Mindig jó ha a szereplőket olyan helyzetben láthatjuk, amihez sok bátorság kell. A hatodik évad második része tele volt ilyennel, de sajnos az öncélú durva jelenetekből sem volt hiány. De még így is egy egész jó epizódot kaptunk. Jönnek a spoilerek.

George R. R. Martint lehet hibáztatni azért, mert túlírta élete főművét, de legalább nem pazarolta el teljesen feleslegesen a rengeteg oldalt. Annyi forshadowinggal meg red herringgel pakolta tele a Tűz és jég dala különböző részeit, hogy ne tudjuk eldönteni, mi az ami fontos és mi az ami szívatás. Az eheti epizód csúcspontja nyilvánvalóan Havas Jon újraélesztése, amit szintén szépen elmagyarázott nekünk a könyv és a sorozat is. Az első és a harmadik évadban láttuk, hogy Berric Dondariont simán vissza tudta hozni egy vörös pap, Thoros Myr az életbe, hiába kaszabolta őt le mindkét Clegane testvér.

Rajta keresztül fontos infót elárultak, amit Jonnal kapcsolatban tudnunk érdemes. Minél több idő telik el a halál és a visszajövetel között, annál nagyobb a kár, amit szenved az ember, itt nem csak a fizikai tünetekre kell gondolni, hogy a sebek igazán soha nem gyógyulnak be, de az emlékek is elkezdenek megfakulni, bizonyos dolgok pedig teljesen eltűnnek. Vagyis nem egy az egyben kapjuk vissza a főszereplőt, aki egykori csaja szerint eddig sem tudott semmit. A történet szempontjából a legfontosabb, (az árulók, tulajdonképpen tettek neki és az egészt birodalomnak egy nagy szívességet), hogy a jó családból származó, megfelelő nevelést kapó Jont, aki pontosan tisztában van a Mások által jelentett veszedelemmel, felmentették az Éjjeli őrségnek tett esküje alól. Ugyanis a szolgálata haláláig tartott, vagyis véget ért, innentől el lehet menni és valami sokkal hasznosabbra fordítani a szabadidejét.

Ez pont akkor történik, amikor a történet globális szinten is elkezdi átszenvedni magát a rágós részeken és jöhetnek a valódi izgalmak. Ha le kell egyszerűsítenem a történetet valakinek, mindig azzal szoktam kezdeni, hogy Martin eredetileg klasszikus trilógiában gondolkodott, de mint ahogy azt korábban említettem, túlírta magát, így van tervben hét könyv, de vicces interjúkban még azt sem zárta ki, hogy további kötetek jelenjenek meg. A történet váza nem változott, eredetileg ugrott volna az időben, így a hosszabb (könyv)sorozatban azt is láthattuk olvashattuk, hogy mi történt a köztes időben, amit eredetileg átugrott volna. Ha megpróbáljuk utólag rekonstruálni, hogy hogyan is épülne fel ez az egész három kötetben, akkor elég egyértelmű, hogy valahol Jon halálával érne véget a második rész.  Elértünk  végre a lezáró fejezet kezdetéhez, ami igen fontos szereplőket visszalökött a kezdőpontra, vagy a lehető legmélyebbre, ahova csak kerülhetnek, hogy diadaluk még csodálatosabb lehessen.

Szerencsére a második epizód már nem érzi kötelességének, hogy a lehető legtöbb különböző történetszálat bemutassa, inkább kiválaszt néhányat és azokra koncentrál. 8 fontosabb helyszínt járunk be, ez pontosan elég ahhoz, hogy egy sokkal kevésbé frusztráló élmény legyen a végeredmény. Sajnos továbbra is vannak önismétlő, meg öncélú megoldások, de ha ettől eltekintünk, akkor legalább látjuk a készítői szándékot, illetve a tétova lépéseket a végjáték felé. Először is, el kell kezdeni megszabadulni egy sor fontosabbnak tartott szereplőtől is. A vadhajtásoktól vagdosása köti leginkább össze a különböző szálakat az epizódban, illetve az otthon, mint távoli, kitűzött cél, amiről a nevét is kapta.

