Nagy elvárásokkal tértünk vissza Westeros-ra, az évadnyitó epizód azonban nem tud felérni az elképesztő hype-hoz.

A Game Of Thrones kezdete óta küzdött az első epizódokkal, amik gyakran nem álltak semmi másból, csak egyetlen hatalmas körképből szerte a két kontinensen, amiből kiderült, hogy kinek a történetszála, honnan folytatódik tovább. A negyedik évadban sikerült ezt a legjobban megoldani, ami tudott tematikusan erős lenni, amellett, hogy a szokásos terítést elvégezte a későbbi részeknek. Tavaly már kevésbé volt sikeres, de még így is egy átlagosnál jobban szerkesztett epizódot kaptunk. Most mikor indul a hatodik évad és a készítők szerényen megjegyezték, hogy nem sikerült egyetlen gyengébb epizódot sem írniuk, akkor azt gondoltam nem viccelnek és az első pillanattól kezdve a képernyő elé szegeznek minket a pillanatok, amik már a könyvolvasóknak is újdonságot jelentenek.

Sajnos nem ez történt, az indítás visszatérés a hagyományokhoz, amikor a rengeteg egymás mellé pakolt szál mindent felölel és mindössze csak 1-2 jelenetet kapunk arra, hogy az egyes szálak továbbhaladjanak. Persze, ha ezek jól illeszkednek egymáshoz, vagy csak simán érdekesek, izgalmasak, jól vannak megírva, akkor egy ilyen epizód is lehet kielégítő. Főleg azért, mert a sorozat elképesztő előnnyel indul, pusztán a tény, hogy visszatértek a kedvenc szereplőink ad(hat) egy olyan pluszt, amitől az emberek könnyebben tekintenek el a hiányosságok felett. A Game of Thrones bármennyire látványos és fordulatos és gyakran emlékeztet egy szappanoperára, próbára teszi a nézői türelmet, pláne, azokét akik 2011 óta, hétről hétre követik a kalandokat. A sok különböző szálat csak nagyon lassan lehet egymás mellett vezetni, arra meg nem kell emlékeztetni senkit, hogy a Mások milyen tempóban tartanak dél felé. 

Egy ilyen nyitány felszínre hozza ezeket az érzéseket és könnyen azt kívánja az ember, hogy inkább kockáztat mindenféle spoilereket, de jobb egyben nézni az évadot, évadokat. Könnyebben fejben lehet így tartani a különböző neveket, helyszíneket és egyéb fontos eseményeket. Persze ez egy olcsó kifogás is egyben, amivel főleg a különböző streaming szolgáltatókra készülő sorozatok szoktak élni. "Nem baj ha lassan indul be a történet, mert a nézők úgyis darálnak és indítják a következő epizódot, idővel megérkezik majd a visszaigazolás." A The Red Woman pontosan ilyen volt, indítanánk a következő részt, hátha akkor végre történik is valami meghatározó vagy emlékezetes.

Egyelőre annyi van, hogy Jon továbbra is halott, a hozzá hűséges varjak terve pedig ha jól sejtem akkor az, hogy segítséget hoznak a vadaktól, hogy így tudjanak elmenekülni a várból. Ez elég neccesen hangzik, de a különböző előzetesek alapján azt gondoltam, hogy legalább itt gyorsabban történnek majd az események, de csak némi tanakodást kaptunk. Legalább a bezárt farkast rögtön láttuk, ami annyira hiányzott a fináléból, majd Alliser megindokolta a döntését az Éjjeli őrség előtt, végül pedig volt némi okoskodás Davos részéről, aki számára egyértelmű, hogy esélye sincs élve kikerülni ebből a szobából. Miközben ezen a szálon nagyjából percek teltek a fináléhoz képest, addig Királyvárba már befutott Jaime, hogy az ottani események is tudjanak tovább gördülni. Itt a legnagyobb probléma továbbra is az, hogy Jaime-re egyre kevésbé lehet normális emberi lényként gondolni, aki viszonylag rövid egymásutánban veszítette el az egyik fiát, az apját, majd most a lányát. A két gyerek a szeme előtt halt meg, apja gyilkosát meg ő engedte szabadon. Előtte ugyebár meg levágták a kezét. A legnormálisabb az lenne, ha ebbe szépen lassan beleőrülne, de ennek nyomát sem mutatja, inkább abban érdekeltek, hogy tovább vigye a történetet és úgy tűnik megint az van mint régen: nem számít neki senki más, csak az ikertestvére.

