Gaines: Hívhatjuk-e még Better Call Saulnak a Better Call Sault? Nem ritka eset, hogy egy sorozat címe az évadok előrehaladtával egyre kevésbé passzol ahhoz, ahogy a történet változik – lásd, Cougar Town –, és a “Sabrosito”-nál határozottan úgy éreztem, ideje lenne kibővíteni a címet Better Call Saul or Mike or Gusra.

Az egy dolog, hogy húsz percet – közel az epizód felét – ki kellett várnunk, mire egyáltalán felbukkant a főszereplő, vagyis akinek elvileg a főszereplőnek kellene lennie. Volt már rá példa, hogy kaptunk egy-egy Mike-centrikus részt, és az is tudvalevő, hogy a sorozatnak valójában két főhőse van, akikről eleinte azt gondoltuk, előbb-utóbb összekapcsolódnak majd a szálaik, de úgy tűnik, Gilliganék elégedettek azzal, hogy párhuzamosan futtatnak két, erősen különböző, nagynéha röviden ütköző történetet, Mike-ét és Jimmyét. A harmadik évad azonban ezt az egyensúlyt borítja meg Gus hozzáadásával, aki gyakorlatilag elbitorolja az epizód első felét. Nem Mike történetének mellékszereplőjeként, hanem egy harmadik főszereplőként, akivel mostantól a másik kettőnek hadakoznia kell majd a reflektorfényért.

Ez nem egy rettenetes katasztrófa.

 
Önmagában mindegyik szál tetszik, profi a rendezés, szórakoztató a forgatókönyv, remekelnek a színészek. Nem arról van szó, hogy az elkülönülő történetek valamelyike pocsék volna. Mégis úgy éreztem, hogy amit ebben a részben láttunk, az pont az, amitől annak idején tartottunk: nevezetesen, hogy a Better Call Saul nem tudja majd függetleníteni magát az anyasorozatától, és kényszert fog érezni rá, hogy unos-untalan hivatkozzon rá. Eddig is voltak easter eggek, visszatérő mellékszereplők, de a cold open medence aljáról fotózott snittjei, vagy az “Ozymandias”-ban kiemelt fontosságú tűzoltóságra tett látogatásunk pont olyan zavaróak voltak, mint Tuco sivatagi jelenetsora a második részben. Nem a sorozat sajátjai, hanem kölcsönvett mankók, amelyekre már rég nincs szüksége.

Megértem persze, ha a Breaking Bad-rajongók üdvözlik a régi motívumok és kedvencek előtérbe nyomakodását. Nekem speciel máig a negyedik évad a kedvencem a Breaking Badből, pont a mexikói kartelles szál miatt. Ha idén az AMC bejelenti, hogy a Better Call Saul mellett indítanak egy második spinoff-sorozatot Los Pollos Hermanos címmel, már mentem is volna a KFC-be ünnepelni egy doboz csirkével. Így viszont azt éreztem, hogy nemcsak Mike kerül két tűz közé, egy kevésbé jövedelmező, eseti és esetlen munkaadó, meg egy profitábilis, viszont a törvény túlsó oldala melletti elköteleződéssel járó állás között, hanem az írókat is megigézte egykori sorozatuk eleddig kiaknázatlan háttértörténeteinek szirénéneke. A Better Call Saul harmadik évada szól Jimmy, Chuck és Kim háborújáról, amit két évad óta építgetnek szenzációsan, szól Mike dilemmájáról, az egykori rendőrről, akit csábít a könnyebb út, és most már szól Gus Fring és Hector Salamanca magánháborújáról is. Ez így egy kicsit sok lesz.

Ha ettől eltekintünk, a „Sabrosito” sok remek pillanattal szolgált Gus Fring szálán is. Giancarlo Espositót egyszerűen élmény nézni, nincs egy unalmas pillanata sem a képernyőn, és pont annyira kontrollálja a karaktere rezdüléseit, mint ahogy Gus igyekszik kontrollja alatt tartani kettős élete valamennyi aspektusát. Bámulatos például, ahogy előadja a nyájas, bizalomgerjesztő, all-american főnököt, akinél jobbat nem is kívánhat egy gyorsétteremlánc alkalmazottja, majd egy ütemmel később szabályosan lemállik róla a felvett álarc, és szenvtelen modorban megy hátra az irodájába Hectorhoz. Az is szépen kijön, hogy miért tartja szimpatikusnak Mike-ot. Tudjuk, megveti azokat, akikben nincs önfegyelem, akik irracionálisan viselkednek, és akik nem tartják be az íratlan játékszabályokat. Walter White-ot vagy Hector Salamancát – az ő világképén belül – alantas érzelmek vezérlik, s ily módon kiszámíthatatlan tényezők, nem férnek bele a hatóságok előtt rejtve tartott üzletmenetébe. Mike viszont profi, akinek vannak elvei, és nem hagyja magát csak úgy megvesztegetni: aki egy ilyen embert megnyer magának, annak utána nem kell tartania attól, hogy hátbadöfik.

