The Affair 2x12 - The House Of The Rising Sun

Alapesetben nem szeretek a végkifejletre ugrani egy poszt írása során, organikusabb végigvenni az utat, ami addig a bizonyos pontig eljuttat bennünket. Scott Lockheart gyilkosa ugyanakkor az első évad óta kísért minket, a készítők ráadásul különösen ködösen vezették ezt fel, eleinte azt sem tudtuk, hogy pontosan ki halt meg. Nem segített az sem, hogy Jeffries nyomozó nem volt éppenséggel a legérdekesebb karakter, úgyhogy az első évadból különösen kilógott a gyilkosság és minden, ami ehhez kapcsolódott. A második évadra aztán rákapcsoltak a készítők és a végeredmény tudatában, a legtöbb jelenet új értelmet nyer.

Biztos vagyok benne, hogy a közönség soraiban többen kitalálták, hogy valamilyen módon, mind Alison, mind Helen érintett lesz az ügyben. A magam részéről szinte teljesen kizártnak tartottam, hogy Helennek bármi köze is lehet Scott halálához. Naívan gondoltam, hogy az aktív szerepvállalása Noah visszaszerzésének szól, miközben a lényeg, hogy Alisont bedobja a tűzbe saját maga és persze Noah helyett. Mondjuk a nézői befogadást némileg befolyásolja, hogy amennyire mi láttuk, Noah inkább Helennel, mintsem Alisonnal "játszott párban", így akár el is hihettük, hogy tényleg megbünteti a nőt, mindenért, ami korábban történt. A készítők azonban igazi komplex és drámai hőst akartak faragni Noah-ból. Ezt pedig úgy lehetett a legegyszerűbben, ha végre félreteszi az önzőségét és ártatlanul elviszi a balhét, a két nő helyett.

Ezzel a megoldással rengeteg problémám van. Azon a baljós éjszakán annyi véletlen és szerencsés időzítésről játszódik le egyszerre, hogy a The Affair kulcsjelenete pont annyira túlírtnak érződik, mint a második évad jelentős része. Az az évad, aminek egyik központi történetszála az volt, hogy Noah-t a környezete egy seggfejnek látja, de saját nézőpontján keresztül folyamatosan azt éreztették, hogy ez nem a teljes igazság. Ennek kellett volna próbára tennie a nézőt, ezzel kiemelve a sorozatot a gazdag fehér emberekről szóló szériák masszájából. "Annyi kapuzárási pánikkal küzdő, egyébként sikeres és gazdag fehér férfi láttunk már főszerepben, de ez igazán nagyot csavar a kiégett formulán és olyat mutat, amit nem lehet kihagyni." Az alapelgondolás ez lehetett és a második évad Noah saját plotja tényleg ebbe az irányba mutat.

Igaz, felrobbantotta régi életét, de mindent megtett azért, hogy a gyerekek életéből ne tűnjön el. Ezzel párhuzamosan mindent megtett azért, hogy a közös életük elindulhasson az egykori szeretőjével, még akkor is ha ez áldozatokkal járt. Noah mindig ott volt és mindent megtett, de ez nem elég, mert az a lotyó Alison az első adandó alkalommal lefeküdt az előző férjével, miközben Noah a hűség mintaszobra volt. A sorozat történetmesélési stílusa lehetőséget adott volna, hogy a főszereplő hazudjon és nekünk is azt mutassa, hogy Edent valójában ő utasította vissza. Ha így lenne egy fokkal erősebb lenne az érve, miszerint ő hűséges volt. Ezzel pedig súlyos pontokat veszít Noah a jófejségi versenyben, ami különösen fontos lenne, ahhoz, hogy a drámája tényleg olyan érdekes legyen, ahogyan azt szánták.