A sorozatról az elején könnyű volt elhinni, hogy itt tényleg bárki, bármikor meghalhat, de az ötödik, hatodik évad eddigi halálozásai legtöbbször meg sem tudták közelíteni azt a sokkot, amit a korábbi, “igazán emlékezetes halálok” jelentettek. Nyilván azért, mert az egész sorozatot a Starkokkal kezdtünk és egy szempillantás alatt rokonszenves lett az egész banda, nem volt túl kellemes végignézni, ahogyan lemészárolják őket. Ugyanez a helyzet Oberyn esetében is, aki jól nézett ki, szellemes volt, fene se akarta, hogy a koponyája a Hegy martalékává váljék. Ramsey legújabb húzásai nem tudnak hasonló reakciót kiváltani, az ő karaktere kezdettől csak arról szól, hogy a leginkább eltúlzott gonosz legyen, akinek a hatalmon kívül semmi sem szent. Ahogy a múlt héten nem működött gonoszsága Myrandával, úgy az sem okozott túl heves érzelmi reakciót, hogy az apját és annak a feleségét meg az újszülöttjét is szempillantás alatt meggyilkolja. A sorozat ezt igyekszik megtámogatni azzal, hogy megmutatja: van kidolgozott terve, amiből eddig semmit sem láttunk. Dióhéjban arról van szó, hogy az északi házak (Umber, Kastark) annyira megunták az évszázadokon keresztül, tisztességesen uralkodó Starkokat, hogy nagy örömmel segítenek inkább trónra egy kiszámíthatatlan fattyút, aki a saját apját is elárulja. Egyetlen lefejezés elég volt, hogy mindenki elveszítse az eszét.

Itt teljesen felesleges belemenni abba, hogy ez mennyire passzol össze azzal, amit Martin alapján tudunk ezekről a házakról, vagy pusztán azzal, hogy Ramsey miért gyilkolhatja meg ilyen nyugodt lelkiismerettel az apját, attól egy pillanatig sem tartva, hogy bárki is gyanakodna rá azok közül, akik inkább az apjához lojálisak. El kell felejteni a részleteket, a lényeg, hogy minél több ilyen sokkoló halálesetet kapjunk, Ramsey még gonoszabb legyen, még nagyobb legyen a kártyavár, amit épít és annál nagyobb legyen a nézői elégedettség, amikor Havas Jon mindenkit egyesével megbosszul.

Legalábbis ez lehet a készítői cél, nem vagyok róla meggyőződve, hogy az eszközök megfelelőek ahhoz, hogy a hatás maximális legyen. Nem a legjobb nézni ezeket a hiábavaló küzdelmeket, amikről tudjuk, hogy kudarcra vannak ítélve, de a sorozat kezdettől épít az ilyen hiábavaló történetszálakra. Az élet tele van ilyenekkel, ettől lesz hitelesebb a sztori. Csak ebben a részben ott van példának Dany kísérlete, hogy a Rabszolga-öblöt megtisztítsa a rabszolgaságtól, vagy a Greyjoyok szándéka, hogy megvessék a lábukat a szárazföldön. Közös bennük, hogy annak idején jó ötletnek tűntek, de csúfos kudarc lett belőlük. Viszont a részből nem úgy tűnik, hogy bárki felismerné ezt a fajta mintát, mindig van egy újabb versenyző, aki beleáll a szélmalomharcba. Balontól például a saját testvére veszi el az életét, illetve a trónját, hogy a családon belüli gyilkosságok listája újabb elemmel bővüljön. A rejtélyes idegenről nem igazán tudunk semmit, de Balon eltakarításával még Jon feltámasztása előtt biztosítottak minket a készítők, hogy vagy nagyon nagy szerencséje van Melisanderének, vagy tényleg működtek annak idején azok a fránya piócák.