Ez az előzmények tekintetében nehezen hihető, a korábbi évadok alapján úgy tűnt, hogy a sorozatos tragédiák és Jaime távolléte olyan szakadékot vájt közéjük Cersei-vel, amit lehetetlen helyrehozni, de most megint olyanok, mint régen, ketten a világ ellen. Nehéz feladat összeegyeztetni a sorozat makro érdekeit azzal, hogy konkrétan a szereplők mit élnek át, illetve az, hogyan jelenik meg a képernyőn, hiszen korábban is előfordult már, hogy a készítői szándék nem az volt, ami a legtöbb néző számára a látottak alapján nyilvánvaló volt. Az szerencsére az ügyesebb megoldások közé tartozik, hogy Cersei végre beismerte tavaly flashbackben látott prófécia erejét, valami ami egyszerre gyengíti és erősíti. Jaime-nél is valami ilyesmi játszódik le, de nehéz elhinni, hogy egy egykori kiváló lovag nem őrül bele abba, hogy szépen lassan mindent elveszít maga körül.

Ami szintén jól működött, hogy nézőként tudjuk a Lannistereknek a gondolataik közelében sincs az, hogy sereget toborozzanak és északra vonuljanak az áruló Bolton ellen. Korábban már világossá tették, hogy a vagyonuk oda, tulajdonképpen infúzión van az egész család és csak szerencsés véletlenek folytán tudnak a vastrónon maradni, ami egyre kevesebbet ér valójában. Mégis Északon, erről mit sem tudva Roose pontosan ezzel riogatja a fattyú fiát. Szép volt felkarikázni Stannis seregét, de ez semmi ahhoz, ami majd délről érkezhet. Az epizód egyik legjobb pillanata volt, mikor üres pillantás volt a válasz a kérdésre, hogy győztesnek érzi-e magát. Mióta nézzük a sorozatot, az évad végi csata volt az egyik leggrandiózusabb, aminek sikeréhez ráadásul nagyban hozzájárult a csel, illetve a hazai pálya előnye, amit magabiztosan használtak ki a Boltonok. Vagyis ha ezek után sem érezheti magát győztesnek az ember, akkor az tökéletesen rávilágít arra, hogy valójában ez a háborúskodás milyen üres és hogy a Boltonok elég messze vannak egy olyan cél megszerzésétől, aminek nincs is értelme. És nem csak azért, mert Sansa megszökött.

Ugyanennyire elveszettnek tűnik Dany helyzete. Az idő egy lapos kör és gonosz irónia, hogy visszakerült majdnem ugyanoda, ahol kezdett, a Dothrakik közé. Rengeteget változott azóta, ami akár érdekes dinamikát is magával hozhat, nézőként mégis frusztráló nézni, hogy a nő, akinek hamarosan le kellene igáznia a szomszédos kontinenst, a végjáték kezdetén is a semmi királynőjeként fogságban van. Tök jó, hogy a két vándor, aki fülig szerelmes belé a nyomában van, de ők biztosan nem fogják megszöktetni az óriási khalasaar kellős közepéből. Sárkány kell majd ehhez a melóhoz, hogy ne kerüljön Vaes Dothrakba. Közben persze azt gondolnánk, hogy egyesíteni kell ezeket a seregeket és átvinni őket Westerosra, de egyre kevésbé lehet ezekért a történetekért lelkesedni.

Vagy azért, hogy Tyrion és Varys terve megvalósuljon. Annak idején nagyon jó ötletnek tűnt keletre utaztatni és összepárosítani őket. Viszont ha csak ilyen jeleneteket tudnak nekik írni, akkor a legjobb karakterek is kárba mennek. Ugyanaz a probléma, mint Dorne esetében, hogy hihetetlenül steril a világ, amiben léteznek. Kimennek az utcára, némi évődés meg beszólás arra, hogy Varysnak nincsen farka, aztán hopp egy szerencsétlen asszony a gyerekével, az itteni emberek bizony szenvednek! Séta tovább, a szenvedő emberek egyre inkább az új vallás felé fordulnak, a prédikátor pedig lázadásra bíztatja őket. Ebből is baj lesz, jegyzi meg Tyrion, a készítők pedig mintha egy bevásárló listán mennének végig és nem érdekes történetet akarnának mesélni. Ezután pedig nem azt látjuk, hogyan birkóznak meg a tomboló tűzzel, csak Tyrion megjegyzi, hogy nem hajókáznak egy ideig sehova. Ez pedig fájóan csak egy kényelmes csavar, ami tovább nehezíti a dolgukat, de túlságosan random, mégha később esetleg ki is derül, hogy ki és miért tette ezt.

