A hetedik évad eddigi legrövidebb részében a feszültség a tetőfokára hág, ahogy mindenki egyetlen karakter nyomába ered.

Az előző epizód cliffhangere után várható volt, hogy a készítők nem fogják elbagatellizálni Martha történetét, mégis a hetedik epizód koncentrált akciódússága meglepően hat a sorozattól, amit inkább megfontolt tempója miatt szeretünk. Sokat segít, hogy a 80-as években járunk és sokkal nehezebb feltűnésmentes megfigyelés keretében elkapni valakit, mint manapság. Így is meglepődtem, hogy ilyen egyszerűen le tudták nyomozni, mikor Martha a szüleit hívta, ilyenkor emlékeztetnem kell magam, hogy nem a kőkorszakban járunk. Az epizód igazi nyerő kombinációját végül az adta, hogy újra komoly, kézzel fogható veszélyben voltak a szereplőink, hosszabb idő után először és tényleg nem lehetett tudni, hogy milyen irányba megy tovább a történet.

Ez a feszültség párosult olyan jelenetekkel, amik miatt egyébként is szeretjük a sorozatot, a kettő együtt pedig még nagyobb érzelmi hatást tudott kiváltani.

Egészen lenyűgöző, ahogy a párhuzamokat építik be a történetbe és ahogy a Marthával kapcsolatos feszültségek újabb lehetőséget adtak arra, hogy Philip és Elizabeth átértékelje a kapcsolatukat, illetve az életüket. Mikor Elizabeth rámászott Philipre az ötödik rész végén, akkor éreztük a jelentőségét, de erre sikerült rápakolni, mikor Martha egy résszel később, egészen hasonló helyzetben kezdeményezett szexet. Azon túllépve, hogy hasonlóan volt a két jelenet fényképezve és a kezdeményezés menete is szinte ugyanaz volt, maga az aktus máshogy alakult, viszont az Under Pressure montázs részeként futó szexre azt mondtam, hogy valószínűleg az utolsó nyugodt pillanatuk, mielőtt örökre elromlik minden. Ez a fajta véglegesség is megvan Philip és Martha szeretkezésében, de ott tudjuk, hogy valószínűleg soha többé nem lesz alkalmuk ilyesmit csinálni. Vagy bármi mást.

A hatodik részben kiderült Elizabeth számára, hogy Philip megcselekedte azt, ami számára teljesen elképzelhetetlen volt és leleplezte az arcát a forrása előtt. Ez nagyon fontos lesz a mostani epizódban, de először említsük meg, hogy a jelenet, amiben kiderül ez az igazság, úgy tűnt, hogy újra szakadékot ver kettőjük közé és talán tényleg nem kerülünk vissza a már soha abba az idilli állapotba, amiben voltak. A készítők azonban ennél jobban ismerik a szereplőiket; egyiküknek sincs fontosabb a családjuknál, hiába hajlamos ezt az ember elfelejteni. A mostani beszélgetés akkor zajlik, mikor Elizabeth már visszahozta Marthát a rejtekhelyre, Philip pedig Martha hasára (amit Elizabeth ütött meg) vinne egy kis jeget. Megin úgy állnak egymással szemben, hogy Elizabeth Clark nővérének öltözve, Philip pedig saját magaként, és míg ott eltávolodtak egymástól, itt az egész évad egyik legőszintébb és legromantikusabb jelenetében kerülnek közelebb egymáshoz. Elizabeth-nek megvannak a kétségei, hogy Philippel sok tekintetben nem értenek egyet, de alábecsüli, hogy milyen fontos a férjének a családja.

Philipnek van egy elképesztően maró lelkiismerete és mindenki, akivel a munkája során kapcsolatba kerül, igyekszik a lehető legkevesebbet ártani. A második évadtól kezdve épül, hogy mennyire megviseli, a járulékos veszteségek ténye. Martha ennek a non plus ultrája, akit szisztematikusan rombolt le, kockáról kockára, kihasználva azt, hogy évekig nem mert senkit közel engedni magához és ennek égető magány lett a vége. Becserkészte és tönkre tette, úgy hogy ebből közben szinte semmit sem vett észre. Érthető, hogy mindent megtenne azért, hogy legalább az élete megmaradjon, ha nem is teljesen érintetlen formában, de legalább nem gyarapítaná a miatta meghalt emberek igen hosszú listáját. Philip tortúrája pedig az epizódban is tovább folytatódik és Matthew Rhys alakítására már tényleg elfogytak a jelzők, ezt a fajta szenvedést egyszerre megjeleníteni megjeleníteni, de közben elnyomni, elképesztő teljesítmény.

