a váratlanságával és a hangulatával sikerült azt is felülmúlnia.

Nagyon emberi volt ugyanis, megmutatta, hogy a rituálék milyen fontosak az emberi lélek számára. Jenningséknek ugyebár ez a legfontosabb kincsük, erről sok másik a sorozatról szóló posztban is írtam már. Ezzel az esküvővel igyekeznek még egy újabb területet visszafoglalni a Szovjetúniótól, aki gyarmatosította az életüket és ezzel együtt a lelküket is. Nézőként pedig volt egy olyan plusz feszültség az egész jelenetben, hogy tudtuk a következő évadban a 10. epizód már az utolsó lesz, vagyis egyre közelebb a sorozat vége, ami valószínűleg nem sok jót hoz majd a számukra. Így az esküvő mellett nekem még a temetés is beugrott kicsit, legalábbis nehéz volt az atya szavait elválasztani attól, hogy tudjuk:

Jenningséknek semmilyen dicsőségre nincs esélyük.

 

Persze ez a munka jellegéből is adódik, aki titkosügynök az úgy végzi a dolgát, hogy soha nem derülhet ki a nyilvánosság előtt, hogy milyen sorsdöntő cselekedeteket vitt véghez. Ettől olyanok lesznek, mint az álruhás igazságosztók. Erre építik az egyik fontos beszélgetést is az epizódban. Paige továbbra is rajta tartja a szemét Tim atyán, és újra beleolvas a naplójába, ami végzetes következményekkel jár. A pap ugyanis elég őszintén leírja, hogy mit gondol Paige helyzetéről: azt, amit minden normális értékrenddel rendelkező ember gondolna. Azt a pszichológiai traumát, amit át kellett élnie szinte képtelenség maradéktalanul feldolgozni. Persze, mikor ez megtörténik az emberrel, akkor kicsit máshogy látja a helyzetet és egyébként sem lehet úgy élni az életet, hogy feladjuk, úgyhogy Jenningsék számára csak a támadás lehetősége marad ezek után.

vlcsnap-2018-06-07-11h10m19s188.jpg

Persze maximálisan becsomagolják és azt mondják, hogy Tim atyának nem esik baja, sőt valójában sokkal jobb lesz neki, hiszen a KGB segítségével szereznek neki egy olyan munkát, amire nem tud nemet mondani. Azok után viszont, hogy Martha is túlélte a kalandot és jófej volt vele a KGB, némileg meglepődnék ha Tim atyával kapcsolatban is ez lenne a helyzet. Ameddig életben van, addig fenyegetést jelenet Jenningsék számára, úgyhogy ez az egész kábé olyan, mint mikor azt mondják a gyereknek, hogy a család kutyája elkerült egy messzi farmra, ahol boldogan él, miközben el kellett altatni.

Tim atyát mondjuk szerintem le fogják lőni, nem fogják elaltatni, ami nem lesz túl szép, de az utolsó részek felé közeledve szükség lesz az ilyen drámai megoldásokra, hogy érezzük az egész harcnak a súlyát. Ezért is volt kicsit naív, hogy Philip azt mondta, hogy nem akarja, hogy Stanből egy újabb Martha legyen. Ezen a ponton ugyanis az lenne a lehető legpozitívabb végkifejlet, ha valahogyan életben tudnák őt tartani. De azok után, hogy mekkora blama lesz, ha kiderül Philip és Elizabeth igazi személyazonossága, nem látom be, hogy Stan mégis, hogyan maradhat életben, de lehet a készítők meglepnek minket.

vlcsnap-2018-06-07-11h04m38s100.jpg

Komoly teljesítmény a készítők részéről, hogy évadokkal ezelőtt leleplezte Paige a szüleit az atya előtt, a helyzet mégsem eszkalálódott azóta tovább. A lényeg benne az, hogy ezt az időszakot és a folyamatokat sikerült hitelesen bemutatni és értjük, hogy miért nem következett az, hogy az egész családot el kellett takarítani Paige vallomása miatt. A jövőben viszont már nem lenne meglepetés, ha mégis megtörténne. Ugyanakkor a készítők már bizonyították, hogy nem mindig csapják le a legegyértelműbb labdákat az óriási drámai hatás érdekében.

