The Knick 2x04 - Wonderful Surprises

Gaines: Tényleg csak annyi kellett, hogy a női szereplőkre fókuszáljon a The Knick, és máris megkaptuk az évad legjobb epizódját? Valószínűleg elég volt az, hogy fókuszált valamire. Az írók mintha megfogadták volna a múlt heti naplóban megfogalmazott tanácsomat, és egy sokkal feszesebb, kerekebb epizódot tettek az asztalra. Volt egy erős főszál, elejével, közepével, végével, húsbavágó, átérezhető tétekkel: érdekelve voltunk Abby sorsában, szoríthattunk azért, hogy a maláriával még azelőtt kipurgálják a szifiliszt, mielőtt a nőt elemésztené a heves láz. Mellé két-három nagyobb mellékszál dukált (Edwards magánélete, Harriet szabadulása), és mindegyik előrelépést jelentett az eddig látottakhoz képest. Még a „resztli” szereplők történetei is illeszkednek az epizód motívumrendszerébe: Cornelia, Elkins nővér, sőt, Bertie bordélyházi látogatása, mind az 1900-as évek női szerepeit járják körül.

Az egyetlen kivétel Barrow, bár még őt is hozzá lehet kapcsolni a „Wonderful Surprises”-t összefogó közös témához. A rész a hatalom gyakorlásáról szól, pontosabban, azokról a nőkről, akiknek a kezében nincsen hatalom, akik felett gazdag fehér férfiak gyakorolják a hatalmat, giccses antik szoborutánzatokkal díszített palotákból. A Showalterek, Robertsonok és a Tammany Hall korrupt hivatalnokai döntik el, hogy mi legyen a sorsa a kiszolgáltatott helyzetben lévőknek – hozzáteszem, néhány férfi is közéjük sorolható, például Edwards, akinek az előmenetele a Robertsonék jótékonyságán múlik; vagy akár a fent említett Barrow, aki csak egy kis hal a tengerben, felkapaszkodott senkiházni nímand, akinek az apja bűzlött a haltól, ő meg azóta minden eszközzel igyekszik lemosni magáról a szegénység és nyomor bűzét.

A csavar az, hogy csupa olyan példát láthatunk, melyben a nők mégis utat és módot találnak arra, hogy a rendelkezésükre álló szűkös mozgástérben érvényesítsék akaratukat a patriarchális társadalommal szemben.

Vegyük például Neelyt. Először arisztokrata nők társaságában találkozunk vele az epizódban, akiknek az életében a legfontosabb kérdés az, hogy a szalvéta passzoljon-e virághoz, vagy fordítva. Cornelia halálra unja magát ebben a körben, viszont nagyon jól ismeri a háziasszonyokat, és tudja, hogy bármire képesek a jó hírnevük megőrzése érdekében. Neely a második „nőegyleti gyűlésen” már nem vesz részt, csak a szomszéd szobából hallgatja, ahogy Cleary megzsarolja az abortuszon átesett feleségeket. A jelenet attól zseniális, hogy egyszerre pozicionálja ezeket a nőket dróton rángatott bábukként és bábjátékosokként: könnyen meg lehet őket félemlíteni, ugyanakkor ott van a hatalom a kezükben, hiszen képesek rávenni befolyásos férjeiket, hogy járjanak közben Harrietért. Eleinte amúgy meg is lepődtem, hogy Cleary ilyen rafkós tervvel állt elő, de persze gondolhattam volna, hogy Cornelia van a bombaötlet mögött. Neely for the win! – mondhatnánk, csakhogy később a pipogya férje bejelenti, hogy hónapokra elutazik, és ott hagyja Corneliát az apósának kiszolgáltatva, ráadásul valaki megfigyelés alatt tartja.

Aztán ott van Abby, Thack szifiliszes egykori kedvese, akinek rohamosan romlik az állapota. Első ránézésre megint csak két férfi rendelkezik egy elesett nő teste fölött, szó szerint a kezükben van az élete, ráadásul egy radikális, kipróbálatlan módszerrel teszik kockára az életét. A döntés azonban Abby kezében van: ő az, aki végül rábólint a maláriás gyógymód bevetésére, és Thack meg Edwards felelős szakemberekként dolgoznak a megmentéséért. Mennyire más ez, mint Gallinger, akinek nincs türelme foglalkozni a gondjaira bízott bevándorló beteg családjával, és kirúgja őket, mint macskát szarni, majd nyitott fülekre talál nála az eugenika-hívő barátja azzal az ötletével, hogy sterilizálni kéne minden nőt, akinek kicsit is sötétebb a bőre.

