Dupla fináléban csupa félmegoldást választó szereplőt látunk, akiknek a végére csak tisztább képük lesz arról kik is akarnak ők lenni valójában.

Alapesetben nem szeretek összevonni két epizódról szóló írást, még akkor sem, ha egyben adja le őket a csatorna, szerencsére a Girls ötödik évadának utolsó két része összetartozik, szóval a most adta magát a döntés. Mindkét rész címében szerepelt a szerelem szó és egyfajta visszatérést jelentettek a sorozat legalapvetőbb témáihoz. Közben új útra terelték a szereplőket, amin keresztül kiderült, hogy a félmegoldások nem hoznak olyan eredményt, amivel hosszú távon elégedettek lehetnek.

A legfontosabb talán Hannah útja, aki végre elkezd egy kicsit teljesebb ember lenni és új dolgokat tanulni. Kezdetnek például azt, hogy ebben a korban, amiben van, nincs összefüggés a siker és az elégedettség vagy a boldogság között. Remek ötlet volt összerakni valakivel a múltjából, aki megtestesít mindent, amit szeretett volna elérni, de nem sikerült. Miután lemondott az írásról nem kellene féltékenynek lennie a volt osztálytársára, de Lena Dunham szenzációsan adja el a saját sikertelensége miatt óriási szégyent érző Hannah minden apró rezdülését. A két epizód szövegkönyvét összesen öten jegyzik (Max Borckman, Jason Kim, Judd Apatow, Jenni Konner és Lena Dunham) ami szerencsére meglátszik a végeredményen, mert rengeteg szellemes megszólalás szorult ebbe az egy órába. Mikor összetalálkozik Hannah és a barátnője, akkor jól sülnek a kétértelmű megjegyzések, hogy az élete nem tart sehova és épp rengeteg a szabad ideje.

A délután segít neki átlendülni, de nagy szükség volt arra is, hogy Frannel szakítsanak. A kezdő képsorokban még magához képest is kifejezetten utálatosan viselkedik, de Lena Dunham alakítása itt is lenyűgöző, aki kiáll a saját igaza mellet, hogy Fran nem annyira jófej, mint amennyire annak gondolja magát, de közben ott kószál a fejében a kétség szikrája, hogy mégis hagyta ezt a remek lehetőséget elsétálni maga előtt. Persze ők soha nem illettek össze, de közben pedig esélyt sem adott a dolognak és a 9. rész egyik legfontosabb kijelentése, mikor megjegyzi, hogy az egészet csak arra használta, hogy túltegye magát Adamen.

Ez a fajta önreflexió üdítő a sorozatban, ahol a szereplők leginkább csak egymás hibáira tudtak rámutatni a sajátjukkal szemben csendesek voltak.

A történetszálból az is egyértelmű lesz, hogy a dolgok nem fognak rendeződni egyik pillanatról a másikra, de az apró lépések, mint például otthagyni a tanári munkát, (főleg a diákok érdekében), vagy bocsánatot kérni az igazgatótól, mind fontosak egy szebb jövő érdekében. Másnak a biciklijét ellopni egyáltalán nem szép dolog, de lássuk be, de így a karma is helyre áll azok után, hogy Hannah elveszítette a saját biciklijét a 4. évadban. A fejlődés nem kizárólag a "jó" irányba történik a vadhajtások is részei az útnak. A biciklizés, pedig működik metaforisztikusan, ahogy Hannah, valaki más kerékpárján ugyan, de legalább elindul a jövőbe. A mozgás, mint olyan egyébként is fontos a történetében, nem véletlenül foglalja keretbe a futás a tizedik epizódot. A nyitás is azt hangsúlyozza a nézőnek, hogy valamilyen változás elindult az életében. De hogy ne rohanjunk annyira előre, rögtön kiderül, hogy a mozgás könnyen lehet kétértelmű.

Egy dolog megindulni a megfelelő irányba, teljesen másik elfutni a kötelezettségek vagy a szülők elől.

Ez a kettősség remek, látjuk, hogy a család és a barátok abban is hasonlítanak, hogy néha őrületbe kergetik az embert, de ettől még nagy szükség van rájuk. Hannah nagyon szerencsés, amiért a szülei továbbra is támogatják a kísérletezését, aminek a végén közelebb kerülhet az ideálisabb önmagához. A tanári állás megint nem hozta el a megváltást, de fontos lépés volt a saját felfedezésében. Mert Hannah-nak szüksége van arra, hogy az egóját folyamatosan polírozza a tény, hogy huzamosabb ideig a figyelem középpontjában lehet. Éretlensége viszont teljesen alkalmatlanná teszi arra, hogy gyerekek alkossák a közönségét.