Mondjuk néha azért visszaüt ez a készítői hozzáállás, amiben ott van, hogy a munkát nem mindig akarják annyira feltupírozni, amennyire az ilyen sorozatokban megszoktuk. Persze így is össze van valószínűleg Philip és Elizabeth karrierje sűrítve egy átlagos ügynökhöz képest, de egyre többször láttuk, hogy egy simább, unalmasabb feladatot is megmutatnak, minden fontosabb pillanatával együtt. Az is jellemző volt, hogy egy szálat elindítanak és látjuk a találkozókat, de sokáig fogalmunk sincs, hogy hova fut ki az egész. Young-Hee ilyen volt például, de az idén Stan és Dennis által beszervezett Sofiáról sem tudjuk, hogy hova fut ki a története és a készítők úgy voltak vele, hogy ezzel nincs semmi baj, ha maguk a jelenetek kapcsolódnak a sorozat tematikus hálójába.

vlcsnap-2018-06-07-11h02m45s1.jpg

Nem gondolnám, hogy ezt ezen a szálon maradéktalanul sikerült megvalósítani, de a mostani epizódnak nagyon jót tett, hogy végre kiderült, hova is tart ez az egész. Mondjuk furcsa volt, hogy Sofia úgy beszélt a jégkorongozó pasijáról, mintha nem lenne fogalma róla, hogy ő valójában csak miatta igazán érdekes. Lehet pont az lett volna a cél ezzel a lassú felvezetéssel, hogy ez ne legyen olyan meglepő, de nekem nem sikerült átadni, hogy pontosan hova is akarnak eljutni ezzel a történettel.

Szintén meglepő volt, hogy Pasha édesanyja ilyen könnyen bevallotta Elizabethnek, hogy viszonya van az egyik tanítványával. Azt gondolnám, hogy a helyzet miatt, illetve, amiért a megcsalás ilyen mély szégyenként él a szovjet nőkben, ez nem olyan, amit megosztana egy amerikaival. De lehet, hogy olyan nagy volt már rajta a nyomás, hogy emiatt nem döntött reálisan a helyzetben és mondott egy ilyen meggondolatlan dolgot. Ezek után a végső csapát már az újra előkerült Rezidentúráról viszik be, remélhetőleg ez egyben azt is jelenti, hogy ez a szál is újra visszakerül a vérkeringésbe, nekem legalábbis hiányzott Tatiana, jó volt újra látni.

vlcsnap-2018-06-07-11h12m40s67.jpg

Az epizód főcíme előtt látható teaserből már lehetett sejteni, hogy nagyszerű epizód van kilátásban, utólag pedig csak még világosabb, hogy milyen jól sikerült megágyazni a legfontosabb témáknak. Alexei, aki könnyen lehet, hogy Philip, Elizabeth és Tuan közös munkájának gyümölcseként hamarosan elveszíti a családját, arról beszél, hogy milyen jó, mikor nincs itthon senki és csend van. Hamarosan nagyon máshogyan fog erről gondolkodni. Ezt követően Tuant és Elizabethet látjuk, hogy az előző rész végén látott, igencsak intenzív családi jelenet érzelmi oldalával is elszámoljunk. Elizabeth láthatólag munkatársként tekint Tuanra és nem akarja, hogy a kapcsolat rosszabb legyen ezek után és itt is előkerül a szuperhős kártya, ami később Paige-nél még fontos lesz. Az utolsó teaser jelenetben pedig pont Paige-t látjuk, aki jobb híján takarít, mert rengeteg feszültség van benne azok után, hogy látta, mit írt róla Tim atya.

Az epizód legutolsó jelenetében Jenningsék pincéjében voltunk, ahol már egy ideje nem láttunk fényképelőhívást, illetve emlékezetes zenére komponált zárás sem volt már néhány epizód óta, most pedig megkaptuk mindkettőt, miközben pedig Tim atya halálos ítéletét láttuk megjelenni a szemünk előtt. A gyengébb, vagy kevésbé flashy epizódok képesek elaltatni az embert, de ezzel megint emlékeztettek minket, hogy ez a sorozat a semmiből is képes leverni az embert a fotelből.

Egyéb felfedezések:

  • Ugye emlékszünk arra, hogy Philipnek milyen élményei vannak az őt terrorizáló fiúkról. Vajon benne van, hogy Pasha története is ilyen csúnya fordulatot vesz?
  • Voltak már meghatározó EST-beszédek a sorozatban, de a "te egy gép vagy" azt hiszem kiemelkedik közülük és igen hasznos eszköz, ha azt vizsgáljuk, hogy Philip és Elizabeth hogyan küzd meg az elviselhetetlen helyzetekkel, munkájuk során. A túlélési ösztön ilyenkor mindent felülír, mintha csak egy kód lenne.
  • Olegre nem sikerült kitérnem a főszövegben, pedig a szótlan családi vacsora is egy újabb példa arra, hogy milyen zseniális volt ez az epizód.
  • Mikor Philip elvitte valami félreeső helyre Elizabethet majd elkezdte levenni a szemüvegét, akkor azt hittem, hogy dugni jöttek ide, aminek szintén lett volna értelme az epizód kontextusán belül, de az esküvő nyilván sokkal jobb és eredetibb megoldás.
  • Plusz gondolom ez azt is jelenti, hogy Philip nem tud nemet mondani és valószínűleg ezt az atyát is be kell valahogy illeszteni az egyébként is elég sűrű programjába. Lehet mindig kell egy pap a sztoriba és ő már Tim atya pótlására érkezik.