A „Sabrosito” egyébként standoffokból épült fel, és ezeknek csak egy része volt mexikói. Salamanca nézett szembe Bolsával, aztán a Los Pollos Hermanosos üzletvezetővel, végül Gus Fringgel. Gus Fring cserébe Mike-kal nézett farkasszemet. A Jimmy/Kim csapat Chuckkal és Hamlinnel ült le egy tárgyalóasztalhoz, hogy véglegesítsék a beismerő vallomást, amit aztán az Új-Mexikói Ügyvédi Kamara bizottsága elé visznek, de Kimnek jut egy négyszemközti párharc is az idősebbik McGill-lel.

A szereplők méregetik egymást, keresik a gyenge pontokat, és megteszik az első taktikai lépéseket egy ki tudja, milyen hosszúra nyúló háborúban: Hector erőpozícióból adott ultimátuma nyílt hadüzenet, míg Kim és Jimmy ravaszabb módszerekkel gyűjtenek muníciót Chuck lejáratására. (Kim nagyon jól tudja már rángatni az irritálóan lekezelő Chuck zsinórjait, aki pöffeszkedve vallja be, hogy a megrongált tönkretett kazetta csak a másolat volt; Jimmy pedig Ezermester Mike-on keresztül szerez fényképes bizonyítékokat Chuck életkörülményeire, és közvetve, mentális állapotára.) Nekem egyrészt tetszett Jimmy kettős értelmű, hitelesen eljátszott bocsánatkérése, ami mögött nemrég még valós érzelmek lettek volna, meg az a párhuzam is a mexikói szállal, hogy a háborús felek fölött áll egy-egy hatalmi figura (Don Eladio, illetve Hay ügyésznő), akik eldönthetik, mi lesz a harc végkimenetele, és kérdés, mennyire és mivel lehet befolyásolni őket. Másrészt azonban részenkénti tizennyolc percbe zsúfolva nem könnyű lélegezni hagyni azt a konfliktust, amely elvileg a sorozat szíve-lelke kéne legyen.

Érdekel, te mit gondoltál ennek a szálnak a továbbgombolyításáról, Fega! Te is fellélegeztél, amikor visszakerült a labda Jimmy térfelére, vagy eléggé lekötöttek Gus megpróbáltatásai? És hogyan értelmezted a záróképet, ahol az apró diadalt elérő WM-páros kvázi osztott képernyőn távozik a bíróság épületéből? Gus “amerikai álom”-beszédét pedig meg sem piszkáltam, ez teljes egészében rád marad.

Fega: Felkészítettél rá, hogy ezen a héten rád osztották a rossz zsaru szerepét, de nézés közben megnyugodtam, hogy most lehetek én a jó zsaru, némi fanyalgás-túltengés után. Persze azzal a nyuszi megoldással kell kezdenem, hogy teljesen igazad van abban, amit írtál: Gus konkrétan kitúrta Jimmy-t, a sorozat főszereplőjét, a reflektorfényből. Ennek kapcsán jogosnak érzem, hogy arról beszéljünk mennyire fontos egy sorozatnak a címe, illetve, hogy mennyi szabadságuk van a készítőknek abban, hogy merre kanyarítják a történetüket.

Te azt írod, hogy az írókat megigézte a korábbi sorozatuk szirénéneke. Ami kapcsán ha jól érzem a legnagyobb ellenérzésnek az a forrása, hogy a Breaking Badet már láttuk, illetve, hogy annyival jobb, amit helyette kitaláltak. És mindketten azt szeretnénk, hogy a sorozat a lehető legtöbbször a legjobb arcát mutassa, középpontban Jimmy-Kim-Mike történetével, amibe egy negyedik szereplő már bezavar.