A stand up szerű, igaz történetek mesélése, viszont egy fokkal közelebb van ahhoz, amit "csinálnia kellene" és ezzel talán az íráshoz is visszatalál. A könyvesboltban egymásnak igaz történeteket mesélő emberek szerintem vicces kikacsintás a pár résszel ezelőtti igaz történetet feldolgozó darabra. Úgy néz ki ez valami olyasmi lehet, amiben Hannah megtalálhatja önmagát. Elméletileg ezzel akár még pénzt is kereshet, hiszen rögtön azt kezdi sorolni, hogy a sikeres részvétel később milyen lehetőségeket hozhat Persze senki nem számít rá, hogy az utolsó évadban nem lesznek vargabetűk, ami a saját magához való utat jelenti.

A ruhavásárlás is remek volt az epizódban, mint közvetlen reflexió azzal kapcsolatban, hogy kik is vagyunk és milyen arcunkat mutatjuk a világnak. Nem a ruha teszi az embert, mégis számít, hogyan prezentáljuk magunkat a külvilágnak. Érthető, hogy ez fontos Hannah-nak az első fellépésén, ami jelezte azt is, hogy változik a személyisége, a belső változásokat pedig külsőleg is érzékeltetni kell. Ez önmagában kevés, ahogy azt Elijah szálában látjuk, aki megveszi a 60%-kal leértékelt zakót, majd összeszedi magát és szemtől szemben megkérdezi Dill-t, hogy akar-e egy komoly kapcsolatot, ami felelősséggel és munkával jár. Ez az egyik csúcspontja a finálénak és bár a közös száluk nem mindig volt ennyire érdekes vagy jól illeszkedő az epizód tematikájába, itt hibátlanul működött. Elijah még jobban el van veszve, mint Hannah, fogalma sincs, hogy mit szeretne az életével kezdeni. Dill szempontjából tökéletesen védhető álláspont, hogy nem ő az a különleges férfi, aki mellett elkötelezi magát. Ugyanakkor az is érezhető, hogy nem is áll jelen pillanatban készen, hogy belelépjen egy olyan kapcsolatba, ami kihívások elé állítja és folyamatosan szembesíti a rosszabb tulajdonságaival is.

Nem mindig kényelmes, de hosszú távon ez tud kielégítő élethez vezetni. Elijah szerint biztosan, csak azt nem látja be, hogy nem tudna rendesen működni az elfoglalt és sikeres párja mellett, ha közben neki fogalma sincs arról, hogy pontosan hová tart. A céltalanság természetesen van kezelve és a sorozat soha nem ítélte el a karaktereket, amiért ilyen helyzetbe kerültek és meg sem próbáltak kijönni belőle. Miután lekoptatja őt Dill, Elijah például képtelen szembenézni a valósággal és inkább nem alszik és igyekszik mindent megtenni a konfrontáció elkerülése érdekében.

Ezzel viszont segít Hannah édesapjának, aki belátja, hogy félmegoldás volt a kényelmes utat választani és együtt maradni a feleségével. De nem mehet már visszafelé, vállalnia kell az új életét, annak minden kellemetlen hozadékával együtt. Ezért biztató volt látni az újabb lépést a megfelelő irányba, mikor újra felkereste az öregurat, akivel korábban kavartak. Ehhez hasonló helyzeten megy keresztül a legtöbb karakter. Marnie és Desi megállapodása miszerint elválnak, de továbbra is közösen zenélnek, ugyanez a kényelmesnek tűnő megoldás volt, de a finálé mindent megtett annak érdekében, hogy még nagyobb szörnyeteget faragjon Desiből és belássuk, hogy a közös munkának nincs jövője, hiába válogatták be a dalukat a Grey’s Anatomy egyik részébe.