A sorozat tényleg rengeteg érdekes pszichológiai kérdéssel foglalkozik. A megbízhatatlan mesélő remek eszköz arra, hogy kiszélesítse a karakterrajzot. Rengetegszer leírtam a sorozat kapcsán, most is szépen érzékelhető volt, mikor Alison átmeneti szállásán voltunk a ráksütő tetőterében. Noah tényleg egy kicsi lyuknak látta, Alisonnál viszont sokkal otthonosabbnak tűnt az egész. Üdítő apróság és egyben emlékeztető is, hogy a hiányát megsínylette az évad. Magát az egyéni nézőpontot persze nem engedték el és sikerült néhány érdekes kérdést felvetni azzal kapcsolatban, hogy az emberek mennyire csak narratívákban képesek gondolkodni. Egyetlen esemény sem vákuumban történik, mikor nézzük a The Affair-t mi is így pakoljuk össze a lehetséges elméleteket egymás után. De ugyanez a munkája Jonnak, aki az évad elején még azt igyekszik vehemensen bemutatni, hogy Noah mekkora egy szemét alak, hogy aztán néhány epizóddal később piedesztálra emelje. Minden attól függ, hogy milyen eseményeket és milyen sorrendben mondunk el egymás után. Azok viszont sokszor nem adják vissza a teljes képet.

Közben még talán meta is tudott lenni a sorozat azon keresztül, hogy a főszereplő drámája sokat látott és unalmas, de a tárgyalás lehetőséget ad ennek a mélyelemzésére. Ráadásul ahogy megfogalmazódik ellene a vád, pusztán közvetett bizonyítékokon keresztül, társadalmi kérdéseket is felvet, például azzal kapcsolatban, hogy milyen könnyű egy ártatlan embert is bűnösnek beállítani. Ez pedig a sorozat vérében van, hiszen ha hihetünk az elbeszélésmódjának, akkor az emberek eskü alatt soha nem fognak tudni objektív beszámolót tartani, csak a saját benyomásaikat visszamondani, ami könnyen félrevezető lehet. A történet úgy van felépítve, hogy Max vallomása teszi fel a vád érvelésére a pontot, ami egyértelműen alátámasztja, hogy Noah eltakarított vért az autójáról. Mondjuk ez beleillik az ő vallomásába, miszerint szarvast ütött el, de ezzel a kérdéssel nem foglalkozik már a sorozat.

A lényeg inkább, hogy vesszen Alison, mert időközben maximálisan kiérdemelte, hogy Noah visszavágjon neki. Az ő története saját maga megtalálásáról, illetve a gyász elengedéséről szól és Alison sokszor volt idegesítő főszereplő. Túl sokat láttuk őt, hogy úgy viselkedik, mint egy műanyag zacskó, amit a szél ide-oda rángat, de neki fogalma sincs róla, hogy mit kellene magával kezdenie. A sorozat pedig arra kér minket, hogy érezzünk együtt vele, de egy idő után úgy tűnt, hogy a készítők sem tudják mi lakozik Alison lelkének mélyén és mit kellene találni, ha oda egyszer sikerülne leásni. Az évad végére azt látjuk, hogy legszívesebben Cole-hoz menne vissza, illetve egy-két jeleneteből arra kell következtetni, hogy élvezi az üzletasszony szerepet, ami a ráksütő menedzselésével jár. Ja és azt, hogy Montaukot soha nem akarja maga mögött hagyni.

Mindeközben Noah úgy érezte, hogy a könyvvel járó turné után mindent megtett annak érdekében, hogy a kapcsolatuk sikeres legyen, mégsem volt elég. Ez lenne Noah büntetése azért, amit tett? Noah is felteszi magának a kérdést a fináléban, hogy volt-e értelme a döntéseknek, amiket meghozott a sorozat élete folyamán. Ez szorosan összekapcsolódik a narratíva kérdésével, az embereknek szükségük van arra, hogy összekössék a pontokat. A véletlent nehezen veszi be az ember gyomra. Pláne Noahnak, akinek a könyve veszélyes módon összekeveredett a valóságával, ezt most sem felejtjük el, mikor elhangzik, hogy Montaukban van Descent-túra, a leghíresebb könyvbeli helyszínek érintésével. Noah sokáig szintén csak sodródott az eseményekkel és nem igazán tudott rájuk hatással lenni.

