Van értelme nézni a Saturday Night Live-ot?

snl1706_bumper_photos03.jpg

A Saturday Night Live című szkeccsműsor itthon nem igazán ismert, bár néhányan talán tudják, hogy ez az a cucc, amiben Eddie Murphy vagy Adam Sandler, illetve biztos sokan láttak már egy-egy Lonely Island videót, de egy teljes adást hétről-hétre valószínűleg nagyon kevesen követik. Érdemes azonban a műsorral foglalkozni, pláne úgy, hogy nagyon gazdag története van és tényleg egyedülálló, hogy már a 42. évadánál tart és továbbra is őrzi presztízsét. Az évad második epizódjának vendégműsorvezetője Lin Manuel Miranda volt, aki a Hamiltonnal elképesztő sikereket ért el (Tony díjtól a GQ címlapig) ez pedig Gaines kedvence, úgyhogy remek apropót jelentett, hogy a műsort már évek óta követő Fegával kitárgyalják az adást, illetve az általános megfigyeléseket a show-val kapcsolatban.

Fega: Szia Gaines! Mikor láttál utoljára egy teljes Saturday Night Live epizódot? Mármint nyilván a mostanit leszámítva!

Gaines: Szevasz, Fega! Régebben, mint bármit, amihez Lin-Manuel Mirandának köze van. Esküdni mernék rá, hogy egyszer, valamikor leszedtem egy komplett SNL részt, és megnéztem, de fogalmam sincs, mikor, kinek a kedvéért, vagy mi történt benne. Azt hiszem, ennyiből is látszik, hogy sosem voltam SNL-rajongó, alkalomadtán megnézek egy-két szkeccset a YouTube-on, meg követem, amit írnak róla mások, de ennyi. Pedig egy rakás volt és jelenlegi SNL-es komikust szeretek, nem beszélve azokról, akik számára az SNL a minden. (Mondjuk, nem is tudom, van-e olyan komikus, aki nincs így ezzel, vagy az olyat egyből kiközösítenék.)

Viszont engem most az érdekelne, hogy te miért esküszöl az SNL-re, miért követed hétről hétre? És híven tükrözte a Lin-Manuel Mirandás epizód azt, amit a műsor a legjobban csinál?

Fega: Pop kultúra junkie vagyok és nagyon érdekel, hogyan működik az amerikai publicitás gépezet. Ennek pedig egy lenyűgöző állomása a Saturday Night Live, pláne azért is, mert nem lehet egyértelműen belőni a pontos helyét, illetve presztízsét. Plusz arról nem is beszélve, hogy

egy igazi dinoszaurusz, aminek semmi indoka nem lenne 2016-ban ilyen formában a képernyőn lennie, mégis itt van.

 

Elsősorban nem azért nézem a Saturday Night Live-ot, mert mindig olyan vicces lenne. Plusz tök kevés olyan dolog van, amit nem azért nézek, mert tudom, hogy fontos, hanem tényleg csak a saját szórakoztatás miatt, az SNL pedig pont ilyen tét nélküli móka. Plusz ennek a műsornak története van és azt is érdekes követni. Gondolok itt arra, hogy milyen szappanopera megy a színfalak mögött az állandó stábtagokkal. Idén ebből aztán még jobban kijutott, tekintettel arra, hogy két veterán, ereje teljében lévő komikust vágott ki Lorne Michaels, pusztán azért, mert nem akart rajtuk osztozni.

Vagyis tök sok dolog van, ami miatt érdekel és, ami miatt megéri, még a gyengébb epizódokat is végignézni. Az ultimate álláspontom a Saturday Night Live mellett pedig az, hogy tök sokat meg lehet tudni a sztárokról ezen keresztül. Például számomra felfoghatatlan, hogy DiCaprio soha nem volt házigazda, de Jonah Hill műsorába simán eljött bohóckodni. Illetve az is nagyon jó lejön, hogy ki mennyire bevállalós, vagy lelkiismeretes. Margot Robbie például nem vizsgázott túl jól a premierben, de igaz, hogy az íróktól sem kapott túl sok segítséget.

leo_jonah_snl.gif

A másik kérdésedre válaszolva azt gondolom, hogy a teljes képet nézve a felemás az első szó, ami eszembe jut. Mert megvoltak azok a pillanatok, amik miatt mostanság erősnek mondható a show, viszont voltak egészen hajmeresztő döntések is. Neked milyen általános benyomásaid vannak, ha nem egy-egy szkeccsről, hanem az egészről kell véleményt mondani? És milyen elvárásaid voltak mielőtt megnézted az adást?

