A Marvel egy kicsit közelebb került ahhoz, aminek már régóta kellene lennie

Destinix beszámolója után úgy érzem nekem is meg kell szólalnom a Luke Cage-el kapcsolatban, hisz magam is meglepődtem azon, hogy mennyire tetszett. Nem ez a Marvel-Netflix szerelmének legnagyobb ékessége, mégis ebben találtam meg azt a mondanivalót a legtisztábban, ami minden Marvel tartalomnak a fő célkitűzése kell, hogy legyen. Ez pedig az, hogy éreztesse: ez az erősen mitologikus, fiktív világ, igazából ugyanolyan, mint a mienk. Már a Civil War kapcsán éreztem, hogy kezd erre rátalálni a Marvel (lsd. ezt a cikket, ahol megvitatják a mitológiai szerepét a Civil War / Hamilton testvérgyilkolászós örök motívumának), de a Luke Cage méginkább megnyugtatott, hogy ez az új irány. Spoileres elmélkedés a sorozatról. Csak saját felelősségre.

Harlemben piszok nehéz felnőni. Legalábbis a sorozat alapján az jön le, hogy ezek a srácok szülői iránymutatás, társadalmi felelősségtudat és személyes megbecsülés nélkül érik el a nagykorúságot, már ha egyáltalán elérik. Ugyanis pont a tejfölösszájú Shameek története az, ami rögtön az elején megmutatja, hogy ebben a világban egy-két rossz döntés után könnyen a legnagyobb csávában találhatjuk magunkat. Szemtelensége és meggondolatlan döntései mind az éretlenségét bizonyítják és az, hogy saját barátját öli meg egy nagyravágyó cél érdekében csak rondít az összképen. Nem érzem véletlennek, hogy ő az első igazán bemutatott karakter a sorozatban – mégha csak egy részt is él meg – és talán az sem, hogy pont ugyanilyen éretlenséget tükröz Shameek brutális gyilkosa, a sorozat egyik fő antagonistája, Cornell ’Cottonmouth’ Stokes.

Cornell egy tehetséges gyermek volt. Különlegesen bánt a zongorával, amit csakis Pete bácsikája volt hajlandó megbecsülni, aki ezért órákra és meghallgatásokra vitte. A család és a helyi banda feje, Mama Mabel nem vette ezt figyelembe és a jövőt látta Cornellben. A gyakorlás helyett inkább a családi biznisz apró-pici trükkjeit kellett eltanulnia, kezdve azzal, hogy a drogügyletekkel foglalatoskodó haverját kellett összevernie (mert Mama Mabel üzletpolitikájában persze tilos volt a kábítószer). Pete bácsiről időközben kiderült, hogy más bandákkal szövetkezik a család érdekeivel és célkitűzéseivel ellentétes irányban, ezért Mama Mabel elrendelte halálát. Cornell története itt éri el egyik tragikumát, mivel ő lett kirendelve Pete bácsi gyilkosának, hogy megtanulja az örök igazságot Mama Mabeltől: Family first. Always. Ez a kettősség, hogy ennek a fiúcskának most a zenész Cornellnek, vagy a bandatag Cottonmouthnak kell lennie végig megjelenik a sorozatban és a megfelelési kényszer az utóbbi iránt szemünk előtt őröli folyamatosan a karaktert.