Dorne már az előző évadban állatorvosi ló volt ebből a szempontból, most a készítők igyekeznek menteni a menthetőt, de ugyanabban a stílusban, ahogyan eddig. A homokkígyók simán megpuccsolják Dorant, akihez már csak a testőre volt lojális, de egy jól irányzott (feltehetőleg mérgező) szúrástól a nagydarab fickó összeesik, a nyüzüge hercegnek meg esélye sem marad. Ha végre elmozdul innen a történet az mindenképp üdítő, ahogy maga a történet is érdekes amúgy, hogy a harcos nők veszik a kezükbe az irányítást a puhapöcs férfitől, de a megvalósítás szinte fájdalmas.

Hasonló aggályok merülnek fel Brienne és Podrick pontos érkezésével kapcsolatban is, de a szőke harcost már évadok óta az tartja a helyén, hogy jókor érkezik jó helyre. A szériája tovább folytatódott és Sansa örülhet, hogy a meggyújtott gyertya a torony tetejében, ha kis késéssel is, de meghozta gyümölcsét. A béna megvalósítás itt még olyan apróságokon is megjelent, hogy ebben a helyzetben, a harc mellett nagyon oda kellene figyelni arra, hogy a lovak valamennyire épségben maradjanak, mert szopó lesz, ha nem tudnak lovon, gyorsan kereket oldani. Ehhez képest, mikor lezajlik a csata, akkor nyilván egyszerű költségvetési okokból, már csak a színészek vannak a képen, a lovak eltűntek, az ilyen pillanatok pedig szörnyen aláássák a sorozat megmaradt hitelességét is. (De a kopóknak is nyoma veszett.)

A legfájóbb persze az, hogy nem sikerült valamilyen téma köré építeni az epizódot, csak helyzetjelentést kaptunk. A lassú tempó ellenére viszont szerettek volna valami ütős és sokkoló utolsó képpel otthagyni a nézőket, amit biztos vagyok benne, hogy túlságosan sokan valamilyen social media felületen és nem a sorozatban látnak majd először. A szerencse, hogy ez nem egy különösebb spoiler, maga a színésznő is nyilatkozott már arról, hogy a karaktere több száz éves. Persze az átlagnézőnek erről fogalma sem volt, a készítők pedig nagyon elő akarják készíteni Havas Jon feltámasztását, ehhez pedig úgy érezték, hogy szükség van Melisandre felpolcolására. Maga a jelent után viszont vakartam a fejem, mert ez is, a jelenleg puskaporos hordó, Fekete várban történik, ő pedig tisztában van vele, hogy Davos és a többiek csapdába estek Jon holttestével. Ezek után viszont, roppant frusztráló nézni, hogy ő úgy dönt, hogy most lefekszik aludni. Az igaz, hogy ez tökéletesen illett az epizód egészéhez, ami csak egy tétova lépést tett meg a történet továbbgörgetése érdekében.

Egyéb megfigyelések:

• Remek hír, hogy nem ez az egyetlen poszt a sorozatról a blogon. Destinix hétről hétre összeveti majd a sorozatban alakuló szálakat azzal, amit a könyvekből tudunk. Erre találjátok az elemzést.
• Attól függően, hogy hogy számoljuk, de legalább 12 különböző szállal dolgozott az epizód, 50 perc ennyit egyszerűen nem bír el.
• Pláne, amikor Arya szála például továbbra is abból áll, hogy kiképzik és verik.
• Pont semmi szükség nem volt arra, hogy lássuk Ramsey a kutyákkal eteti meg Myranda holtestét. Nulla új vagy hasznos információ volt a jelenetben.
• Azt hiszem annyira lehet bízni a nézőkben, hogy tudják Jorah hamarosan meg fog halni. Nincs rá szükség, hogy minden epizódban legalább egyszer megnézze a csuklója állapotát.
• Valahol hihetetlen, hogy a legjobb állapotban lévő Tyrell ház teljesen tehetetlen a két gyerekük bezárásával kapcsolatban. Egyelőre ez sem nyújtott túl sok izgalmat azon kívül, hogy a septa meg a fősepton játszák a jó zsaru-rossz zsarut.
• Nem gondoltam volna, hogy ha ilyen sok szálra kitérnek, Brant kihagyják az epizódból, de biztos ez is a szuszpenzió része.