A lényeget Elkins nővér mondja ki. „Nincsenek női orvosok”. Kőkemény ez a mondat, méghozzá pont attól, hogy Lucy egyszerű tényként közli, ez a világ rendje, és kész. Holott ugyanúgy keni-vágja az orvosi szakkifejezéseket, a latin neveket, mint Bertie, neki azonban nincsenek gazdag szülei, akik egyengetik az útját, de még ha lennének, azzal sem menne sokra, hiszen Corneliának is csak addig engedte az apja, hogy a „hobbijának” hódoljon, és részt vegyen a Knick irányításában, amíg el nem érkezett az idő, hogy elfoglalja a neki kijelölt helyet a társadalmi hierarchiában. (Soderbergh egy baromi jó vágással von párhuzamot Elkins és Bertie között: amikor a prostituált leguggol, hogy a szájával kényeztesse a szűz orvost, a következő snittben Elkins nővér egyenesedik fel, miközben Thackeryt vizsgálja tűnyomokat keresve.)

Ebben a korban a nővérek nem is álmodhatnak arról, hogy orvos lesz belőlük, a legtöbb, amiben reménykedhetnek, hogy egy doktor kiszemeli őket, és kizárólagos jogot formál rájuk. Az „előléptetés” persze szexuális szolgáltatásokat is magában foglal, és aki szerencsés, azt talán feleségül is veszi majd a mentora – húzhatunk egy képzeletbeli vonalat Mays doktor ajánlatától Bertie apjáig és anyjáig. (Bertie szülei remekül példázzák, hogy az ilyen kapcsolat nem lehet egyenrangú: Bertie apja úgy kezeli halálos beteg feleségét, mint egy gyereket, nem mondja el neki, milyen súlyos az állapota, holott láthatóan törődik vele.) Másfelől viszont Elkins nővér szerencsére nem roppant össze az apjától kapott veréstől és megszégyenítéstől, épp ellenkezőleg, felébresztette benne a feminista dacot. Elege lesz abból, hogy a férfiak határozzák meg, mit tehet és mit nem, hogy az életében lévő apafigurák kihasználják, aztán eldobják, hogy akik csapják neki a szelet – akár Bertie, akár Henry –, csak vágyaik meghódítandó tárgyaként tekintenek rá.

Ha Lucy nézné a sorozatot, kevés olyan kivételt tudna megnevezni, akik a saját sorsuk kovácsai, de egy-kettő azért akad. Emlékezhetünk ugyebár Genevieve-re, a karakán, önálló zsidó újságíróra, bár ő éppenséggel kiüli a „Wonderful Surprises”-t. Viszont ott a címért felelős Opal, a rész MVP-je, s egyben nagy meglepetése. Az első néhány jelenet a félelmeimet látszott beigazolni, nevezetesen, hogy a melodramatikus fordulattal megjelenő eltitkolt feleség szarkavaró intrikus lesz, ám az epizód végére már inkább Genevieve-re emlékeztetett, mivel ő is magasról leszarja, mit gondolnak róla a férfiak, nem rejti véka alá a véleményét. Érdekes, hogy a Robertson családdal közös vacsorán – amellett, hogy a kamera a legtöbbet Cornelia arcán időzik el, ezért a nő joggal tekinthető a jelenet főszereplőjének – Edwards tölti be a kiszolgáltatott szereplő funkcióját: behúzza fülét-farkát, és nem hajlandó kiállni magáért (meg a szüleiért) a Robertson családfő előtt. Opal javaslata nyilván provokatív, ő is tudja, hogy Robertson sosem ültetné az asztalhoz a cselédjét, viszont nem is ez a célja, inkább az, hogy rávilágítson, Algernon ki van téve a pótapja kénye-kedvének, és csak azért léphet feljebb a ranglétrán, mert mások engedik neki. Hiába vacsorázik velük, sosem fog a privilegizáltak közé tartozni, és amíg ezzel áltatja magát, addig sosem lehet a maga ura.

