Egy érettebb crossover definíció

Fanboy Híradó: Agents of S.H.I.E.L.D. S04E02

tumblr_oe7zgsqnvc1rx60zbo4_1280.jpgFurcsa vállalni, ha az ember hülyeséget írogat össze-vissza, de ha nyilvánvalóvá válik a cáfolat, nem futok a korábbi soraim után feleslegesen: minden esély megvan rá, hogy ez lesz a legklasszabb Agents of S.H.I.E.L.D. évad evör. Persze, nem túl erős a mezőny, persze az MCU kötelékek kínosak, persze lehetne a CGI szebb, mégis megértettem, sőt megláttam, milyen szépen érik ez a sorozat a saját pályáján.

A siker kulcsa természetesen az aktuális poster fiú, Ghost Rider, akiben múlthéten még nem bíztam, most viszont a messiást látom benne. Segítségével végre azt is megértettem, mi fán terem a crossover. Eddig mindig megálltam a definiálás során ott, hogy a néző azért bizsereg a kereszteződésektől, mert olyan neki, mint mikor két ismerősét mutatja be egymásnak. Többet tud mindkét frontról, mint azok egymásról, így aztán az összefonódásuk megfigyelése izgalmasabbá válik, mint az önálló kalandjaik. Mikor az epizód vége felé megjelenik a Robbie Reyes és fokozza a szellemek által így is erős ámulást és bámulást, eszembe jut, mit hagytam ki eddig az egyenletből.

Crossover az, mikor eltérő gyökerekkel rendelkező mítoszok találkoznak, a narratíva pedig a különböző komponensek természetes ütközését kibontja.

 

Fogalmuk sincs a SHIELD ügynökeinek, mit kezdjenek szellemekkel, hiába láttak már több idegent, mutánst inhumant, jártak már más világokban és regisztráltak különböző csodákat maguk körül. Minden, amivel eddig találkoztak, a karakterükkel együtt létrehozott horizonton jelentek meg. Ha meg is döbbentek azon, amit tapasztalnak, a nézők természetesnek vettek minden hihetetlen jelenséget, hiszen a kezdettől fogva tudták, hogy mindez benne van a pakliban.

A little bts from last nights episode. @iamgabrielluna #agentsofshield

Chloe Bennet (@chloebennet) által közzétett fénykép,

A Szellemlovassal más a helyzet, egyszerűen azért, mert a gyökerei teljesen máshol húzódnak meg. A New York-i csata után sokféle kártya volt az eredeti dekkünkben, de a lelkünk eladásáról szó sem. Így aztán bár Robbie nem jelent meg korábban más MCU matériában, mégis igazi crossover érzést kelt bennünk, amint felfesti az ördögöt a falra. Ehhez persze nem csak egy évek óta kallódó szuperhős kell, hanem a sorozat saját mitológiájának megszilárdulása. Az inhuman témára 2 és fél év ment el, így már súlya van annak, mikor Robbie kijelenti, hogy ő nem közülük való. Ez most valami más.

Persze a mozivásznon is a fentiek miatt szeretjük az Avengerst, kár is visszatérni az alapokhoz és kifejteni, miért zavarba ejtő, mikor a techzseni összefog egy norvég mitológiából ismert félistennel, második világháborús katonával; és ezért várjuk már évek óta az Infinity Warst, ahol a kozmoszhoz szokott Star Lordék és a mágia mentén működő Strange is csatlakozik a csodálkozáshoz.

rs_1024x759-160927084113-1024-jason-omara-shield-abc.jpgA másik váratlan fordulat az eddig be nem mutatott, de sokat lebegtetett új SHIELD igazgató. Trigger warning: hatalmas ripacs az emberünk, (?) de hamar kiderül, hogy komoly tétje van a munkájának. Szeretné ismét publikus ügynökséggé tenni a szervezetet, ami a Winter Soldier óta nyilván nem lehet egy hálás feladat. PR-ról, közvéleményről, politikáról beszél, cserébe az eddig megszokott militáris, vaskalapos bullshit helyett sármos, negédes dominanciával operál. Vannak ügyes spekulációk képregényes eredetét illetően, de ezt meghagyom a falánkoknak.Try to be the bes agent you can, and I try to be the best director I can” – mondja Coulsonnak, akinek kifejezetten jól áll a lefokozott szerep. Öröm nézni, amint a kongresszustól érkező, bambán nézelődő hivatalnokoknak mesél a direktor úr kérésére Peggy Carteről és más referenciákról. #everythingisconnected

Ezzel az eredeti szerepéhez kanyarodik vissza és ismét megtestesíti a sokat látott fanboyt.

Közben az android téma pihen, May ügynök hallucinál, Luke Cage-ig pedig már csak egyet kell aludni. Bár Brooklyn utcáin se híre, se hamva nem lesz az Inhumeneknek és Tibetről sem esik majd szó, a mostani epizód mégis azt az érzetet kelti bennem, hogy ez még egy ideig mégis teljesen rendben lesz így. 

--->