Mielőtt bármi történik, szeretném artikulálni azt, ami a legtöbb kommentárból itthon kimarad. Fogalmam sincs, mikor elégséges egy rassz téma kifejtése, és mikor válik túlzássá. Magyar europidként nem remélhetem magamtól annak megítélést, hogy a blaxploitation szerűsége, a feketék helyzete mikor kap elég reflektorfényt és mikor válik túladagolássá. Ebben a témában a rassz érintettei, vagy esetleg a velük hasonló koordinátán mozgó karakterek nyilatkozhatnak érdemben.

A fura nyitányt fontosnak tartom, mert a Netflix féle Luke Cage immáron második hete streamelhető és a vegyes- de főként pozitív kritikák mellett sokan tipegnek a faji kérdések körül, én viszont elállnék a dologtól.

Nem mérem le annak a súlyát, amit nem ismerek.

Mennyiséget tehát nem tudok megítélni, minőséget viszont igen és abban biztosak lehetünk, hogy Cheo Hodari Coker és társai zseniális érzékkel nyúltak a téma kulturális gyökereihez. Luke Cage (Mike Colter) ugyanis elsősorban Harlemet hivatott megvédeni, annak minden kulturális gyökerével együtt.

Szegény Michael Lombardonak távoznia kellett programigazgatói állásából azután, hogy vezetésével az HBO az utóbbi időben folyamatosan szopórollerezett és képtelen volt kitermelni egy újabb igazán sikeres sorozatot. Ez odáig jutott, hogy szépen elfogytak a dráma sorozataik és hamarosan az aranytojást tojó tyúk (Game Of Thrones) is véget ér. Az HBO persze anyagilag továbbra is jó helyzetben van, nem mondták vissza emberek tömegesen az HBO előfizetésüket csak azért, mert botrányosan gyengén sikerült a Vinyl. A részvényesek viszont nem olyan emberek, akik a stagnálást jó néven veszik, egy cégnek, meg a részvényeknek, folyamatosan növekednie kell. Ha egy idő után mégsem történik ez meg, akkor keresnek valaki mást, aki majd talán irányba tudja állítani a hajót. Pedig tényleg csak egy kicsit kellett volna türelemmel lenni. A The Night Of nemcsak, hogy kritikailag teljesített jól, de még a nézettsége is folyamatosan nőtt, a Westworld hagyományos Nielsenes nézettsége kedd reggel még nem nyilvános, de az HBO már kiadta, hogy a különböző platformokon máris 3.3 millió ember nézte a premiert, vagyis nem kell sokat várni a második évados berendelésre. Ráadásul a legfontosabb meglátásom az első epizód alapján, hogy nagyjából végtelen potenciál van a Westworld-ben, és pontosan az a gyógyszer lehet, amire az HBO-nak jelenleg nagy-nagy szüksége van.

A tovább mögött jönnek a spoilerek.

Furcsa vállalni, ha az ember hülyeséget írogat össze-vissza, de ha nyilvánvalóvá válik a cáfolat, nem futok a korábbi soraim után feleslegesen: minden esély megvan rá, hogy ez lesz a legklasszabb Agents of S.H.I.E.L.D. évad evör. Persze, nem túl erős a mezőny, persze az MCU kötelékek kínosak, persze lehetne a CGI szebb, mégis megértettem, sőt megláttam, milyen szépen érik ez a sorozat a saját pályáján.

Bár nyílván sem a sorok szerzője, sem annak olvasói nem rendelkeznek releváns tapasztalattal, biztos mindenki kallódott már el a gondolatai között és tűnődött el, milyen lehet biciklis marihuána terjesztőnek lenni. Megbecsült, karakterét tekintve mégis jelentéktelen figuraként időnként belecsöppeni mások életébe, szállítani az anyatejjel felérő kenyeret az ügyfeleinek. Brian Sinclair, aki mostanáig a Vimeo szolgáltató keltetőjében dédelgette a projektet feleségével, Katja Blichfeld-del, rendezi, írja és alakítja a „The Guy”-t, aki állandó mellékszereplője saját sorozatának.

A készítők célja az első két epizód jelei alapján nem lehet más, minthogy minél komolyabb diverzitást mutassanak be a Brooklyn utcáit szelő kenderfutár segítségével. Egyelőre sikerrel járnak: a kuncsaftok nemi, szexuális, faji identitása folyamatosan változik,

a konzervatívabb nézők pontosan a 10. percben mondják le az HBO előfizetésünket, mondván minden, amit itt látunk, az liberális propaganda.

A rugalmasabb lelkületűek viszont megkapják jutalmukat és egy fesztelen, bódultan reális képet kaphatnak civil emberekről, akik élik kellően provokatív életüket.

Az utolsó network sorozat, ami képes rávenni arra, hogy heti szinten nézzem, azzal kezdi 4. évadát, hogy újra és újra elismétli: mindenki kötődik valamihez. Ez a jelek szerint a készítőkről is elmondható: ragaszkodnak például a gyenge CGI-hoz, ami pillanatok alatt a ’90-es évek szintjére repít minket vissza, mikor a nyitó jelenetben megérkezik Ghost Rider, a Szellemlovas.

A lecke persze nem csak az igényesebb grafikához, 3D-hez szokott nézőknek, de a fordítóknak is fel van adva, hiszen már az eredeti szellemlovas is inkább motorbiciklin igyekezett minél nagyobbat hasalni a Box Office-on, mikor Nicolas Cage kétszer is bevitte a karaktert a moziba, a mostani pedig már inkább egy ’69-es Chargeren teper; lovakról szó sincs. A második a filmek sorában akkora kudarc volt, hogy a magamfajta mainstream képregény adaptáció zabáló ott kezdte hanyatlását. Ez volt az a film, amit sem moziban, sem a Torrent City-be tett látogatásaim során nem voltam hajlandó megnézni.

Ma hirdetik ki Los Angelesben a 68. Emmy-díjátadó hivatalos jelöltjeit, ennek örömére a Fanboy Híradó stábja, azaz Fega és Gaines összeállított egy közös álomlistát a főbb kategóriákban. És bónusz kontent gyanánt még a döntési procedúrát is megosztjuk veletek. Transzparencia, vagy mi.

Az Orange is the New Black a negyedik évadjával életbevágóbb, mint valaha. A finálé által felkavart érzéseimet egy, még véletlenül sem átfogó írással próbálom összefoglalni, a poszt első felében spoilermentesen.

Véget ért a kritikusok kedvenc sorozatának negyedik évada. 

A szokásos dupla nézőnapló helyett ezúttal csak Fega növekvő frusztrációjáról olvashattok a Preacher második része kapcsán.

Mikor a lányodból egyik pillanatról a másikra felnőtt lesz, nehéz szülőként úgyis kezelni. Jenningsék viszont fel kell ismerniük, hogy Paige sokkal érettebb és okosabb, mint gondolnák.