Gaines: Ha leülök megnézni bármilyen szkeccs-showt, annak tudatában teszem, hogy egész biztosan hullámzó lesz az epizód, és az egyetlen elvárásom, hogy legyen legalább egy olyan szkeccs, ami kiemelkedik, ami erősen sikerül. Persze, ha már bízok a szkeccsek készítőiben, akkor belefér pár egységesen közepes epizód is, de az SNL-ben nem bízom annyira: van pár ember, akikről tudom, hogy nagy valószínűséggel meg fognak nevettetni (gyakorlatilag a két Ghostbuster), a többieket viszont nem ismertem máshonnan. És az epizód végére sem éreztem úgy, hogy jobban megismertem volna őket, vagy lett volna olyan szereplő, akire mostantól oda fogok figyelni. És ez azért nagyon fontos lenne egy társulat-központú műsorban, még akkor is, ha nagyon sok múlik a vendég műsorvezetőn.

giphy_2.gif

Mivel azonban Lin-Manuel Mirandáért tűzbe mennék, és ritka az, hogy ne rántson magával a kirobbanó lelkesedése (azért előfordul olyan is), arra voltam a leginkább kíváncsi, hogy Lorne Michaelsék meg tudják-e csapolni az energiáit. Szerintem nagyrészt sikerült, de a felemás jó szó az összképre, mert úgy éreztem, sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle a szkeccsekben, viszont az a néhány szkeccs, amiben főszerepet kapott, az epizód legemlékezetesebb percei közé tartozott. Mindjárt beszélhetünk is az egyes részletekről, amit azzal ütnék fel, hogy az első cirka tíz perc magaslatait az utána következő ötvenben nem, vagy csak alig-alig sikerült visszanyerni, a cold open Alec Baldwinnal és a nyitó monológ a Hamilton megidézésével berúgta az ajtót, mint a fegyverforgató a vadnyugati kocsmában, csak aztán a lengőajtó utána egyre kisebbeket lengedezett, és pont az utolsó szkeccsre meg is állt teljesen. Nem tudom, ez szokás-e, jellemző-e az SNL-re, hogy a végére a resztli marad, vagy mik a bevett stratégiák a producerek által erősebbnek/gyengébbnek ítélt jelenetek sorrendjének eldöntésére, de nem tett jót az összbenyomásaimnak, hogy egy méretes ásítással álltam fel a székből. 

Fega: Abszolút! A sorrend elméletileg egyfajta erősorrend is, illetve vannak olyan szkeccsek, amiket szándékosan úgy írnak, hogy ez majd csak a Weekend Update utáni részbe kerül. Előfordul egyébként, hogy a végére kerülnek a jobb pillanatok, most viszont abszolút nem értettem, hogy az az éneklős szkeccs mégis, hogyan került az első helyre a monológ után. Egyáltalán nem volt szerintem vicces és ez is egy példa volt arra, amikor fogalmam sincs, hogy mit gondoltak, mikor ezt betették az első helyre. Viszont a monológ legalább szuper volt, sajnos túl gyakran fordul elő, hogy nem bíznak a vendégben és azonnal jönnek a stábtagok. Itt erről szó sem volt és ahogy írtad, valóban sikerült az energiaszintet a szokásos többszörösére emelni.

Neked nem volt bajod a fura éneklős szkeccsel? És melyik szkeccseket húztad volna ki a műsorból? A végéről az összeset?