A bizonyos balesetben egyrészt passzív szemlélő, másrészt viszont az egyetlen, aki tisztában van a helyzet teljes mélységével, Alison számára szerintem nem egyértelmű, hogy más is van a kocsiban, még ha Noah nem is a vezető oldalról szált ki. Ez mindenesetre egy fontos apróság, de innentől a tagadáson kívül nem igazán volt más választása. Egy idő után pedig ez is kevés volt és valakinek vállalni kellett a felelősséget. Jon nyilván rátolná az egészet Alisonra, ahogy fentebb is írtam, nem véletlenül érződött úgy kezdettől, hogy a Jonnal való együttműködés visszacsaphat rá. Végül azonban Noah az egyetlen módon, ahogyan csak tudja, kezébe veszi az események irányítását és magára vállalja Scott megölését.

A fináléra való készülésben újranéztem az egész évad jövőben játszódó jeleneteit és bizony a premierben a nyomozó arról győzködi Noah-t, hogy a legjobb esélye, ha még a tárgyalás előtt bűnösnek vallja magát. Ez ugyan nem jött össze, de kíváncsi vagyok, hogy a vallomás enyhítő körülménynek számít-e. Illetve, hogy a drámai hatás mellett jól átgondolták-e a készítők ezt a fajta végkifejletet. Számomra az egész gyilkosság végleg metaforisztikus lett és hirtelen egy görög drámában találjuk magunkat, csak nem tudtunk róla, mert a készítők elfelejtettek szólni. A Fargo jutott eszembe, aminek központi szálai foglalkoznak olyan ártatlan emberekkel, akik a körülmények hatására gyilkosságba keverednek és ahelyett, hogy rögtön szólnának a rendőrségnek igyekeznek úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Dráma szempontból ez remek alapanyag, ahogy azt nézzük, hogy a kis hógolyóból, hogyan lesz szépen lavina. A The Affair is ilyen alapokra épült, de igyekezett annyi mindent rápakolni, hogy végül ez a fajta, szinte klasszikus megoldás is meglepőnek és frissnek hasson.

Az egyedi nézőpontok, pedig tényleg remekül működnek együtt a tárgyalással. A The Affairnek így is a kárára vált, hogy egy bűnügyet is keresztezni kellett a személyes, családi drámákkal. Az érzelmek feldolgozásának önmagában elégnek kellett volna lennie. Ezek után könnyű lemondani a sorozatról és tényleg nem érdekel, hogyan képzelik el a harmadik évadot, ahol Noaht kivonják a forgalomból és esetleg olyan börtönbe kerül, ahol megírja a következő könyvét. Mivel gyilkosságról van szó, ezért kétlem, de ez a börtönös szál, bárhogyan is alakul, nem érdekel már.

Cole és Helen voltak a passzív felek az afférban és ők azok, akik tulajdonképpen “jól” jöttek ki belőle. Ez egy hatalmas idézőjel, de párkapcsolatot tekintve úgy néz ki, hogy mindketten előre tudtak lépni, bár a megismerkedést követően Hele és Dr. Ullah kapcsolatából semmit sem láttunk. De képzeljük el, hogy szinte tökéletes. Annak, hogy mindketten többé-kevésbé visszavágynak az előző párjukhoz, kicsit mutatja azt, hogy mindig az elérhetetlen kell nekik, soha nem elégedettek. Ennek is a drámai súlyt kellene növelnie az epizódban és olyan szempontnak lennie, ami miatt másnap is eszünkbe jut a sorozat. A túlbonyolított történet ezt is csorbítja és az újabb keserédes Noah-Helen életkiértékelés csak nem tud már olyan érdekes lenni, mert nem vagyunk eléggé érdekeltek a karakterek sorsának alakulásában.