De főleg azért, mert olyan rohadt karizmatikus a karakter.

Szerintem azért érezheted így magad a rész után, mert Giancarlo Esposito elszívja a levegőt a sorozatból, illetve a készítők profin reprodukálják a Breaking Bad-feelinget, viszont ez nem illik össze azokkal az ízekkel, amiket mostanra kikísérleteztek. Azt hiszem sokáig nem volt számukra világos, hogy milyen sorozatot is készítenek, ami nem számít túlságosan nagy újdonságnak, ez a sorozatkészítés egyik velejárója. A folyamatos átalakulás pedig inkább jót is tett a Better Call Saulnak. Most szintén egy metamorfózison megyünk keresztül, csak markánsabb lett közben az új íz, ha az előző metaforámba akarok kapaszkodni. De azt is megemlíthetem, hogy az új szín megjelenése felborította az eddigi egyensúlyt.

Ennek ellenére én összességében jobban szórakoztam a részen, mint eddig általában az évad epizódjain, amik inkább tartalmaztak erős pillanatokat és jeleneteket, mintsem igazán karakteres epizódokat. Viszont ez sem katasztrófa, mert az apróságok, az operatőri, rendezői munka, a színészi játékok, mind mind kárpótoltak. És most sem zavart, hogy ennyire visszamentünk Breaking Bad-be és kaptunk egy nagyon hosszú 7 perces jelenetet, ami aztán remek előételként megadta azt a bizonyos színezetet, hogy teljesen összekeverjük az eddig használt hasonlatokat.

Noha nincsen benne tracking shot, nem derül ki semmi megdöbbentő valaki múltjából, ennek ellenére nálam így is mehet a kezdés az emlékezetes nyitányok listájára, mert valahol tényleg lenyűgöző, ahogy a legnagyobb természetességgel idézik meg a korábbi sorozat világát. Technikai és forgatókönyvírói szinten is ügyesnek tartom, viszont közben a kvázi szellemidézésen való felháborodást is jogosnak érzem.

A sorozat kedélyes stílusában nekem jól jött egy ilyen ritmusváltás, ami valójában az eddig látottak teljesen logikus folytatása, csak közben sokkal több időt töltöttünk egyedül Gusszal, mint amire számítottunk. Kíváncsi vagyok, hogy állandósodhat-e ez az ellenérzés benned, ha esetleg Gus tényleg kvázi negyedik főszereplővé avanzsál. És ha azt nézzük, hogy egy sorozat hány különböző szállal tud bűvészkedni, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy nekem még nem tart az aggasztóan soknál.

Viszont nagyon tetszett, hogy bemutattad, hogy az epizód tele volt emberekkel, akik farkasszemet néznek egymással. Teljesen triviális megállapításnak tűnik utólag belegondolva, de míg néztem nekem nem volt egyértelmű, szóval köszi! Viszont volt ami így is feltűnt, mégpedig, hogy a sorozat karakterei mennyit vannak bezárva egyedül. Van, hogy ezt szó szerint kell érteni, mikor Mike ül a parkolóban, de a beállítás, amiben Gust láttuk a tűzoltóknál szintén azt mutatta, hogy ez az ember valójában kelepcében van. Az, hogy Jimmy mennyire abban van azt régóta tudjuk, a sorozatban folyamatosan azon dolgozik, hogy jobb legyen neki odabent, aztán ez változó sikerrel jön össze.

Jelenleg elég sokat számít, hogy nincs egyedül, de tudjuk, hogy előbb-utóbb ez véget ér és még sokkal rosszabb dolgok is várnak rá, de ez az epizódban megjelenő kompozíciók tekintetében mindegy is. Ezek után még jobban működött, mikor Gus és Mike a parkolóban felvetették egy jövőbeni együttműködés alapjait. Kellett is ez az extra kompenzáció a jelenetnek, mert én kicsit túl nagy ugrásnak gondoltam, hogy egyből ilyen "puszi pajtások" legyenek. Bár feltételezem azért kellett ismét megmutatni nekünk Mike családját, hogy érezzük, valójában mi motiválja közelebb kerülését a Volvós drog pápához. De ezzel együtt is túl nagy bakugrás nekem, ami annyira nem adott hozzá az epizódhoz. Pedig ez egy elég jelentőségteljes pillanat, az első komolyabb lépés a bizonyos “DEAD END” felé, de mégsem érződött úgy, hogy kiérdemelt lenne a pillanat. 