Elizabeth mostanra felismerte, hogy Philipnek vannak olyan részei, amiket soha nem fog megérteni, mert nem úgy működik, érez, ahogyan ő. Ennek ellenére elképesztően nyitott rá. Marthát is berakja ebbe a dobozba és nem is gondol rá, hogy Philipnek valójában a szerelmi vallomás vagy minden más, ugyanilyen kötelesség, de szó sincs olyan érzelemről, ami kettőjüket köti össze. Persze érthető, hogy honnan jön Elizabeth hiszen az ő kapcsolatuk is onnan indult, hogy sokáig játszották meg magukat, amiből egyszer csak valódi érzelmek lettek. Erről itt szó sincs és tényleg összeszorítja az ember szívét, ahogy Philip azt ígéri, hogy siet haza, amint csak lehet, de Elizabeth ragaszkodik hozzá, hogy maradjon éjszakára. Az előző epizódban pontosan fordítva történt és mennyi minden változott azóta.

Az epizód utolsó képe, (az évadban sokszor előkerült), aludni nem tudó embereket mutatott, előtte pedig Elizabethet láttuk, amint egyedül mos fogat. (Nem tudom, hogy mikor lett a magány legegyszerűbben kifejezhető módja az egyedül fogmosás, de a Better Call Saul is ugyanerre használta ezt a napi rutint.) Elsőre nem is illik ehhez az akciódús epizódhoz ez a lezárás, de aztán jobban belegondolunk és tökéletesen passzol, mert hiába tűnik úgy, hogy minden rendben van valójában, igen nagy bajok jönnek még.

Ezt a sorozat finoman úgy érzékeltette, hogy Tatiana Szovjetunióba küldött üzenetében csak a patkányról ejtett tudomást, a kimentett titkárnőről nem, ami nem sok jót jelez. De hogy összezavarjon minket a sorozat, előtte még egy rövid jelenetben azt mutatta, hogy Arkady diadalittasan mondja, hogy megvan az elszökött nő, minden okés lesz. Említésének a hiánya viszont semmi jót nem jelez, ilyen kevéssel Nina halála után úgy tűnik, a készítők mégis megölik a vele oly sokszor párhuzamosan működő, másik női karakterüket is. Érzésem szerint itt az lesz a lényeg, hogy a KGB ezt eltitkolja Philip elől és mikor kiderül, hogy ez az egész hiába volt és Marthát sem tudta megmenteni, akkor telik majd be végleg a pohár.

De ne szaladjunk annyira előre, mert volt néhány egyéb eseménye is az epizódnak, ami közvetetten kapcsolódott a hármashoz, mégis sokat hozzáadott a teljes képhez. Ebből a kedvencem az egyetlen jelenet, amiben a gyerekek szerepeltek, ami el is viszi a metafora verseny első helyét. Mindenki Marthával van elfoglalva, úgyhogy érthető, hogy a gyerekek inkább együtt lógnak és valami rosszban sántikálnak. Az egész helyzet a sörrel hihetetlenül vicces volt, ahogy Henry panaszkodik, hogy keveset kap, aztán megijed, hogy nem tud mit hazudni a nővérének, majd ahelyett, hogy zsörtölődni kezdene inkább Paige is kér egyet és megosztja az öccsével. Mind teljesen hiteles és szívmelengető volt, a metafora része pedig nyilván az volt, hogy Stan nem veszi észre, ami a szeme előtt van: a kiskorú fia titokban alkoholizál.

Nem ők voltak az egyetlenek, akik a pohár fenekére néztek, bár Gaad ügynök volt az, aki igazán rászolgált arra a viszkire. Egyre inkább nyilvánvaló számára is, hogy a karrierje, véget ért, takarítani sem fogják az FBI közelébe engedni. Az emberekre általában jó hatással van ha tudják, hogy nincs veszíteni valójuk, így ő is kicsit könnyíteni tud az egyébként feszült epizód hangvételén. Folyamatosan kerülünk egyre mélyebbre a szarban és eddig mindig Beeman meg Aderholt hozták a rossz híreket, a kegyelemdöfést azonban Gaad közli Stannel. Nemcsak sima pasiról volt szó, egy KGB ügynök feleségül vette a titkárnőjét. Erre senki nem volt felkészülve és az ilyen jelenetekhez mindig sokat hozzáad, hogy ezek tényleg megtörténtek a valóságban is. Az igazán bosszantó, hogy nem is igazán lehet tudni, hogy mégis mit kellett volna tennie, hogy megakadályozza a katasztrófát. Erre az ártatlan nőre aztán senki nem gondolt volna, ennyire lehetetlen munka a kémelhárításnál dolgozni.