Visszanézve az évadra, azt hiszem a szerkezet miatt a darálás talán előnyére válik a sorozatnak a kevésbé-érdekes izgalmas szálak felett könnyebben siklik el az ember, az időugrálós szerkezetet pedig jobban értékeli az ember. A The Affairben még így is rengeteg a klassz dolog, amire irigykedve nézhet a többi sorozatkészítő, kár hogy Sarah Treem és Hagai Levi nem abba az irányba mentek, ami igazán forradalmi lehetett volna.

Azt pedig én sajnálom, hogy az egész gyilkosság olyan apróságon múlik, amit Helen és Noah egy Uber vagy sofőrszolgálat segítségével könnyedén elkerülhetett volna.

Egyéb felfedezések:

The Affair címadó projekt: Nálam elképesztő módon felsült, hogy Alison nézőpontja szerint, Scotty érdekes éneklős performansza közben közli azt a nem kicsit dármai és fontos hírt, hogy nem Noah Joanie apja. Azt éreztem, hogy nagyon látványosat akarnak a készítők és nagyon szeretnék a katarzist, de nálam csak egy hatalmas lufit lett ebből. Ennek ellenére ha én írom ezt az epizódot, akkor a "House Of The Rising Sun" címet adom neki.
Egyébként Alison mellett Helen is folyamatosan küzdött azzal, hogy mit is kellene csinálnia a karrierjével. A flash forwardokban úgy tűnt, hogy a jogi dolgok egészen felkeltették az érdeklődését. De lehet csak annak szólt, hogy nagyon félt attól, hogy kiderül az igazság.
Ha már flash forwardok, visszatekintve a legerősebb az, amikor Cole és Alison találkoznak a bíróság épületében. Alison kinyilvánítja részvétét, ami a történet fejében azért elég durva. Eléggé aggasztó, ahogy mindenki elég könnyen túl tud lépni a tényen, hogy egy embert, egy közeli családtagot otthagynak az úton, mint valami kutyát. Ráaádsul Cole sem hiszem, hogy túl sokat bánkódott, amiért így alakultak a dolgok. Én nem akarok többet időt tölteni ezekkel az emberekkel.
Jon helyében nagyon pipa lennék, hogy az ügyfeleim folyamatosan a sötétben tartottak az üggyel kapcsolatban. Hogyan vállalhat el úgy egy ügyet, hogy nem is tudja mi történt valójában. Értem, hogy rengeteg csavart lelőtt volna, ha Jon kezdettől be van avatva, de így meg a hitelességét veszítette el a karaktere.
Meg kell hagyni, hogy Cole és Luisa esküje, a túl szép, hogy igaz legyen kategóriába esik. Persze Noah ebből semmit sem vett észre.
Meglepődtem rajta, hogy például a Xanax, mint olyan nem került elő. Elég jelentőségteljesen mutatták, hogy Noah beveszi, de aztán említés szinten sem kerül elő. Ez mondjuk nem azt jelenti, hogy nem rángathatja bele a harmadik évadban valamibe Noah az ex-anyósát.
Noah legdurvább megszólalása az epizódban, mikor azt mondja Alisonnak Helenről, hogy "She’s the mother of my children" és ezért nem tanúzhat ellene.
Azon is el lehetetlen gondolkodni, hogy Scotty pontosan mennyire tragikus figura, aki nem hagyta, hogy segítsenek neki. Az erőszakoskodás mértéke sem indokolja, hogy jogos önvédelemnek lehessen a halált nyilvánítani. Mondjuk Alisonnak honnan kellett volna tudnia, hogy pont akkor jön egy kocsi az úton? Ha kezdettől igazat mondanak, a tárgyalás, akkor is izgalmas tudott volna lenni.
Köszönöm az egész évados a figyelmet, remélem sikerült hozzátenni valamicskét az epizódokhoz.