Azt még nem lehet eldönteni, hogy a Ray-hez való visszamenetel jó döntés-e vagy sem, mindenesetre az, hogy Ray eldob mindent és lemegy kutyába, hogy támogassa Marnie-t lehet rövidtávon jól fog jönni, de egy idő után biztosan fognak hiányozni Raynek a saját kis dolgai. Őszintén remélem, hogy nem lesz ebből szerelmi háromszög, mert a visszatérő Shosh pontosan abban találja meg magát, hogy a Ray’s kávézót rebrandingeli. Egyelőre csak a tulajdonossal barátkoznak össze, de gyanítom Ray hamarosan visszatér még ide és érdekes lesz, hogyan fogja Shosh kezelni, hogy Ray újra összemelegedett Marnie-val. Az ő ívében nem annyira egyértelmű a félsiker érzése. Igaz, hogy Japánban is egy kávézóban dolgozott, de a marketing csak az a dolog, amiből rohadt diplomát szerzett, szóval ő akár még elégedett is lehet a helyzetével. Ha valami gyenge pontot kell találni, akkor mindenképpen azt mondom, hogy anti-valaminek lenni nem a legizgalmasabb identitás, persze az ember mindig külső tényezőkhöz képest tudja elhelyezni magát, de nem szerencsés kizárólag arra koncentrálni, hogy mi nem vagyok. Sokkal jobb azon keresztül meghatározni magát, amikkel azonosulni tud. A diszkrimináció ráadásul különösen csúnya dolog.

Jessa és Adam esetében sem a félmegoldás a hangsúlyos, hanem hogy szembenéztek végre az elefánttal a szobában. Itt mondjuk nagy szükség van arra, hogy az ember elhiggye: Hannah és Jessa tényleg annyira legjobb barátnők voltak, ahogy azt mindketten állítják. A sorozatbeli emlékeim alapján szerintem ez soha nem volt ilyen meghatározó, Marnie és Hannah voltak inkább ebben a státuszban. Mindenesetre jó, hogy végre megélték ezeket az érzéseket és teátrális, illetve metaforikus módon meg is jelent a képernyőn. A lelkükben valószínűleg pontosan ilyen káosz van a kialakult helyzettel kapcsolatban, mint amilyenné a lakást alakították át, rövid idő alatt. Itt meg kell jegyezni, hogy remek volt az egy perces, vágás nélküli snitt használata, ami jól adta vissza a feszültséget és az oda-vissza harcot. Különösebben nem oldottak meg semmit, azt gondolom, hogy a szex sem azt jelenti feltétlenül, hogy túl vannak ezen a dolgon és innentől minden rendben lesz. Ez csak egy természetes kifutása volt a veszekedésnek, mert nem tagadhatják le, hogy vonzódnak egymáshoz, viszont olyan ez mintha mindketten pontosan azt a dolgot jelképeznék, amitől a legjobban félnek saját magukban. Hannah is érezheti ezt, amikor nem tudja eldönteni, hogy melyiket óvja a másiktól.

A szerelem meg a vonzalom ilyen fura dolog, igazán remélem, hogy ők mostmár kibírják a sorozat végéig. Ami egyre közelebb, hiszen már csak 10 rész van hátra és a Girls igen megerősödve készül a hattyú dalára. Ez a két rész is beillett volna egyfajta finálénak így még mindig bízom abban az elgondolásban, hogy a hátralévő epizódok még szabadabb szellemben készülnek majd és valójában már epilógust látunk és nem akarnak még egy utolsó nagy meghatározó történetet elmesélni. Persze ha azt ilyen jól teszik, mint a mostani évadban, akkor semmi akadálya, ez tényleg csak azon múlik, hogy ki hogyan szeret elbúcsúzni a karakterektől.

Egyéb felfedezések:

• A zenék kifejezetten elsőrangúak voltak, nem is tudom melyik volt nagyobb kedvenc.
• Remek poén volt a Helveticában titkosügynöknek öltözött Shosh, aki vadul jegyzetel, majd láttuk hogy őt is épp lerajzolja valaki, csak épp ruha nélkül.
• Az olyan apróságokat is szerettem, hogy Desiből kinézi az ember, hogy folyamatosan a saját rajongói oldalát nézi, de közben egyértelmű volt, hogy kamuzik.
• Hannah történetében a másik fontos lépés, hogy megtanulja magát mások szemével látni. De ahogy remek példákkal alátámasztja a sorozat, ezt is könnyen túlzásba lehet vinni.
• Miért kell egy sorozatban a füves ciginek ilyen bénán fancsalinak lenni? Egy szépen tekert cigiről nem egyértelmű eléggé, hogy mi van benne?
• Marnie álma Ray-jel, ami újra összehozza vele, az egyik legfurább dolog az egész évadot, de talán az egész sorozatot tekintve.
• "I don't even write to-do lists. I just don't do it."