Gaines: Huhh, hát nekem a legtöbb éneklős szkeccsel problémám volt. A tábortüzes totálisan koppant a padlón, túl volt nyújtva, nem értettem a koncepciót, azt sem, hogy minek kellett volna viccesnek lennie benne. Hasonlóan értetlenül álltam a Wells Fargo előtt, ott legalább világos volt a poén, csak nem találtam viccesnek, de a stábtagok meg Miranda biztos élvezte, hogy beöltözhet, és klasszikus típusú musicalbetétet énekelhetnek. Az egyetlen dalra fakadós szkeccs, amit élveztem, az a Crucible Cast Party, ami ötvözte a Lonely Island szkeccseket a Noel Wellses Do It On My Twin Beddel, de azért ott is kellett Miranda belépője ahhoz, hogy új lendületet kapjon a szkeccs, pont a végére. Szóval fura azt mondani egy énekes műsorvezetős SNL-résznél, hogy meg kellett volna nyirbálni az éneklős szkeccseket, de vagy ez, vagy jobbra kellett volna írni őket.

Mert számomra a két legszórakoztatóbb szkeccs ütött el a leginkább az epizód “témájától”, már ha volt egyáltalán ilyen. Az egyik a Diego Calls Home, ami meg sem próbált hasfalszaggató nevetéseket kicsikarni a nézőből, inkább mintha a Friday Night Lights szellemiségét és hangvételét ültették volna át, ráadásul a menekültválságra is nagyon szépen, nagyon amerikaian reflektált, hitet téve azok mellett az elvek mellett, amiért sok bevándorló mindmáig a lehetőségek országaként tekint az USA-ra, ugyanakkor ezt nem rózsaszín szemüvegen keresztül tette. Jót tett az epizódnak egy ilyen hangnembeli váltás.

A másik meg az egyértelmű csúcspont, amiben pont nem szerepelt a műsorvezető, hanem csak az SNL stáb megérdemelten legnagyobb sztárja, Kate McKinnon. Nem tudom, meddig engedhetik még meg maguknak, hogy lekössék őt, mikor fog ő is Kristen Wiig és Tina Fey nyomdokaiba lépve elindulni a saját útján, de óriási érvágás lesz, ha elveszítik. A Trump kampányfőnökének szitkom-napjáról szóló szkeccs írás tekintetében is elsőrangú volt, de kellett hozzá, hogy McKinnon játssza. Vajon visszahozzák még a következő hetekben a karaktert, vagy Hillary marad az előtérben? Utóbbit remélhetőleg még jó pár éven keresztül alakíthatja majd, immár amerikai elnökként.

giphy_1.gif

Ha már szóba hoztam Tina Feyt: az epizód mélypontja számomra az SNL leghíresebb rovata, a Weekend Update volt, még bele is tekertem párszor. Egy dolog, hogy a vicces hírkommentálást ezer és egy ember írja sokkal viccesebben, John Olivertől az ex-Weekend Update-es Seth Meyersen át Samantha Bee-ig, ezekben mind van egyéniség, meg lehet különböztetni egymástól őket, hogy az egyik a távolságtartóan rácsodálkozó, a másik az ironikus, a harmadik a dühös. Jost és Che párosát a végtelenül unalmassal tudnám jellemezni, ami nem a legelőnyösebb tulajdonság egy ilyen szkeccshez. És a vendégek sem dobtak a jeleneten, Jimmy Fallon szereplése minden szempontból öntökönlövés, egyrészt félelmetes, hogy egyetlen sort sem tudott baki nélkül felolvasni, másrészt épp elég nehéz az SNL-nek kimosdatnia magát a Trumpos adása alól anélkül, hogy képmutatással vádoljuk, nem kellett volna még a Tonight Show-s fiaskót is az epizód keretein belül redeemelni.

A régi veteránokon kívül bemutatkozott egy-két új stábtag is, rögtön a műsor elején Melissa Villaseñorra bízták, hogy önironikusan reflektáljon az SNL hírhedten egyszínű castingjára, ami megintcsak feszengősre sikerült. Te már láttál plusz egy epizódot (a Margot Robbie-sat) az évadból, mit gondolsz, hogy áll jelenleg az SNL két nagyágyú elvesztése után? Mit hozhat a jövő egy ilyen dinoszaurusz számára?