Az epizód ezer kérdést vet fel, kíváncsian várom, te hogyan vélekedsz róla. Mit gondolsz, Algernon okosan teszi, hogy fontolva halad, vagy inkább gyáva alak, akinek a sarkára kéne állnia? Milyen kilátásokkal kecsegteti a sorozat a női szereplőit? Mit szólsz ahhoz, hogy alighanem Henry készítette el a történelem első szexvideóját? És a legfontosabbat a végére hagytam: dr. Mays dicstelen vége számodra is az évad első asztakurva pillanatát szállította? Totál váratlanul ért, mint a hasznavehetetlen dokit az áramütés, és bevallom, nagyot nevettem rajta.

Fega: A férfiaknak valóban leáldozott ebben az epizódban, a kezdő jelenetben Algernont végig sötétben tartja Soderbergh kamerája. A felesége visszatérése kibillentette teljesen, nem is tudja visszaszerezni az irányítást, vagy azt az ágyat, amiben eddig aludt. Aztán váltunk a perverz Henry-re, aki a kamerája előtt vetkőzteti újdonsült ágyasát, aki eléggé hasonlít a nővérére. Ezután ugrunk az orvosra, aki maláriával akarja meggyógyítani az exszerelmét, de végül Dr. Mays teszi fel az epizód kezdetére a koronát, aki szépen az arcába dörgöli szegény nővérkének a patriarchális társadalom legszörnyűbb valóságát, hogy aztán az egész az arcába robbanjon.

Nagyjából csak ismételni tudlak, epizód szerkesztés szinten valóban jelesre vizsgáztak a héten az alkotók és elég egyértelműen állást foglaltak amellett, hogy nők > férfiak. Persze a az emberek csak szeretnek az esélytelenebbnek szurkolni, aki még így sem csüggednek és felülkerekednek az eléjük tornyosuló akadályokon. Ebben a világban pedig persze, hogy a nőkkel lehet ezt a legkönnyebben elérni, hiszen a társadalom nincs arra berendezkedve, hogy ők is teljes értékű tagjai legyenek. Ha már az első jeleneteknél tartottam, akkor kicsit megvédeném a sznob nőegylet tagjait, ahol Cornelia olyan látványosan unja halálra magát. Ezeket a nőket kár lenne hibáztatni azért, mert igyekeznek kihozni a maximumot abból, amit az élet felkínált nekik. Nem mindenkiben van meg a lázadó, dobozból kitörni vágyó ambíció. Persze az ilyen alakok viszik előre a világot és maga a The Knick is lelkesen szalutál minden ilyen embernek, ennek ellenére kár lenne lesajnálni azokat, akik csak teljesen elégedettek a helyzetükkel.

Mármint a boldog élethez sok út vezet, de a féktelen ambíció és a megalkuvás közötti mezsgyét érdemes megtalálni, mert önmagában mindkettő csak nyomorúságot okoz. Bertie kuplerájban töltött estéjénél szintén az jutott eszembe, hogy a kurva, aki látunk ugyanúgy igyekszik kihozni a legtöbbet a helyzetéből, mint azok, akik a szalvéták és virágok színösszeállításán aggódnak. A másik gondolatom még az volt, hogy megnézném, hogyan reagál abban a helyzetben, mikor egy erőszakos/részeges fickó érkezik, aki egyáltalán nem olyan gyámoltalan, mint Bertie. (Előbb utóbb bevállal valaki egy bordélyházban játszódó sorozatot sok cicivel és az OITNB óta nem látott erős női szereplőgárdával?)

A történet fősodrában lévő karaktereket tekintve talán még Harriet sorsáról lenne érdemes néhány szót ejteni, aki a maga módján igencsak feszegeti a határokat, vagy csak simán felül tud emelkedni a vallási megfontolásokon a valóságot szem előtt tartva. Az ő világában Isten és az abortusz lehetősége megférnek egymás mellett, ezért is tartja olyan fontosnak, hogy miután kijött a börtönből ne térjen vissza a világ létbe, inkább egy menedékhelyet választ, ami félúton van az apácazárda és a női börtön között. Lehet csak a fokozatosság lebeg a szeme előtt, esetleg bűnhődni akar, én úgy látom, hogy nem fogja itt túl sokáig bírni, mert jól látható, hogy mindenki egy utolsó áruló gyilkosnak tartja.