A múlt héten Cersei, most pedig Melisandre érezte magát összenyomva a próféciák súlya alatt, amit könnyen értelmezhetünk kiszólásnak is készítői részről, ha a prófécia alatt azt a sorsot értjük, amit Martin szánt nekik a könyvekben. Jaime és Davos csak annyival tudott szolgálni, hogy bassza meg magát az összes jóslat, tessék saját kézbe venni a sorsukat, annak hátha több értelme lesz. Ezzel az értelmetlenséggel pedig minden szálon meg kell küzdeniük a karaktereknek, de az epizód szerencséjére legyen mondva, hogy az otthon témával sikerül annyira leegyszerűsíteni a motivációkat, hogy érthető legyen, miért tartanak még ki a szereplők. A legtöbb, amit várhatnak, hogy a holnap kicsit jobb lesz, mint ma, ha sikerül legalább egy valamit megtenni. Ramsey esetében ez árulást és szadista gyilkolást jelent, de valójában az apja meggyilkolása számára ugyanaz, mint Tyrionnak kiszabadítani a sárkányokat. Szükséges rossz, amihez össze kell  szorítani fogakat és megcsinálni, hogy az a hőn áhított cél egy kicsit közelebb kerüljön. Hogy életben maradjon a remény. Arya is egy fokkal közelebb lép, amikor nemet tud mondani a csábításnak. Tommen összeszedi magát és bocsánatot, illetve segítséget kér az anyjától, amihez szintén nagy bátorságra van szükség. Theon egy lovat kér és elindul haza, Yara pedig megfogalmazza trónigényét. Ez  kulcsfontosságú az epizód sikerének szempontjából, hiszen hiába csak egy apró lépést, de valamit legalább haladtak a szereplők. Ez nagyon kellett a múltheti rész után. A nézőkben is tartani kell a lelket, hogy megéri kitartani a sok nyomorúság mellett.

A legelegánsabb mind közül Bran szálához kapcsolódik, akin keresztül majd megtudhatunk egy csomó mindent az igazán fontos kérdésekről. A legjobban mindenki Jon szüleinek fog örülni, ha eljutunk odáig, most kezdetnek be kell érnünk Hodor igazi nevével, illetve, azzal hogy Lyanna tényleg emlékeztethet minket Aryára, ahogy azt annak idején Ned is elmondta. Ha ilyen szépen tudja építeni a kirakóst a Trónok harca, akkor sokkal inkább csillogtatja azt, amitől különleges. Attól, hogy sokan sokféleképpen halnak meg, váratlan pillanatokban, vagy szereplők visszatérnek a halálból, az egész csak olyan lesz, mint a Dallas vagy bármelyik másik klasszikus szappanopera, nyakön öntve sárkányokkal meg varázslattal. Ha látjuk az aprólékos történelem darabkáit a helyükre kerülni és érezzük, hogy itt nagyon sok minden nagyon szépen ki van találva és elő van készítve, akkor érezhetjük, hogy ez a sorozat tényleg nem olyan, mint a többi.

Egyéb megfigyelések:

• Bran szála a meta jellege miatt jó igazán. Remek volt a flashback-kel kezdeni a részt és látni, ahogy bővül a sorozat univerzuma, illetve felüdülés volt kikerülni a folyamatos szenvedésből és nyomorúságból. De nem tarthat túl sokáig, mert sok másik szállal kell bűvészkedni. Meerán keresztül, azonban az az üzenet, hogy legyünk egy kicsit türelmesek és onnantól fogva minden nagyon jó lesz. Csak még egy kis türelem.
• Jaime karaktere számomra teljesen szétesett. Hiába tanulta meg tökéletesen Tyriontól, hogy viselje páncélként a valódi énjét, a Főverébbel szemben erősen úgy tűnt, mint aki túljátszotta a kezét.
• Olson Lannister eszébe juthatott a nézőnek a részről, ahol egymás után jöttek a durva halálok. Mikor Tyrion mesélt róla a celléban, azt hittük, hogy ezzel a készítők gúnyolják Martint, de mint látjuk ők rá vannak kényszerítve, hogy még kegyetlenebbek legyenek.
• A főveréb szála azért volt fontos, mert megmutatta, hogy a legnagyobb ereje akkor van a senkiknek, ha összefognak a közös cél érdekében. Pontosan erre lesz majd szükség a mások ellen, de egyelőre a kontinens nagy része még azzal van elfoglalva, hogy egymás ellen hadakozzon.
• Hiába vártunk rá, hogy Havas Jon feltűnjön abban a bizonyos hotelban a Leftoversből és dalra zendüljön. Hiába azt a másik HBO-s sorozatot nehéz lesz lenyomni, a főhős halálának feldolgozásában. Ennek ellenére óriási ziccer, hogy egyik late night show sem csapott le Kit Harringtonra és énekeltette el vele Justin Bieber-től a Sorry-t.