A legszebb, hogy ezek nem óriási, nyafogós monológokban, hanem apró pici mozzanatokban történik. Minden nagyobb stresszhelyzetben Cornell a menő rhodes zongorájához nyúl és üt pár soul harmóniát, hogy érezzük mekkora zseni ő és mennyire inkább ezen a piacon kell lennie. Az egész clubvezetési pozíció meg a menőn nézés a galériáról arról szól, hogy Cornell a környék legjobb zenészeit válogassa össze és ez egy nagyon cool epizódkezdetben jelenik meg a legjobban az ötödik rész elején. Cornellnek zenésznek kellett volna felnőnie és nem egy future bandavezérként, mert lássuk be, nem ért hozzá. Egy érett főgonosz nem csapkod azon, hogy a körülötte lévő világ még mindig Cottonmouthnak szólítja és nem lődöz rendőrökre, ha esetleg az egyszer megzsarolja. Bár hatásos és félelmet keltő, ahogy ledobja Pop gyilkosát a tetőről, vagy ahogy felkacag egy-két könyörtelenebb gyilkosság után – nézd meg a supercutot róla -, de ez is éretlenségét és bizonytalanságát tükrözi. Arról a műmájerkedésről meg ne is beszéljünk, hogy Pop temetésén milyen retorikai „rap-battle”-ben marad alul Luke-kal szemben (ez egyébként a Marvel-Netflix univerzum egyik legkirályabb jelenete). 

Cornell ’Cottonmouth’ Stokes képtelen betölteni Luke Cage ellenlábasának szerepét. Cornell képtelen betölteni akármilyen korrekt antagonista szerepet. Azonban ez nem az ő hibája. Ő nem egy rosszul megírt karakter, csak egy nagyon is félresikerült ember, kinek egész életében azt magyarázták, hogy valami olyan legyen, ami sohasem volt.

 

Ez a motívum egyébként unokatestvérénél és gyilkosánál, Mariah Dillardnél is előjön, akit sose szántak a család vezetőjének, mégis az lett.

És ez mozgatta a sorozat igazi főgonoszát, Willam ’Diamondback’ Strykert is. Az, hogy ténylegesen az a testvére legyen Luke Cagenek, akit apjuk teljes mértékben elfogad és megbecsül és ezt a szerepet sosem tudta elérni. Nagy kár, hogy arra sosem jött rá, hogy ez mindvégig hazugság volt, hisz Luke (vagy akkor még Carl Lucas) is egy fekete bárány volt apja szemében. És az is nagyon nagy kár, hogy a sorozat összes gondosan megmunkált szála közül ez volt a leggyengébb, hisz ennek kellett volna a legnagyobbat ütnie. Hány történetet hallhattunk végig arról, hogy családok estek szét, édesapák hagyták el gyermekeiket és ennek az iránymutatás hiánya mekkora sebet okozott. Ez volt Shameek, Aisha, Chico, Cornell, Mariah, Diamondback és egyben Luke története is. Hogy azt érzik, hogy szüleik akaratát nekik kell teljesíteni, vétkeiért nekik kell fizetni és ebbe teljesen belefáradnak és beleszakadnak, mint ahogy Luke is „feladta” a harcot emiatt. Az egész harlemi közösség óriási problémája, hogy családok esnek szét. Ezért lényeges karakter Pop, aki pont attól volt egy kiváló embere a közösségnek, mert példát mutatott a fiatal srácoknak. Hiányzó apjuk helyett egy mentor figura volt, aki a káromkodásmentes élet mellett munkáról és férfias kiállásról tanúskodott. Akinek jelmondata az volt, hogy sose a múlt emésszen fel, hanem csakis előre tekints. Mindig előre.

vlcsnap-error727.png

A Luke Cage karaktereinek a legnagyobb tragédiája az, hogy a Harlemben élő emberek szinte sose lettek azok, akik igazán lehettek volna. Mindig is csak egy firka maradtak a gettó kosárpályáján az NBA dicsőségcsarnoka helyett. Mindig is szegénységben, társadalmi elnyomásban és mérhetetlen helyi korrupcióban éltek kiskirályok irányítása alatt egy normális, élhető élet helyett. Mindig is egy olyan álomképben éltek, amelyben sosem annak szerették volna őket, mint amit igazán megérdemeltek volna. És a legrosszabb ebben tényleg az, hogy erről ők egy cseppet sem tehetnek. Ebben a fiktív univerzumban ez a kemény realitás. Ettől lesz ez igazán mitológia, mely életünk valóságára reflektál céltalan szórakoztatás helyett.

Címkék: Netflix, Luke Cage, Marve