A kiszabadításával kapcsolatban különösen tetszett az a megjegyzésed, hogy a nők, a korábbi páciensek egyszerre bábuk és bábjátékosok. A hatalom kérdése az egész évadnak központi témája, előszeretettel mutatnak nekünk olyan jeleneteket, amikből nyilvánvaló, hogy a hatalmat ezek a gazdag fehér férfiak egyáltalán nem jó célokra kívánják használni. Kíváncsi leszek, hogy Henry mikor elégeli meg Barrow korrupcióját vagy mikor borul ki a bili Thack függőségét illetően. Csak mert orvosnak lenni önmagában óriási hatalom és bizonyos szempontból roppant vicces volt azt nézni, hogy Dr. Mays felgyullad, de közben ott feküdt valaki az asztalon, akinek a keze egy olyan ember életében volt, aki egyáltalán nem érdemelte azt ki. Azt hiszem az évadnak ez az egyik leghatásosabb megállapítása a hatalomról. Ezzel pedig ugyanaz a helyzet, mint a nők jövőjét illetően. Még nagyon sokáig így fog maradni és nekünk nincs más lehetőségünk, csak nézni, mintha a műtő-színházban lennénk.

Egyéb felfedezések:

SODERBERGH!

Úgy örülök, hogy visszatért a metafora tenger. Kíváncsi vagyok, hogy a gyógyulás után visszakerül-e Abigail a sorozatba, vagy ettől a száltól most itt elbúcsúztunk? (Fega)
Tele vagyok sorozat ötletekkel: igazán megnézném, ahogy egy Barrow-jellegű figura a négyes metró építésén dolgozik és csak az lebeg a szeme előtt, hogy minden nagyon lassú és nagyon drága legyen. (Fega)
Azokról a szálakról se feledkezzünk el, amik nem kötődtek a feminista fővonalhoz: Thack és a függősége amúgy érdekesen alakul, nem úgy tűnik, hogy bármilyen tekintetben is korlátozná a munkáját, plusz úgy tűnik tényleg akar az addikció kutatással foglalkozni, el is kezdett összeszedni néhány alkeszt. Kíváncsi vagyok, ebből mi lesz. (Fega)
Ha már szóba kerültek a háttérben folyó titkos kórházi projektek: Mays doktor elhalálozásával Elkinsre hárul a feladat, hogy gondoskodjon a bordélyházi szajhák egészségügyi ellátásáról. Szerintem jobb kezekbe kerültek a lányok. (Gaines)
Nem vagyok túl nagy rajongója Opalnak, plusz hiányolom, hogy jobban megismerjük a kapcsolatuk valódi mélységeit, ezért a táncolást a harlemi mulatóban is kicsit feszengve néztem végig. (Fega)
Én épp ellenkezőleg gondolom, a harlemi jelenet az egyik kedvencem volt az epizódban, ügyesen volt összevágva, és elég hatásosan szemléltette, hogy mit láthatott ez a két ember egymásban. Látszott, hogy egy nyelvet beszélnek, helyesen flörtöltek, Edwards sokkal oldottabb volt mellette, mint a tiltott szerelmével, Neely-vel bármikor. Nálam egy rész alatt elérték, hogy érdekelni kezdjen a figura. (Gaines)
Opal szerint az Eiffel-torony elcsúfítja Párizs látképét. Szóval ő sem olyan haladó gondolkodású ám, amilyennek tűnik! (Fega)
Dr. Zinbergről mikor derül ki valami csúnya? Mert a mostani epizódban is teljesen jófej főnök szerepében tetszelgett, mikor Bertie az édesanyjáról beszélt. (Fega)
Te nem érezted kicsit túl hűvösnek és túl pragmatikusnak Zinberget? Mintha Thack helyezkedne el a skála egyik végén (kiszámíthatatlan, forrófejű, megbízhatatlan őrült zseni), Zinberg meg a másikon (túl óvatos, túl szabálykövető). Bertie szerintem kicsit cseberből vederbe esett, viszont ha Zinberg nem nyújt neki segítséget az anyja megmentésére irányuló törekvéseiben, akkor lehet tippelni, hányadik részben kopogtat be Thack ajtaján. (Gaines)
Néha az az érzésem, hogy nem is ugyanazt a sorozatot nézzük. Az mindenesetre szép tipp, nekem nem jutott eszembe, de Bertie valószínűleg visszamegy Thack-hez, hogy segítséget kérjen. (Fega)
Érvek a modern orvostudomány mellett rovat: Zsinórban a második rész gusztustalan trancsírozások nélkül, ezek valami különösen durva dologra készülnek, attól tartok. Láttunk ugyan egy-két felboncolt hullát, de hasonlót bármelyik random helyszínelős sorozat prezentálhatott volna. Ráadásul ebben a részben meg is mentettek egy beteget! Éljen a 20. század eleji orvostudomány!