Fega: Jimmy Fallont jól lenyúltad előlem, mindenesetre ja, nem volt a legjobb húzás így visszatérni, mert Trumppal kapcsolatban nem igazán lehet megcsinálni, hogy a kecske is jóllakjon meg a káposzta is megmaradjon. (Plusz azok után, ami csütörtök hajnalban kiderült, még durvább újranézni az interjút, de ezt itt most hagyjuk.) Viszont magát a Weekend Update-et inkább megvédeném, mert szerintem egyáltalán nem volt rossz és nem is igazán fair szerintem összehasonlítani azokkal, akiknek a műsora csak ebből áll. Itt is a műsor dinoszaurusz jellegét hangsúlyoznám és mikor ezt kitalálták, akkor még teljesen más volt a tévés világ, azóta pedig nem igazán sikerült megújulni. Az igaz, hogy Michael Che hiába van már túl jónéhány adáson egész egyszerűen képtelen elengedni magát és nem tudom meddig lesznek még vele szemben türelmesek. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy tök sokszor sikerült már komoly ügyeket éretten és viccesen bemutatniuk és ehhez általában az kellett, hogy egyszerre mutassák őket a képernyőn és felváltva beszéljenek.

 giphy_3.gif

A többi szkeccsel kapcsolatban: igaz minden, amit a Diego Calls Home kapcsán írtál és ez például az SNL egyik szépsége, hogy egy ilyen szkeccsre egyáltalán nem számítassz és szerintem is jót tesz neki, hogy nem az egyértelmű hasfalszaggatásra megy rá, hanem bátran megpróbált valami mást. Sokszor fordul elő, hogy a műsor múltja, illetve régi szokásai inkább visszavetik a végeredményt, például el kellene már engedni, hogy két zenei betét van a show-ban és az első szkeccsek és az előre rögzített rövidfilmek arányát is lehetne bátrabban variálni. Illetve amennyire jól sikerült most a cold open, a múlt héten szerintem szörnyen unalmas volt és itt lehetett azt érezni, hogy mire odáig jutottak, hogy parodizálták a vitát, addigra már annyira lecsócsált róla mindenki mindent, hogy ahhoz képest már képtelenek voltak bármi vicceset hozzátenni. 

A Crucible Cast Party nálam nem igazán talált be, pont azért, mert azt éreztem, hogy ugyanannak a szkeccsnek látjuk az újabb változatát. A Do It In My Twin Bed mellett ugyanebben a kategóriában van még a Back Home Ballers is. Az biztos, hogy a "társulatban" a nők jelenleg sokkal érdekesebbek, mint a férfiak a stábban és örülök, hogy igyekeznek ezt sokszor kamatoztatni. De az ő csoportjukkal is kellene másféle témákat feldolgozni, bár azt hiszem, hogy a This Is Not A Feminist Song például jó irány és ott sikerült ráérezni arra is, ami a Lonley Island sikerében is fontos volt: a zene, a szöveg és a kép hármasa rengeteg lehetőséget ad a paródiára. A Stranger Things paródiára pedig szintén a felemás kifejezést használnám, mert tök jó volt, hogy sikerült a paródia mellett kritizálni a sorozatot azzal, ahogy Lucas-szal bántak. Ehhez sikerült hozzátenni a feketék elég rossz helyzetét, ami szintén elég jó. Cserébe minden más a lehető legegyszerűbb és legbutább kifigurázása volt a karaktereknek és így sikerült Lin-Manuel Mirandát is elpazarolni Dustin szerepében. 

McKinnonnal kapcsolatban az az érzésem, hogy legjobb esetben is ez az utolsó előtti éve, de szerintem májusban távozik és olyan hamar fog visszatérni műsorvezetni, mint azt annak idején Fred Armisen vagy Kristen Wiig tette. A végére hagytam az új stábtagok helyzetét is, mert eddig elég siralmasan mutatkoztak be, bár szerintem a cold openben a baby steps kiszólás pontosan olyan, amire a ennek a dinoszaurusznak nagy szüksége lenne. A két új férfi stábtagról (Mikey Day és Alex Moffat) meg annyit, hogy a múlthéten ők játszották el Trump két fiát, a héten pedig a Duffer testvéreket, ami jól jelzi, hogy milyen nehéz őket egyébként megkülönböztetni. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy rövidtávon jól jönnek ki abból, hogy két fontos figurát is is hirtelen tettek ki.  Ettől függetlenül túl gyökeres változásra se pozitív se negatív értelemben nem érdemes számítani, ez a műsor ilyen marad. Kábé 25%-ra tenném az emlékezetes szkeccsek arányát, amiről mindenki döntse el, hogy mekkora siker vagy kudarc.