Az események hevében egy fejes rögtön rá akarja venni Stant, hogy rohanjon Oleghez és tudjon meg minél többet, Stan azonban nagyon okosan ellenáll, innentől pedig egyértelmű, hogy irodán belül Beeman ügynök már a jó nyomon marad és egyre közelebb kerül Jenningékhez. Igazán komoly veszély a mostani részben nem volt Philip vagy Elizabeth testi épségét illetően, de azt el tudtam képzelni, hogy Marthát esetleg becserkészik. Ezt pedig utoljára a harmadik évadban használták ilyen explicit módon és a sorozat sokat profitált abból, hogy enélkül is megvoltak, mert mikor előhúzzák, akkor tudjuk, hogy tényleg komoly a para. Ez a fajta visszafogottság a készítők nagy erénye, anélkül is tudtak egészen kiváló epizódokat csinálni, hogy folyamatosan a lebukás szélére sodorták volna a főszereplőiket. Ehhez az is kellett, hogy nem egyértelműen az akció volt a sorozat sava borsa, hanem az emberi kapcsolatok, érzések. Mikor viszont begyújtják a rakétákat, akkor sem ragadtatják el magukat és továbbra is az a lényeg, hogy a karakterek emberként, hogyan küzdenek meg a helyzettel. Imádnivaló az olyan apróság, hogy Philip rögtön azt mondja, hogy fogalma sincs, hova mehetett a felesége, mégis mikor tippelnie kell, akkor elsőre eltalálja a helyet, ahol megtalálják Marthát. (Rock Creek Park) Vagy, hogy mikor Philip megérkezik a telefonos kisasszonyhoz, akkor ott is két ember ül, akik pontosan úgy viselkednek, ahogy a helyzettől elvárható.

A telefonok és az üzenetrögzítők különösen jelentősek az évadban, mindkettő többször került már kiemelt helyzetbe. Ez csúcsra jár az epizódban, ez az eszköz pedig szintén remek metafora egy sorozatban, ami folyamatosan arról szól, hogy az emberi kapcsolatokkal élnek vissza az emberek. A telefon egy egyszerű eszköz, hogy kapcsolatot létesítsünk valaki mással, de ez nagyon felszínes is tud lenni, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a telefonos kisasszony milyen szörnyen magányos. Számára elképesztő csúcspont lehet, hogy egy ideig egy hús vér emberrel személyesen is beszélhet, nem csak telefonon keresztül egy kódolt beszélgetés formájában.

Az emberi érzések folyamatos helyes kezelése miatt lesz olyan jó sorozat a The Americans, ehhez már csak pluszban jönnek hozzá a kiváló alakítások, a nagyszerű jelmezek, vagy az a fajta készítő visszafogottság, ami ha arról van szó, akkor csak 42 perces epizódot készít. Mikor egyre nagyobb a készítő szabadság az epizódok hosszát illetően, akkor üdítő látni egy ilyen erős példát arra, hogy a kevesebb igenis tud több lenni.

Egyéb felfedezések:

• Az epizódot simán lehet az évvégi legjobbak közé jelölni, de az az érzésem, hogy a The Americans lesz még ennél is jobb.
• Az olyan apróságok már említést sem érdemelnek, hogy a jég mellett természetesen ott pihen a patkány, de mégis úgy szeretem az ilyeneket.
• Nem véletlen, hogy az öngyilkosság gondolata ilyen jelentősen előkerül az epizódban. Az egyik nő, akivel ugyanaz történt, mint Marthával, a hír hallatán kisétált az ablakon.
• Onnan lehet tudni, hogy sem Philip sem Elizabeth nem élvez előnyt a történetben, hogy minden Marthával kapcsolatos szál ugyanannyira érdekes és izgalmas mindkettőjük szempontjából.
• Szuper volt, ahogy Martha arra volt kíváncsi, hogy mi Clark igazi neve. A Mikhail-t szerintem eddig még nem is hallottuk a szájából csak a Mischát. Mindenesetre ez is egy olyan univerzális emberi dolog, amivel úgy szeret játszani a The Americans.
• Philip kínzása a részben az volt, hogy tétlenül kellett lenni, miközben már korábban is kiderült, hogy ennél nagyobb szívás nincs a számára. Aztán Marthához sem tudott a feleségéhez előbb odaérni.
• “Are you sleeping with my husband?” Annyira kiszámítható volt, hogy ezt egyszer eljátssza a sorozat, mégis sokkoló tudott lenni. Szegény Martha.
• Mikor a repülőút serény szervezésével kezdődött az epizód, már akkor az volt az érzésem, hogy ez Marthán nem fog segíteni.
• Hihetetlen amúgy, hogy Tatina szerepére is találtak egy ennyire jó színésznőt a sorozatba. Remélem ő már megéri a sorozat végét és simán kíváncsi lennék több mindenre vele kapcsolatban.
• A sorozat végén össze lehetne vágni majd egy videót az összes alkalomból, amikor Philip bocsánatot kér valakitől. Jó hosszú lesz.
• Ha valakit esetleg érdekel az orosz céklaleves receptje.