Ez a szememben nagyobb kritika, úgyhogy jogosan érzem, hogy nem végzek túl jó munkát a jó zsaru szerepében. Úgy tűnik ragadós ez a károgás a sorozat kapcsán, vagy csak túl sok lehetőséget kínál, amibe bele tudunk kötni. Az amerikai álom beszédet viszont valakinek kommentben kell majd megfejtenie, ugyanis úgy érzem, hogy Gus-szal kapcsolatban mást nem akarok hozzátenni ahhoz, amit olyan szépen leírtál.

Annál inkább akarok viszont Jimmy monológjáról beszélni az epizódban, mert bár igazunk van abban, hogy a Breaking Bad-esedés azt jelenti, hogy Jimmy/Saul csak egy mellékszereplő, hiszen az eredeti sorozatban is az volt, de közben én azt éreztem, hogy az a kevés, amit kaptunk a történetéből az elég nagyot ütött és nem bántam, hogy igazából ez a szál csak ennyit haladt előre.

Én örülök a sorozat kilengéseinek, mert hiába szoktam károgni, azért ez továbbra is egy kihagyhatatlan sorozat, még akkor is, ha mostanában többet karaokéznek egy korábbi korszakból, mint kellene.

Egyéb felfedezések:

• Megígértem magamnak, hogy ha én válaszolok a te felütésedre, akkor mindig kétszer nézem az epizódot, de ezt most nem sikerült tartani, úgyhogy a jövő héten már muszáj lesz duplán néznem, mielőtt megírom a részem, mert úgy érzem lemaradok mögötted! (Fega)
• Ja, és egy csomó visszautalás nekem nem is szokott leesni az epizódok nézése közben, szóval ha más is így van vele, annak ajánlom ezt a remek tumblr-t, ahol minden epizód kapcsán rengeteg érdekesség olvasható és vannak szép gifek ezekről az utalásokról/párhuzamokról. (Azt hiszem korábbi naplóban már linkeltem, de talán vannak, akik akkot még nem olvastak minket.) (Fega)
• Például innen tudhatjuk meg, hogy Peter Gould 2013-ban megosztott egy tweetet arról, hogy hogyan nevezték el annak idején Don Eladiot. A Hielo jeget, a Helado pedig jégkrémet jelent, a készítők tehát elég ügyesen viszonyulnak az anya sorozathoz, illetve az ottani ötleteikhez. (Fega)
• “Nice to fix something for once.” Ez egy nagyon szép, emberi mondat Mike-tól, aki ritkán enged be a marcona külső mögé. Meg ügyes verbális párhuzam a jövőbeli munkájával, hiszen Gusnál is “fixer” lesz majd, csak teljesen másféle. (Gaines)
• Érdekes amúgy, hogy Mike eleinte a Breaking Badben Saul Goodman eltakarítóembere volt, aztán ahogy bejött a képbe Gus, egy idő után elbitorolta Mike-ot is. Szóval ha így vesszük, jó utólagos retcon, hogy a Better Call Saulban tematizálják is, hogy egyszerre két urat szolgál. (Gaines)
• Nacho! Nem mehetünk el szó nélkül mellette! Azt hiszem az öreg Salamanca mellett sikerült teljesen elmérni a jelentőségét és a fontosságát a történetben. Mármint tehetnék érdekesebbé a karakterét, de látszólag eszük ágában sincs. Így meg igazán nincs rá túl sok szükség. (Fega)
• Elképzelem, ahogy Michael Mando megkapja a szkriptet, megörül, hogy lesz jelenete, aztán látja, hogy nincs egy kanyi dialógusa sem. Egy statiszta is eljátszhatta volna a szerepét. (Gaines)
• Amikor az ügyésznő eldarálta az alku feltételeit, valamiért megütötte a fülemet az a félmondat, ami arról szólt, hogy csak törvénytisztelő polgárokkal állhat kapcsolatban. Nem tudom, emiatt fogja-e megütni majd a bokáját, de nem lennék meglepve. (Gaines)
• “At some point, we should probably discuss the rule of thirds…” - Jimmy, a fotósorozat-kritikus! (Gaines)